Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Német kancellár: ez a válság nem múlik el néhány hónap alatt
No menu items!

Német kancellár: ez a válság nem múlik el néhány hónap alatt

Olaf Scholz. Fotó: Wikipedia

Történelmi kihívás elé állította Németországot Oroszország Ukrajna elleni háborúja és a koronavírus-világjárvány miatt elindult drágulás, és ezt a kihívást csak összefogással lehet legyűrni – jelentette ki Olaf Scholz kancellár a rekordmértékű infláció kezeléséről a legnagyobb munkavállalói és munkaadói érdekképviseletek vezetőivel folytatott megbeszélése után.

A kancellár hangsúlyozta, hogy Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja “mindent megváltoztatott“, a világjárvány hatására szétzilálódott termelési láncolatok pedig még mindig nem álltak helyre, így egyre nagyobb a bizonytalanság, az energia és a mindennapi élethez szükséges termékek egész sorának ára pedig erőteljesen emelkedik.

Mint mondta, “ez a válság nem múlik el néhány hónap alatt“, arra kell felkészülni, hogy “a helyzet nem változik a belátható jövőben“. Azonban a német társadalom erős, és az országot az eltérő érdekek méltányos kiegyenlítése és a közösségi szellem viszi előre. Erre kell támaszkodni most is, “csak akkor jutunk ki a válságból, ha közösen dolgozunk ki megoldásokat” – mondta Olaf Scholz.

A szociáldemokrata (SPD) politikus rámutatott, hogy kormánya az idén már több támogatási, tehercsökkentési programot indított, amelyek összértéke meghaladja a 30 milliárd eurót. A példák között említette, hogy júliustól nem kell fizetni a villamos energia árába beépített úgynevezett megújulóenergia-járulékot (EEG-Umlage), ami egy négyfős háztartásnak évi 300 euró megtakarítást jelent.

Kifejtette: a kormány ezt a munkát az érdekképviseletek, a központi bank (Bundesbank) és szakértők, tudósok bevonásával kívánja folytatni. Ezért kezdeményezték a hatvanas évek végén kialakult gazdasági válság idején alkalmazott úgynevezett összehangolt fellépés (konzentrierte Aktion) felújítását. Az első találkozó “sokat ígérő” volt, és továbbiak követik – mondta.

A kormány terve szerint a hétfői találkozó egy nagyszabású társadalmi egyeztetési folyamat nyitánya. Mintája, az összehangolt fellépés egy gazdaságpolitikai egyeztető fórum volt, amelyet szintén egy SPD-s politikus, Karl Schiller szövetségi gazdasági miniszter szervezett meg 1967-ben, amikor kifulladt a nyugatnémet gazdaság második világháború utáni felfutása. A kormány, a gazdasági érdekképviseletek és a Bundesbank arról tárgyalt, hogy miként lehet biztosítani a magas foglalkoztatottságot, az árstabilitást és a gazdasági növekedést.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Több mint 2900 milliárd forint jutott el a gazdákhoz az új agrártámogatási ciklusban

A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv agrártámogatási időszakában, a 80 százalékos hazai társfinanszírozásnak köszönhetően, összesen 5650 milliárd forint áll a gazdák rendelkezésére.

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
Hirdetés

Hírek

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás