Hirdetés
Kezdőlap Autóipar Tízéves mélyponton a német autóexport
No menu items!

Tízéves mélyponton a német autóexport

A legtöbb autót az Egyesült Államokba exportálták a német gyártók. Illusztráció: dpa

A beszállítói fennakadások és a félvezető alkatrészek hiánya miatt jelentős mértékben, tíz évvel korábbi szintjére esett vissza a harmadik negyedévben Németország autóexportja.

A német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis jelentése alapján a harmadik negyedévben, július-szeptemberben 23,1 milliárd euró volt a német autóexport, 17,2 százalékkal az éves bázis alatt. Az autóimport még ennél is nagyobb mértékben, 29,8 százalékkal csökkent 11,2 milliárd euróra.

A német autóexport és autóimport ezzel a járványvédelmi korlátozásokkal erősen megterhelt 2020-as második negyedévi óta a legalacsonyabb szintre esett vissza. Akkor 15,5 milliárd euró értékben exportált, és 9,4 milliárd euró értékben importált személygépkocsikat Németország.

Az idei harmadik negyedévinél kisebb exportig egészen 2010 első negyedévéig kell visszamenni időben, amikor 22,7 milliárd euró volt a személyautó-kivitel értéke. Az import esetében pedig 2016 harmadik negyedévéig kell visszanyúlni, az akkori 11,1 milliárd eurós exportig.

Az idei harmadik negyedévi export és import esetében is a csökkenés a belsőégésű motoros személygépkocsikat érintette. A teljesen elektromos, valamint a hálózatról nem tölthető hibrid járműveknél azonban jelentős mértékű volt a növekedés mind az export, mind az import esetében.

A július-szeptemberi negyedévben 69,8 ezer teljesen elektromos autót exportált a német ipar 2,9 milliárd euró értékben, ami 26,9 százalékos bevételnövekedést eredményezett. Az importált 59,7 ezer elektromos személygépkocsi 1,7 milliárd eurós értékben pedig 58,4 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest. Hibrid autót 71,2 ezret exportált Németország 3,3 milliárd euró értékben, 126,8 százalékkal magasabb összegben a 2020 harmadik negyedévinél. A hibrid import 29,5 ezer darab volt 0,7 milliárd euró értékben, 22,4 százalékos növekedéssel.

A német személygépkocsi-export és -import oroszlánrészét továbbra is a belsőégésű motoros járművek teszik ki, részarányuk azonban már csökken. A harmadik negyedében 254 ezer autót exportált Németország 8,5 milliárd euró értékben, 44,8 százalékkal az éves bázis alatt, az import pedig 213,9 ezer volt, 49,8 százalékkal alacsonyabb, 4,3 milliárd euró értékben.

A legtöbb autót az Egyesült Államokba exportálta a harmadik negyedévben Németország 3,2 milliárd euró, az egy évvel korábbinál 12,9 százalékkal alacsonyabb összegben. A kínai export 27,2 százalékkal esett vissza 2,9 milliárd euróra. Az Egyesült Királyságba pedig 2,0 milliárd euró volt az autókivitel, 33,7 százalékkal alacsonyabb az éves bázisnál.

Az importoldalon is az Egyesült Államok a legnagyobb kereskedelmi partnere Németországnak a személyautók területén. A harmadik negyedévben 1,6 milliárd eurót tett ki az autóimport 12,6 százalékos csökkenéssel. A második legnagyobb import partner Spanyolország 1,2 milliárd euróval, nagy, 45,8 százalékos csökkenéssel. Csehországból 0,9 milliárd euró értékben importált a harmadik negyedévben személygépkocsit Németország, 34,9 százalékkal kisebb összegben az előző évinél.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...
Hirdetés

Hírek

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 

Segíthetik a nemzeti zöldvagyon megőrzését – Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.