A világpiacon 964 tonna arany talált gazdára 2018 harmadik negyedévében, 1 százalékkal több az előző év azonos időszakához képest; az aranykínálat fedezte ezt, 1162 tonnát tett ki ebben az időszakban - ismertette a Conclude Befektetési Zrt. az Arany Világtanács legfrissebb adatait az MTI-vel.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) egy, három, hat és tizenkét hónapos futamidejű, forintlikviditást nyújtó, finomhangoló devizaswap-tendert (devizacsere-tendert) tartott hétfőn, amelyeken 200 milliárd forint értékű ajánlatot fogadott el. A hétfői tenderek eredményét figyelembe véve az MNB által biztosított bankrendszeri többletlikviditás 1988 milliárd forint marad.
Kína feloldotta a madárinfluenza elleni vétót Magyarországgal szemben, ez minden magyar baromfitenyésztő számára jó hír, hiszen ezzel lehetőség lesz Kínába exportálni - mondta Nagy István agrárminiszter, majd hozzátette, az ázsiai ország rövid időn belül a sertéspestis miatti korlátozást is feloldhatja.
Októberben 5,4 százalékkal több új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországom, mint egy évvel korábban, az év első 10 hónapjában 24,2 százalékos volt a növekedés az előző év azonos időszakához képest - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) a DataHouse Kft. adatai alapján.
Az elektro-mobilitás amilyen nagyszerű ígéretekkel bír, annyira sok kérdést vet fel – például a biztonság terén is. Erre adnak választ az E-mobility konferencia előadói.
Magyarországon 3884 parlagfűfoltot találtak, 15 millió Forint büntetést szabtak ki, a gyomnövény miatti termeléskiesés 40-50 milliárd forint kárt okoz. Az országgal határos osztrák tartományban nagyobb mértékű volt a idényben a parlagfűfertőzés.
Augusztusban az export euróban kifejezve 0,8, az import 6,2 százalékkal emelkedett. A külkereskedelmi aktívum 31 millió euró volt, 401 millió euróval kevesebb az egy évvel korábbinál - jelentette második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Egy kézbe került a a Szentkirályi és a PepsiCo. A tranzakciót a Szentkirályi-Kékkúti Ásványvíz Kft. valósítja meg, amelynek egyik tulajdosa a magyar piacon jól ismert Szentkirályi-Kékkúti Ásványvíz Kft. és elnöke, Balogh Levente.
A használt autók forgalma rekordot dönthet az idén Magyarországon erre utal az első háromnegyed év forgalma, noha ez az autócser lendület kifulladni látszik.
A családi otthonteremtési kedvezmény (csok) bővítése leginkább a vidéken élő két- és háromgyerekes családoknak kedvez. A kedvező feltételek mellett fontos az önerő, a csok a hitelfelvételben nyújt segítséget, a banki hitelnek pedig előfeltétele, hogy legyen egy biztos jövedelem.
Balesetet szenvedett magyar barlangászt mentettek ki az erdélyi Szolcsvai Búvópatak barlangjából a Fehér megyei hegyi és barlangi mentők - jelentette az Agerpres hírügynökség.
Közös levélben követelnek népszavazást a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről a brit üzleti szektor több tucatnyi nagyvállalatának vezetői a brit kormánytól. A Downing Street azonnal elvetette a kezdeményezést - jelentette az MTI tudósítója.
A szociális hozzájárulási adó és a társasági adó csökkentésének, valamint az építésügyi eljárások gyorsításának tudható be, hogy a térségben Magyarország érte el a második legnagyobb versenyképességi növekedést a Világbank felmérése szerint - közölte a Pénzügyminisztérium (PM).
A piaci és elemzői várakozásoknak megfelelően nem módosította alapkamatát a Bank of England monetáris tanácsa. A kamatdöntő ülésről szóló bejelentés szerint változatlanul 0,75 százalék a brit jegybank irányadó kamata.
Tizenhétre emelkedett a rendkívül rossz időjárás áldozatainak száma Olaszországban csütörtökön. Az északkelet-olaszországi Veneto tartomány területén pénteken is a legmagasabb fokozatú riasztás lesz érvényes.
Nemzetközi pályázatot hirdetett a fenntartható energiával foglalkozó európai innovációkat felkaroló InnoEnergy, a kontinens leginnovatívabb, villamosenergia-tárolással foglalkozó startup vállalkozásait keresi, a nyertes százezer eurót kap.
Már csak az idén márciusban megjelent, új 1000 forintos bankjegyekkel lehet fizetni, ezeket fogadják el a kereskedők, a régi, bevont címleteket már nem.
Október 31-én éjjel véget ér az idei szezonális viharjelző szolgáltatás a tavakon. A Balatonon a következő viharjelző szezonra bővítést, korszerűsítést hajtanak végre a rendszeren, amelynek része lesz három, teljesen új technológián alapuló, a vízben felállított állomás is
Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.
A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.
Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.
Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.
Hétfő este jelent meg a kormány honlapján az a rendelettervezet, amelynek célja, hogy elősegítse az Otthon Start Program feltételeit teljesítő lakások építését. A rendelet mindezt úgy tenné meg, hogy kiemelt beruházássá minősít bizonyos építési beruházásokat, valamint a kiemelt beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja.
A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól...
Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.
Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés
A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek