Másodjára is szabadlábra kerülhet Carlos Ghosn, a Nissan járműgyártó cég leváltott elnöke, akit pénzügyi visszaélésekkel vádolnak Japánban. A leváltott Nissan-vezér ügyében az illetékes japán bíróság 500 millió jen, vagyis 1,3 milliárd forint óvadékot állapított meg.
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) április 24-i tisztújító közgyűlése újra Koji Lászlót, az Inconex Kft. igazgatóját választotta elnökének.
Az éves közgyűlés döntése alapján részvényenként 100 forint osztalékot fizet a Richter Gedeon Nyrt. a 2018. évi eredményéből, a törzsrészvényekre jutó osztalék teljes összege 18,637 milliárd forint.
3200 milliárd forintot fordít a kormány közútfejlesztésre 2024-ig. Az összeg nagyobbik hányadát, 1800 milliárd forintot a hazai költségvetésből biztosítják.
A párizsi Notre-Dame múlt heti tűzvészében leomlott huszártorony körüli állványzatért felelős vállalkozás elismerte és sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a felújításon dolgozó munkások egy része megszegte a dohányzási tilalmat, de kizárta, hogy a helyszínen talált cigarettacsikkek okozhatták a tüzet.
A felhőszolgáltatások erős teljesítményének köszönhetően a vártnál jobb negyedévet zárt a SAP március végén. A német szoftvergyártó ambiciózus középtávú célokat tűzött ki maga elé haszonkulcsainak javítására.
Az első negyedévben az államháztartás központi alrendszere 141,9 milliárd forintos hiánnyal zárt, ami lényegesen kevesebb a tavaly január-márciusi 871,9 milliárd forint deficitnél.
A magyar agrárcégek az embargó ellenére is sikerrel szerepelnek olyan orosz állami pályázatokon, amelyek lehetővé teszik a gazdasági együttműködést az uniós országokkal.
Újabb országba kapta meg a Jaguar és Land Rover járművek és alkatrészek exkluzív importőri jogát az AutoWallis Nyrt. leányvállalata, a Wallis Automotive Europe: a vállalat ezúttal Koszovóban indította el képviseletét és nyitotta meg az első márkakereskedést.
Az első negyedévben 8,3 százalékkal bővült a belföldi turizmus, az átlagos foglalási érték 36 730 forint volt, ami közel azonos az előző év azonos időszakában mért adattal.
A növekedési kötvényprogram (nkp) elindításával elkezdődhet egy egészséges verseny a bankhitelek és a kötvénypiaci forrásbevonás között, a vállalati-kötvénypiac likviditásának növelése a tőkepiaci finanszírozás előszobája lehet.
Csúszik az M2-es metró és a gödöllői HÉV-vonal összekötésének tervezése. A gondot az okozza, hogy a HÉV-ek kikerültek a főváros fennhatósága alól, most nem tudni, hogy a MÁV-HÉV Zrt. vagy a BKK-BKV lesz a projektgazda.
Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.
A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.
Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.
A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.
Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.
Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.
Hétfő este jelent meg a kormány honlapján az a rendelettervezet, amelynek célja, hogy elősegítse az Otthon Start Program feltételeit teljesítő lakások építését. A rendelet mindezt úgy tenné meg, hogy kiemelt beruházássá minősít bizonyos építési beruházásokat, valamint a kiemelt beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja.
Alig több mint egy hónapja indult el és már több tízezren használják az MVM Csoport új, mesterséges intelligencia alapú ügyféltámogató megoldását, az úgynevezett REZSIŐR az ügyfeleknek segít a rezsicsökkentéssel, valamint az áram- és földgázszámlákkal összefüggő kérdésekben.
Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.
Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés
A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek