Kiemelten fontosak a kertészeti ágazat, ezen belül az intenzív gombatermesztés technológiai fejlesztései, ezért ezeknek a komoly beruházásoknak a megvalósítását a kormány is támogatja. Ezek jelentősen hozzájárulnak ugyanis a hazai élelmiszertermelés versenyképességének a növeléséhez és az importkitettség csökkentéséhez
A Richter Gedeon Nyrt. konszolidált árbevétele az első negyedévben 224 milliárd forint lett, 10 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál - közölte a gyógyszeripari vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.
A jegybank az előírásoknak megfelelő működés helyreállításáig megtiltotta a River Factoring Zrt.-nek az osztalékfizetést, illetve új kezesség- és garanciavállalási ügyletek megkötését.
A dél-koreai Samsung Electronics technológiai cég vártnál jobb üzemi eredményt jelentett szerdán az első negyedévre részben a Galaxy S25 okostelefonok erőteljes eladásnövekedésének köszönhetően.
A Generali csoport közgyűlése elfogadta a 2024-re vonatkozó pénzügyi beszámolót, valamint bejelentette a részvényenként 1,43 euró osztalék kifizetését.
Havonta átlagosan bruttó 709 ezer forintot keresnek a legfeljebb egy éve dolgozó junior informatikusok, azonban a 2-4 éves szakmai tapasztalattal rendelkező kollégáik már átlagban havi bruttó 858 ezer forintot visznek haza
Alapítása óta, azaz már több mint 30 éve a SPAR Magyarország számára a társadalmi felelősségvállalás, a jótékonysági ügyek támogatása a vállalati kultúra fontos része....
A Hörmann által támogatott projektek a tiszta fejlesztési mechanizmust, a CDM-et követik, ami egyike a Kiotói Jegyzőkönyv által az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére javasolt rugalmas mechanizmusoknak, amit a fejlődő és feltörekvő országok éghajlatvédelmi projektjeinek megvalósítására használnak.
A társaság a beszűkült piacon is igyekezett kitörési pontokat találni. Magyarországon a Hitelesített Energiamegtakarítások (HEM) piacára való belépés a második félévben már számottevő forgalomnövekedést eredményezett és jelentősen hozzájárult a belföldi értékesítés negyedik negyedévben elért 26%-os árbevétel növekedéséhez.
Miközben a globális logisztikai ipar az ökológiai lábnyom csökkentésének egyik legfontosabb területe, a DHL élenjár a fenntartható megoldások keresésében. AzÜzlet novemberi ESG konferenciáján erről...
Dr. Pokó Diána
Azt már sokan tudják, hogy a gazdasági társaságok évente egy alkalommal hat hónapos pótlékmentes részletfizetést kérjen a NAV-tól. Azt viszont már kevesebben,...
Minden nehézség ellenére ugyanis vannak az országnak olyan régiói, elsősorban Kelet-Magyarországon, illetve a járműipar egyes szegmenseiben, ahol a beruházások továbbra is növelik a munkaerő iránti igényt.
Csökkenő forgalomban növekedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX-index 366,55 pontos, 0,35 százalékos emelkedéssel 105 513,1 ponton zárta a négy munkanapos kereskedési hetet.
A Blochamps Capital szerint a felületes szemlélőnek megtévesztő a jegybank friss jelentése: a 11 százalék feletti éves vagyonnövekedés valójában a felső 1 százalék vagyonosodását tükrözi. Karagich István ügyvezető arra is rámutatott: a statisztikákban szereplő céges érdekeltségek bizonytalan értékelése miatt a lakosság pénzügyi helyzete sokkal kedvezőbbnek látszik, mint amilyen. A klasszikus, likvid megtakarítások növekedése jóval szűkebb rétegre korlátozódik.
Több, mint 900 társasház pályázott a lakossági távhőprogramra. A benyújtási lehetőség felfüggesztéséig az eredeti keretösszeg másfélszeresére, 7,6 milliárd forintra nyújtottak be igényeket .
Csökkenő forgalomban növekedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX-index 366,55 pontos, 0,35 százalékos emelkedéssel 105 513,1 ponton zárta a négy munkanapos kereskedési hetet.
Idén immár 6. alkalommal várja az ökológiai gazdálkodás iránt érdeklődő termelőket, feldolgozókat, kereskedőket, szolgáltatókat és természetesen a fogyasztókat a debreceni
Nyár végén újra gyermekzsivajtól lesz hangos a pécsi Zsolnay Negyed: augusztus 22–24. között immár tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Szamárfül Fesztivált.
A turizmus az egyik leggyorsabban aktivizálható gazdasági ágazat a kistelepüléseken. Már egyetlen jól kialakított vendégház, felújított közösségi tér vagy tematikus program is új látogatókat hozhat.
Azokat várják, akik alkalmazottként vagy vállalkozóként, illetve egyéb jogcímen - például gyermeknevelés, tanulmányok - szereznek nyugdíjjogosultságot a szomszédos országban - közölte a Magyar Államkincstár.
Az adategyeztetés segítségével a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) úgy szűrje ki a szabályokat szándékosan kijátszó vállalkozásokat úgy, hogy közben a lehető legkevésbé terhelje a jogkövetőket.
A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.
Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek