A Költségvetési Tanács (KT) megalapozottnak és elérhetőnek tartja a 2020. évi, uniós módszertan szerint számított 1,0 százalékos GDP-arányos hiánycélt - állapította meg a jövő évi költségvetési törvény tervezetéről készített véleményében a testület. A tervezetet a kormány június 4-én nyújtja be az Országgyűlésnek.
A várható gazdasági lassulás miatt az államnak minden eszközt fel kell használnia a családok pénzügyi biztonságának megerősítése érdekében - jelentette ki a Világgazdaságnak adott interjúban Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke.
Áprilisban az ipari termelői árak 4,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Belföldön 6,4 százalékkal emelkedtek a termelői árak az előző havi 5,6 százalék után, a forintban számolt exportárak 3,0 százalékkal nőttek az előző havi 1,9 százalékot követően.
A GKI Gazdaságkutató 3,5-ről 4 százalékra emelte idei GDP-prognózisát a kedvező negyedéves adat hatására, ugyanakkor úgy látja, hogy az első negyedévben csúcsára ért a magyar növekedés, az év hátralevő részében lassulás várható.
Elhalasztotta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a július elsejére tervezett azonnali fizetési rendszer bevezetését. A jegybank közölte, hogy az ügyfelek számára az azonnali fizetés 2020. március 2-ától lesz elérhető.
A részletes adatok bizonyították, hogy a gazdasági növekedés kiegyensúlyozottabbá vált, illeve a fogyasztás és a beruházások dinamikus növekedése ellenére a nettó export is hozzájárult...
A részletes statisztikai adatok megerősítették, hogy az idei első negyedévben folytatódott a magyar gazdaság dinamikus növekedése, ezzel Magyarország továbbra is vezető helyet foglal el az Európai Unió tagállamai között - közölte a Pénzügyminisztérium.
A szerb kormány eladásra kínálta fel Szerbia második legnagyobb bankja, a Komercijalna Banka 83,23 százalékát. Sajtóértesülések szerint a Raiffeisen mellett az OTP is a vevőjelöltek között van.
Márciusban az export euróban számolt értéke 4,9 százalékkal, az importé 5,9 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz mérten, az exporttöbblet 54 millió euróval csökkent és 644 millió euró volt.
Az első negyedévben 5,3 százalékkal a nőtt bruttó hazai termék (GDP) a múlt év azonos időszakához viszonyítva, a legnagyobb mértékben a piaci szolgáltatások, az ipar és az építőipar járult hozzá a növekedéshez.
Az online pénztárgépek jelentősen megnövelték a kis cégek bejelentett forgalmát, illetve az államkasszának is jelentős összeget hoztak - közölte az adóügyekért felelős államtitkár.
Június első hetében jegyezhető a legújabb, minden eddiginél kedvezőbb hozamot biztosító lakossági állampapír, a magyar állampapír plusz (máp plusz) első sorozata. A jegyzések egymást követő egyhetes időszakokban folytatódnak majd.
A kistelepüléseken épülő lakások áfáját 5 millió forintig visszatérítik, csökken a szocho, és a kiva mértéke, jön az eva -vég, eltörlik az adóelőleg feltöltését, megszűnik a reklámadó, és 5 százalékra csökkentik a szálláshely-szolgáltatások áfáját - néhány pont a kormány a 13 plusz 1 pontból álló gazdaságvédelmi akciótervéből.
A 2013-ban elindított bányászati koncessziós rendszer keretében ezúttal tíz magyarországi területen pályázhatnak a szektor befektetői koncessziós jog megszerzésére.
Az első negyedévben 26 százalékkal nőttek a beruházások a tavalyi 17 százalékos emelkedés után. A beruházások erős élénkülését elsősorban a vállalkozások fejlesztései eredményezték, a feldolgozóipar kapacitásnövelést célzó beruházásai 32,6 százalékkal nőttek - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
Az értékvesztésnél és a szavatolótőke-számításnál, illetve az adatszolgáltatásban feltárt hiányosságok miatt a Magyar Nemzeti Bank 12,5 millió forint bírságot szabott ki a KDB Bankra.
A bankok várakozásai szerint már indulásakor jelentős érdeklődés lesz a július 1-jétől elérhető babaváró hitel iránt, amelynek keretében a gyermekvállalást tervező fiatal házaspárok akár 10 millió forint szabadon felhasználható, kamattámogatott hitelt is kaphatnak.
A munkanélküliségi ráta 3,5 százalékra csökkent, amellyel Magyarország az Európai Unió 28 tagországa között a negyedik helyen áll, Lengyelországgal holtversenyben. A pénzügyminiszter szerint az 560 ezerre tehető munkanélküliek egy része is munkába állítható lesz a jövőben.
Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) a júliusban módosított finanszírozási terve alapján mandátumot adott egy kínai renminbiben denominált, elsősorban kínai intézményi befektetőknek ajánlott devizakötvény ("pandakötvény") kibocsátásának megszervezésére Magyarország részére
A Visit Timișoara meghívására és a HotelPremio Group szervezésében utaztunk a JAZZx fesztiválra, amely nyári zenei életének csúcspontja, ahol a jazz találkozik a funk és az elektronikus hatások szabadságával különböző terekben, izgalmas művészeti helyszíneken.
Beérkeztek az első igénylések a közvilágítási pályázatra, a hétfőn megnyitott programban a kormány 18 milliárd forinttal támogatja a vidéki kistelepülések fejlesztéseit
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) péntektől felfüggesztette a Pensum Group Nyrt. részvények tőzsdei kereskedését, mivel a kibocsátó volt könyvvizsgálója visszavonta a társaság 2022. évi éves beszámolójára vonatkozó auditori jelentését
Beérkeztek az első igénylések a közvilágítási pályázatra, a hétfőn megnyitott programban a kormány 18 milliárd forinttal támogatja a vidéki kistelepülések fejlesztéseit
Road Movie 2025 címmel hét külső budapesti kerületben rendeznek ingyenes kertmozi vetítéseket, méghozzá olyan különleges helyszíneken, ahol korábban még sosem volt kültéri filmvetítés.
Nem maradt döntésre váró támogatási kérelem a családokat a modern napelemes rendszerek telepítésében támogató kiíráson, befejeződött a pályázatok elbírálása a Napenergia plusz programban
Jelentős az érdeklődés a KKV Technológia Plusz Hitelprogramon belül elindított, keddtől elérhető kamatmentes forgóeszközhitelre, az első nap 5 milliárd forint értékben nyújtottak be igényt a hazai mikro- és kisvállalkozások.
A jelenlegi, igen kedvezőtlen nemzetközi környezet ellenére is óriási siker a magyar-amerikai gazdasági és beruházási együttműködés, amelyet az is nagyban segít, hogy új aranykor köszöntött be a két ország kapcsolataiban.
Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek