A vártnál nagyobb, közel harminc éve a legmagasabb infláció alakult ki decemberben Németországban - jelentette a német szövetségi statisztikai hivatal.
Kilenchavi mélypontra lassult az euróövezeti gazdaság teljesítményének növekedési üteme decemberben - jelentette a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet.
Az állampapír a legnépszerűbb befektetési forma. A megtakarítóknak biztos befektetés, a kormányoknak pedig költekezés lehetőségét adja. A kölcsönös függőség azonban könnyen pénzügyi válsághoz vezet, ahogy 2008-ban.
Kína a korábban vártnál lassabban, az amerikai gazdaság viszont gyorsabban lábal ki a koronavírus-világjárvány sokkjából, ezért Kína az eddig számítottnál két évvel később, csak a jövő évtized kezdetén veheti át az első helyet az Egyesült Államoktól a világ legnagyobb gazdaságainak ranglistáján - vélik londoni pénzügyi elemzők.
Az eurózónában harminc éves csúcsra, az Európai Unió egészében pedig öt százalék fölé gyorsult az infláció novemberben. A legnagyobb éves áremelkedést Litvániában mérték, a harmadik legnagyobbat Magyarországon.
Az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa decemberi kamatdöntő ülésén sem változtatott az irányadó eurókamaton. Ugyanakkor a pandémiás vészhelyzeti vásárlási program (PEPP) keretében végzett nettó eszközvásárlást csak jövő márciusig folytatja az euróövezeti jegybank.
Az amerikai központi bank szerepét betöltő Fed felgyorsította gazdaságélénkítő eszközvásárlási programjának kivezetését, megnyitva ezzel az utat a kamatemelések előtt. A Federal Reserve egyúttal csökkentette jövő évi GDP-növekedési előrejelzését is.
A koronavírus-járvány negyedik hulláma miatt lassult az OECD tagállamainak együttes gazdasági növekedése az idei harmadik negyedévben az előző negyedévvel összevetve - közölte a szervezet.
Jelentős mértékben rontotta a világgazdaság üzleti szektorának hangulatát a koronavírus omikron változatának felbukkanása - derül ki az egyik legtekintélyesebb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, az Oxford Economics friss globális felméréséből.
Németországban tovább emelkedett, és csaknem 30 éves csúcsra nőtt az éves szintű infláció: novemberben a fogyasztói árak 5,2 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban.
Az erőteljes növekedés és a stabilizálódó adósságráták környezetében várhatóan javulnak jövőre a feltörekvő európai térség szuverén adósainak hitelkondíciói - áll a Fitch Ratings éves regionális előrejelzésében.
A globális ellátási zavarok miatt a korábban vártnál valószínűleg lassabban növekszik az idén a világgazdaság teljesítménye, de ezzel együtt is 1973 óta nem látott növekedési ütemre lehet számítani - áll a Fitch Ratings friss negyedéves globális előrejelzésében.
Jelentősen, a vártnál jóval nagyobb mértékben romlott decemberben a befektetői hangulat az euróövezetben - derült ki a frankfurti Sentix gazdaságkutató intézet felméréséből.
A libanoni jegybankelnök évtizedekig a stabilitás záloga volt. Hatalmát és reputációját saját gazdagodására használta. Monetáris politikájával pedig válságba juttatta az országot. A problémák régóta ismertek, de a nyugati hitelezők és szövetségesek nem vettek tudomást róluk.
Sorra hibásodnak meg a fagyigépek, ezért a McFlurry világszerte hiánycikk. A McDonald’s franchise bérlői a gyártó szándékosságára gyanakszanak. Az ügy Amerikában politikum lett, amit ipari kémkedési vádak tesznek valóságos krimivé.
Novemberben tovább emelkedett és 5 százalék fölé nőtt az infláció Németországban - jelentette előzetes adatai alapján a német szövetségi statisztikai hivatal.
A koronavírus negyedik hulláma miatt az Európai Unió és az euróövezet gazdasági hangulatindexe is romlott novemberben. Magyarországon a mutató enyhe emelkedését mérték.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén jóváhagyta a kötelező minimálbér bevezetéséről szóló tárgyalások megkezdését azzal a céllal, hogy a minimumkövetelmények megállapításával az Európai Unió tisztességes megélhetést biztosító bérszintet állapítson meg a munkavállalóknak - közölte az uniós parlament.
A személyi jövedelemadó kapcsán idén is élni lehet az öngondoskodási megtakarítási formákhoz kapcsolódó adó feletti rendelkezési jogosultsággal, amely alapján jellemzően a befizetések húsz százalékát lehet visszaigényelni.
Együttműködési megállapodást írt alá az Aeroplex Közép-Európai Légijármű Műszaki Központ Kft. (ACE) és a román Romaero S.A. pénteken Budapesten, amely alapján a magyar vállalat saját megrendelői részére repülőgép-karbantartást végez a bukaresti Baneasa repülőtéren, ebbe bevonja a román repülőgép-karbantartó vállalat létesítményeit, infrastruktúráját, eszközparkját, szakembereit.
Az aláírási ünnepségen Demény Árpád, az ACE ügyvezető igazgatója elmondta: az ACE Európa egyik legnagyobb független repülőgép-karbantartó társasága, a legnagyobb légitársaságokkal dolgoznak együtt. Kiemelte, hogy a román partnerrel kötött megállapodás hosszú távú üzleti stratégiai céljuk megalósítását segíti.
Az ACE ügyvezető igazgatója rámutatott arra, hogy a világ repülőgépiparában jelentős verseny van, amelyben fontos értéket képvisel az eszközök, a növekedés és a stabilitás megléte.
Demény Árpád az MTI kérdésére elmondta: a bukaresti bázison 2024 októberében indulna a karbantartás. Kezdetben egy termelési vonalat (egy termelési vonalon egyidejűleg egy repülőgépet fogadnak) alakítanak ki, majd ezt fejlesztenék fokozatosan öt termelési vonallá.
Az ACE tájékoztatása szerint a megállapodással új karbantartó bázis jön létre az Aeroplex égisze alatt, amely lehetőséget kínál arra, hogy a társaság szolgáltatásait még szélesebb körben elérhetővé tegyék a régióban.
Az Aeroplex Közép-Európai Légijármű Műszaki Központ Kft. magyar vállalat, a régió legnagyobb független repülőgép műszaki központja. Fő tevékenységi köre az Airbus és Boeing típusú repülőgépek javítása és karbantartása. Az Aeroplex Budapesten és Debrecenben lát el forgalmi karbantartási tevékenységet, budapesti bázisán hangár szintű karbantartást, illetve repülőgépes berendezésjavítást végez, mintegy 18 ezer négyzetméternyi hangárban és a hozzá kapcsolódó 3,5 ezer négyzetméternyi műhelyterületen.
Az ACE 2022-ben 21,6 milliárd forint árbevételt és 960 millió forint adózott eredményt ért el. A cég árbevétele 2023-ban 31,3 milliárd forintra, nyeresége 1,6 milliárd forintra emelkedett.
A Romaero céget 1920-ban alapították, egykor a román védelmi és repülőgépipar legnagyobb vállalata volt, jelenleg repülőgép-karantartással foglalkozik.
A jövő a zöldenergiáé Lantos Csaba energiaügyi miniszter szerint, ezért a legkorszerűbb nyugati és keleti technológiák találkozóhelyévé teszik Magyarországot.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.
Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresők és inaktívak elhelyezkedését célzó támogatások, az uniós társfinanszírozással megvalósuló program teljes kerete több mint 150 milliárd forint
meghaladja az 50 százalékot azok aránya, akik családtagoktól kérnek tanácsot pénzügyi döntésekben, de a baráti, ismeretségi körben tájékozódók aránya is megközelíti a 30 százalékot.
Sok OTP-ügyfél most, az internet- vagy mobilbanki belépésénél szembesül azzal az üzenettel, hogy május 8-tól a pénzintézet biztonsági okokból automatikus napi limitösszeget vezetett be...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomAdatvédelmi irányelvek