Idén 5-7 százalékos növekedésre számítanak az építőipari vállalkozások a tavalyi 21,7 százalékos emelkedés után - derült ki az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) által készített felmérésből.
Az építőipari termelés 21,7 százalékkal emelkedett 2019-ben az előző évihez viszonyítva a 2018-as 21,3 százalékos és a 2017-es 29,7 százalékos növekedés után - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Lassú növekedésre számíthat az európai építőipar a következő években a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézete szerint. A legnagyobb növekedést a magyar építőipar éri el az előrejelzés alapján.
A fővárosban 24 hotel épül, zömmel a történelmi Belvárosban. Az irodaépítések inkább a külső kerületekben, a Váci úton, Dél-Budán és a Könyves Kálmán körút, Hungária körút környékén koncentrálódnak.
Novemberben az építőipari termelés 6,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Októberhez mérten az építőipar szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelése 4,5 százalékkal csökkent.
Bár a novemberi és a decemberi adatok ugyan még nem állnak rendelkezésre, az Építőipari Vállalkozások Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) úgy látja, hogy 2019-ben 25-27 százalékkal nőtt az építőipar az előző évhez képest - mondta az ÉVOSZ elnöke.
Örökség nélkül nincs saját otthon – hangzik egy friss német tanulmány legfontosabb megállapítása. A középréteg sem képes kifizetni az egekbe szökött lakásárakat. Németországi tudósítónk, Petrus Szabolcs beszámolója.
Októberben 20,5 százalékkal nőtt az építőipari termelés az egy évvel korábbihoz képest, ami július óta a legnagyobb ütem. Szeptemberhez mérten az építőipar szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelése 3,2 százalékkal nőtt.
Nettó 3,189 milliárd forint értékű közműépítési megbízást nyert el közbeszerzési eljáráson az Opus Global Nyrt. ipari divíziójába tartozó Mészáros és Mészáros Kft. - közölte az cég.
Szeptemberben az építőipari termelése 17,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az augusztusi 8,5 százalékos emelkedés után. Az épületek építése 18,7, az egyéb építményeké 17,2 százalékkal nőtt - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
A homok a víz után a második legtöbbet használt természeti kincs. Mégis kevés figyelmet kap, dühöng a pazarló felhasználás, pedig az építőipar és még számos iparág működése elképzelhetetlen nélküle. Fogytán a Föld sokak számára végtelennek hitt homokkészlete.
Az építőipari vállalkozások felének árbevétele nőtt az első fél évben. A legtöbben az év második felére is bizakodóan tekintenek, jövőre azonban az ágazat növekedésének lassulásával számolnak - derült ki az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) felméréséből.
Augusztusban az építőipari termelés 5,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, amikor 24,7 százalékos volt a növekedés - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
Energetikai szempontból korszerűtlen, elavult a magyarországi lakóingatlanok kétharmada, pedig megfelelő falszigeteléssel és nyílászárókkal tízezrek takaríthatók meg.
Júliusban az építőipari termelés 32,9 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Az épületek építése 32,2 százalékkal, az egyéb építményeké 34,1 százalékkal nőtt - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
Az első félévben 35,1 százalékkal emelkedett az építőipar termelése az előző év azonos időszakához viszonyítva a tavalyi 21,3 százalékos növekedés után - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Kínai vállalatok vezetik az építőipari világranglistát, az éllovas közel 200 milliárd dollár forgalmat bonyolított tavaly. Az első nem kínai cég az ötödik helyre fért oda - derült ki a Deloitte felméréséből.
Sok bádogos vállal munkát külföldön, ahol több pénzt kereshet. A szakmai szervezet szerint csak jelentős béremeléssel, 600 ezer forint körüli havi átlag nettóval lehetne a szakembereket Magyarországon tartani.
Nincs elegendő szakmunkás az ütemtervek betartásához, ezért egyre később adják át az új építésű lakásokat - mondta az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke.
A személyi jövedelemadó kapcsán idén is élni lehet az öngondoskodási megtakarítási formákhoz kapcsolódó adó feletti rendelkezési jogosultsággal, amely alapján jellemzően a befizetések húsz százalékát lehet visszaigényelni.
Együttműködési megállapodást írt alá az Aeroplex Közép-Európai Légijármű Műszaki Központ Kft. (ACE) és a román Romaero S.A. pénteken Budapesten, amely alapján a magyar vállalat saját megrendelői részére repülőgép-karbantartást végez a bukaresti Baneasa repülőtéren, ebbe bevonja a román repülőgép-karbantartó vállalat létesítményeit, infrastruktúráját, eszközparkját, szakembereit.
Az aláírási ünnepségen Demény Árpád, az ACE ügyvezető igazgatója elmondta: az ACE Európa egyik legnagyobb független repülőgép-karbantartó társasága, a legnagyobb légitársaságokkal dolgoznak együtt. Kiemelte, hogy a román partnerrel kötött megállapodás hosszú távú üzleti stratégiai céljuk megalósítását segíti.
Az ACE ügyvezető igazgatója rámutatott arra, hogy a világ repülőgépiparában jelentős verseny van, amelyben fontos értéket képvisel az eszközök, a növekedés és a stabilitás megléte.
Demény Árpád az MTI kérdésére elmondta: a bukaresti bázison 2024 októberében indulna a karbantartás. Kezdetben egy termelési vonalat (egy termelési vonalon egyidejűleg egy repülőgépet fogadnak) alakítanak ki, majd ezt fejlesztenék fokozatosan öt termelési vonallá.
Az ACE tájékoztatása szerint a megállapodással új karbantartó bázis jön létre az Aeroplex égisze alatt, amely lehetőséget kínál arra, hogy a társaság szolgáltatásait még szélesebb körben elérhetővé tegyék a régióban.
Az Aeroplex Közép-Európai Légijármű Műszaki Központ Kft. magyar vállalat, a régió legnagyobb független repülőgép műszaki központja. Fő tevékenységi köre az Airbus és Boeing típusú repülőgépek javítása és karbantartása. Az Aeroplex Budapesten és Debrecenben lát el forgalmi karbantartási tevékenységet, budapesti bázisán hangár szintű karbantartást, illetve repülőgépes berendezésjavítást végez, mintegy 18 ezer négyzetméternyi hangárban és a hozzá kapcsolódó 3,5 ezer négyzetméternyi műhelyterületen.
Az ACE 2022-ben 21,6 milliárd forint árbevételt és 960 millió forint adózott eredményt ért el. A cég árbevétele 2023-ban 31,3 milliárd forintra, nyeresége 1,6 milliárd forintra emelkedett.
A Romaero céget 1920-ban alapították, egykor a román védelmi és repülőgépipar legnagyobb vállalata volt, jelenleg repülőgép-karantartással foglalkozik.
A jövő a zöldenergiáé Lantos Csaba energiaügyi miniszter szerint, ezért a legkorszerűbb nyugati és keleti technológiák találkozóhelyévé teszik Magyarországot.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.
Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresők és inaktívak elhelyezkedését célzó támogatások, az uniós társfinanszírozással megvalósuló program teljes kerete több mint 150 milliárd forint
meghaladja az 50 százalékot azok aránya, akik családtagoktól kérnek tanácsot pénzügyi döntésekben, de a baráti, ismeretségi körben tájékozódók aránya is megközelíti a 30 százalékot.
Sok OTP-ügyfél most, az internet- vagy mobilbanki belépésénél szembesül azzal az üzenettel, hogy május 8-tól a pénzintézet biztonsági okokból automatikus napi limitösszeget vezetett be...