Kezdőlap Turizmus Ryanair: a németek is csatlakoztak a sztrájkhoz
No menu items!

Ryanair: a németek is csatlakoztak a sztrájkhoz

Sztrájkot hirdettek péntekre a Ryanair diszkont légitársaság németországi és hollandiai pilótáinak szakszervezetei is, csatlakozva a cég írországi, svédországi és belgiumi pilótáinak munkabeszüntetéséhez. Budapest is érintett.

A német érdekképviselet (VC) közleménye szerint a 24 órás sztrájk péntek hajnalban 03.01-kor kezdődik, és érintheti valamennyi Németországból induló járatot.

Hangsúlyozták: a munkaadót terheli a felelősség azért, hogy sztrájkhoz vezet a fizetésekről és a munkakörülményekről folytatott egyeztetés, mert a cég vezetősége kizár minden olyan intézkedést, amely a személyi jellegű költségek emelkedéséhez vezet.

Az öt ország Ryanair-bázisait érintő akció az 1984-ben alapított vállalat történetének legnagyobb szabású sztrájkja – mutattak rá német hírportálok.

A társaság pilótáit tömörítő holland szakszervezet (VNV) azután jelentette be, hogy csatlakoznak a munkabeszüntetéshez, miután a Ryanair azt közölte, csütörtökön bírósághoz fordul annak érdekében, hogy megakadályozza az esetleges nyári sztrájkokat.

A légitársaság szerdán közölte, a VC sztrájkja miatt 250 járatot törölnek a péntekre tervezett több mint 2400 járatból. Az utasokat legkésőbb csütörtök délutánig értesítik, a jegy árát visszafizetik vagy kérésre módosítják a foglalást.

Kiemelték: már megtették új javaslatukat a kollektív szerződés tartalmáról, s keddre tárgyalásra hívták a szakszervezet képviselőit, de a VC nem is válaszolt, és tárgyalás helyett ok nélkül sztrájkol.

Hozzátették, hogy pilótáik Németországban “kiváló munkakörülményeket élveznek”, éves fizetésük a 190 ezer eurót (mintegy 61 millió forint) is elérheti, bérüket és béren kívüli juttatásaikat pedig idén 20 százalékkal emelték.

A cég pilótái így 30 százalékkal többet keresnek, mint a legnagyobb német diszkont légitársaság, a Eurowings pilótái – áll a közleményben.

A Ryanairnél legutóbb múlt héten volt több országra kiterjedő munkabeszüntetés. Az írországi pilóták, valamint a spanyol, a portugál, az olasz és a belga fedélzeti személyzet sztrájkja miatt több száz járatot töröltek.

A Ryanair az üzleti évének június végével záródott első negyedévében 319 millió euró (102 milliárd forint) adózott eredményt ért el. Ez 20 százalékkal kisebb ugyan az egy évvel korábbinál, de meghaladja a szakértők által várt 305 millió eurót.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

Kovács Árpád: a jó vezető egyensúlyt teremt a gyors reakció és a stratégiai gondolkodás között

Az Üzlet portálon idén először hirdettük meg azt a...

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.
Hirdetés

Hírek

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.

A megítélt támogatások 70 százalékát már kifizették a Napenergia Plusz Programban

A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva

Októberben a kártyabirtokosok 14 százalékkal többet költöttek SZÉP-kártyáikról

A családok gondtalan pihenését a kormány a SZÉP-kártyán keresztül kiemelten támogatja, amely októberben a belföldi turizmus egyik legfontosabb hajtóereje volt: a kártyabirtokosok összesen 36,3 milliárd forintot használtak fel kártyáikról, ami több mint 14 százalékos növekedést jelent tavalyhoz képest - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Emirates -Emirates Asia Pass – több úti cél egyetlen repjeggyel

Az Emirates egy új utazási lehetőséget mutat be a Délkelet-Ázsia iránt érdeklődő magyar utazóknak.

KSH: októberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,1, az előző havit 0,5 százalékkal haladta meg

A kiskereskedelmi adatokba nem tartozó gépjármű- és gépjárműalkatrész-üzletek volumene 3,1 százalékkal nőtt

Egyhangúlag szavazott az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa novemberben

Az iparcikkek ára ugyanakkor nem változott érdemben, az élelmiszerárak pedig az elmúlt hónapok során még csökkentek is, a beérkező inflációs adat pedig összhangban alakult a szeptemberi Inflációs jelentés előrejelzésének alappályájával - írták.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.