Kezdőlap Pénzvilág NHP Hajrá - Teljesülhet az ezermilliárdos cél
No menu items!

NHP Hajrá – Teljesülhet az ezermilliárdos cél

Jelentős az érdeklődés az áprilisban elindított NHP Hajrá hitelei iránt, eddig 700 milliárd forintnyi szerződést kötött tízezer vállalkozás. A résztvevő bankok ezermilliárd forintot is meghaladó kihelyezésre számítanak az év végéig.

Pulai György, az MNB hitelösztönzők igazgatóság vezetője elmondta: a harmadik negyedévben mind darabszám, mind hitelösszeg alapján az OTP helyezte ki a legtöbb kölcsönt az NHP Hajrá program keretéből, ezért a Magyar Nemzeti Bank az OTP-nek is odaítélte a kiválósági díjat.

Elmondta, már a második kiválósági díjat adta át a jegybank, az elsőt júliusban a Gránit Banknak ítélték oda kiemelkedő hitelezési aktivitásáért.

Pulai György, Patai Mihály és Wolf László a díjátadón. Kép forrása: MNB

Az igazgatósági vezető a közvetítői szerepet betöltő bankrendszer jelentőségét emelte ki az elismerés átadásakor. A gyors folyósítás érdekében a hitelbírálat 300 millió forint alatti igények esetén nem lehet hosszabb két hétnél, és ezt a bankok az MNB vizsgálata szerint be is tartják – tette hozzá.

Pulai György üdvözölte, hogy az NHP Hajrá program jelentős része a nehézségek ellenére is fejlesztéseket finanszíroz. A mostanáig kihelyezett 700 milliárd forint csaknem fele a működési nehézségeket segít áthidalni, de a harmadukat beruházásokra fordítják a vállalkozások, és alig 20 százaléknyi az, amellyel a magasabb kamatterheket váltják ki.

Wolf László, az OTP vezérigazgató-helyettese szerint a fix kamatozás különösen kedvező, hiszen leegyszerűsíti a hitelbírálatot, az igénylőket pedig mentesíti a kamatkockázattól. Az OTP eddig 1460 ügyféllel állapodott meg, vagy jut el odáig hamarosan, és csaknem 200 milliárd forint az NHP Hajrá keretéből leszerződött, vagy szerződés előtt álló hitelösszeg – közölte.

Patai Mihály, az MNB alelnöke úgy véli, hogy a rendkívüli helyzet miatt különösen indokolt jegybanki forrásból segíteni a vállalkozásokat. Várakozása szerint az NHP Hajrá hitelkihelyezéseinek összege az év végére elérheti az ezermilliárd forintot.

2013-as létrehozása óta 50 ezer vállalkozásnak nyújtott összesen 4 ezer milliárd forintnyi kölcsönt az MNB Növekedési hitelprogramja, amelynek legutóbbi szakaszaként a jegybank áprilisban meghirdette az NHP Hajrá konstrukciót. A járvány gazdasági hatásaival számolva a jegybank bővítette a felhasználási lehetőségek körét, és emelte a felvehető kölcsönösszeg felső határát.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Iskolába e-rollerrel? 5 fontos tipp Bécstől a biztonságos közlekedéshez

Ahogy egyre több gyerek választja az elektromos rollert az iskolába menet, úgy válik egyre fontosabbá a biztonságos közlekedésre való felkészülés is.

Bank360: Nem elég az átlagbér a lakástámogatások kimaxolásához

A szeptemberben induló Otthon Start lakáshitellel akár 150 millió forintos ingatlant is vásárolhatnak vagy építhetnek az igénylők. Egy ekkora értékű ingatlanhoz azonban a minimum önerővel számolva már piaci lakáshitel felvételére is szükség van, és a törlesztőrészlet is kifejezetten magas lesz.

MNB: új eszközzel segíti a banki díjak összehasonlítását a jegybank

A Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Bankszövetség között létrejött megállapodás alapján az MNB ezentúl negyedévente publikálja a lakosság számára elérhető összes számlacsomag éves díját.

A Shell továbbra is a világ legértékesebb olaj- és gázmárkája

A Shell megtartotta vezető helyét a világ legdrágább olaj- és gázmárkáinak listáján, annak ellenére, hogy értéke egy év alatt 10 százalékkal, 45,4 milliárd dollárra csökkent - áll a Brand Finance elemző cég jelentésében.
Hirdetés

Hírek

A Széchenyi Kártya Programban a támogatások összege elérte a 100 milliárd forintot

A Széchenyi Kártya Program jelentősen hozzájárul a hazai kkv-k versenyképességének erősítéséhez és a gazdasági növekedés ösztönzéséhez, ebben kiemelt szerepet játszik, hogy a beruházási hitelek kamatszintje a Demján Sándor Program 2024 novemberi indulása óta két lépcsőben 5-ről évi 3 százalékra csökkent. A kormány intézkedéseinek hatására a Széchenyi Kártyához kapcsolódó kezelési költség, kamat- és díjtámogatások kifizetéseinek összege idén elérte a 100 milliárd forintot.

A Spar 2,7 milliárd forintos beruházással fejlesztette logisztikáját

A Spar Magyarország 2,7 milliárd forintos beruházással fejlesztette logisztikáját, a vállalat több mint 700 millió forintot fordított üllői logisztikai központjának fejlesztésére tavaly, idén pedig mintegy 2 milliárd forintos beruházással új budapesti átrakodó központot hozott létre, amellyel fővárosi üzleteinek ellátását teszi hatékonyabbá.

A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz- és a széntüzelésű erőművekét

A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz- és a széntüzelésű erőművekét.

Az államalapítás és az új kenyér a magyarság megmaradásának jelképe

A föld ezer esztendeje megtart minket, hazát és életet ad, ezért az államalapítás ünnepe és az új kenyér megszegése a magyarság megmaradásának jelképe - jelentette ki Nagy István agrárminiszter az államalapító Szent István ünnepe alkalmából tartott kitüntetési ünnepségen, hétfőn, a Pesti Vigadóban.
Hirdetés

Gazdaság

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.