Kezdőlap Cégvilág Sorra szűnnek meg a szociális szövetkezetek
No menu items!

Sorra szűnnek meg a szociális szövetkezetek

Főként az uniós források elapadása miatt drasztikusan visszaesett az új szociális szövetkezetek száma, a megszűnések pedig majdnem megduplázódtak az elmúlt két évben – derült ki az Opten felméréséből.

A céginformációs szolgáltató adatai szerint 2019 végén 2682 szociális szövetkezet működött, míg 2017-ben még 3183.

A 2006-ban életre hívott vállalkozási forma célja a hagyományos profitszerzésen felül a szövetkezeti tagok által kitűzött oktatási, kulturális, szociális, foglalkoztatási és egyéb közösségi igények kielégítése, működésük középpontjában elsősorban a hátrányos helyzetű csoportok – inaktívak, romák, fogyatékkal élők stb. – segítése és gazdasági aktivitásuk növelése áll.

Az adatok szerint 2015-2016-ban még évente közel 500 új szociális szövetkezetet jegyeztek be, 2017-ben azonban már csak 304-et, 2018-ban 53-at, 2019-ben pedig mindössze 29-et. Ezzel párhuzamosan drasztikusan megugrott a megszűnések száma: míg 2016-ban 129, 2017-ben pedig 222 szociális szövetkezet “húzta le a rolót”, 2018-ban 328, tavaly pedig ennek majdnem a duplája, 608.

A szociális szövetkezetek összesített árbevétele ugyanakkor évről évre egyenletesen nő, 2017-ben már 27,5 milliárd forint, 2018-ban pedig 31 milliárd forint felett járt a nettó árbevételük. Tavaly ugyan csak 9,4 milliárd forint volt a nettó árbevétel, a csökkenésben azonban az Opten szerint szerepe lehet annak, hogy – a cégek mellett – valószínűleg a szociális szövetkezetek is nagy számban éltek a pénzügyi beszámoló elkészítési határidejének szeptemberre halasztásával.

A tavaly 23,75 százalékos cégfluktuációs index (ez az adott időszak alatt megszűnt és az újonnan alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez) azt mutatja, hogy 2019-ben különösen nagy volt a turbulencia, aminek hátterében egyértelműen a megszűnések számának drasztikus emelkedése és a szövetkezetalapítások csökkenése állt.

Az Opten kitért arra, hogy a szociális szövetkezetek árbevételének mindig jelentős részét tették ki az uniós pályázati források, mivel a kevés tőkével és zömmel hátrányos helyzetű csoportokhoz tartozó szövetkezeti tagokkal működő szociális szövetkezetek csak ilyen forrásokból tudták a gazdasági tevékenységük beindításához szükséges infrastrukturális és eszközpark beruházásaikat megfinanszírozni.

Az elmúlt három évben azonban a szociális szövetkezetek egyre kevesebb uniós forráshoz jutottak.

Míg 2017-ben 97 projektre 4,3 milliárd forint támogatást nyertek el, addig tavalyra mind a projektek száma, mind a támogatási összeg majdnem megfeleződött: 53 projektre 2,3 milliárd forintot kaptak.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nagy az érdeklődés a lakáscélú megtakarítások iránt

egyre többen választják megtakarításra a lakástakarékot

BÉT – Csökkenő forgalomban ismét új csúcson zárt a BUX a héten

Ismét a Magyar Telekom volt a legjobban teljesítő részvény a BÉT-en, jegyzése 5,5 százalékkal került feljebb az előző heti 4,6 százalékos emelkedést követően

Erzsébet Alapítvány: kiemelten fontos a táborozó gyermekek biztonsága

Nyáron hetente 4500 gyermek vesz részt egyszerre az összes...

MÁV: nem működik az online jegyvásárlás

Szombat délelőttől rendszerhiba miatt nem működik a jegyértékesítés az online csatornákon, a MÁV appban és a jegy.mav.hu felületen sem,
Hirdetés

Hírek

BÉT – Csökkenő forgalomban ismét új csúcson zárt a BUX a héten

Ismét a Magyar Telekom volt a legjobban teljesítő részvény a BÉT-en, jegyzése 5,5 százalékkal került feljebb az előző heti 4,6 százalékos emelkedést követően

Erzsébet Alapítvány: kiemelten fontos a táborozó gyermekek biztonsága

Nyáron hetente 4500 gyermek vesz részt egyszerre az összes...

MÁV: nem működik az online jegyvásárlás

Szombat délelőttől rendszerhiba miatt nem működik a jegyértékesítés az online csatornákon, a MÁV appban és a jegy.mav.hu felületen sem,

Negyedszer az első az Apple – a világ legértékesebb márkája

Idén már negyedszer egymás után áll az Apple a világ legértékesebb márkáinak az élén

Az Otthon Start Program részleteiről egyeztetett Panyi Miklós a Bankszövetség képviselőivel

A Bankszövetség képviselőivel folytatott pénteki egyeztetésen sikerült tisztázni a még nyitott kérdéseket az Otthon Start Program részleteiről.

NGM: tovább szárnyal a Demján Sándor 1+1 Program

A 130 milliárd forintra emelt keretösszegű Demján Sándor 1+1 Program keretében a tárca eddig 1325 magyarországi vállalkozás támogatásáról hozott döntést,

Az építőanyag-piacon visszafogott volt a kereslet az első fél évben

Visszafogott volt a kereslet az építőanyag-piacon az első fél évben, de a jövőt tekintve optimisták az építőanyag-kereskedők

Még tart a nyár – számtalan program vár a fürdőkben

Tombol a nyár, hőségriadó is vár ránk a következő...
Hirdetés

Gazdaság

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.