Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Emelkedéssel nyitottak a New York-i indexek

Tőzsde – Emelkedéssel nyitottak a New York-i indexek

Emelkedéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei kedden, miután egy sor újabb vállalat rukkolt elő a vártnál jobb eredményekkel harmadik negyedéves beszámolójában, ami enyhítette az amerikai gazdasági növekedés lassulása és az elhúzódó amerikai-kínai kereskedelmi háború ártalmas következményei miatti aggodalmakat.

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,08 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,19 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,29 százalékos pluszban indította a kereskedést.

A világ legnagyobb fogyasztásicikk-gyártója, a Procter & Gamble (P&G) a vártnál nagyobb, 17,8 milliárd dolláros bevétel mellett 3,59 milliárd dollár nyereséget termelt július-szeptemberben, és javította az egész évre vonatkozó bevételi és profit előrejelzését. Árfolyama 4,13 százalékos pluszban, 124 dolláron nyitott.

A Harley-Davidson motorkerékpár-gyártó vállalat is a vártnál nagyobb nyereséget ért el a harmadik negyedévben, árfolyama 5,6 százalékkal ugrott meg a nyitásban. A United Technologies Corp ipari konglomerátum 1,5 százalékkal drágult a nyitásban, miután a vállalat javította éves előrejelzését.

A Biogen gyógyszeripari vállalat részvénye 38,5 százalékos pluszban, 309,49 dolláron indította a kereskedést, miután a piacokat meglepve bejelentette, hogy kérelmezte az amerikai élelmiszer- és gyógyszerbiztonsági hatóságnál (FDA) a japán Eisai gyógyszergyárral közösen fejlesztett Alzheimer-gyógyszerük jóváhagyását a forgalomba hozatalra.

Az S&P 500-as mutatót alkotó vállalatok közül eddig 75 tette közzé gyorsjelentését, és 80 százalékuk szárnyalta túl a Wall Street várakozásait. Elemzők mindazonáltal továbbra is arra számítanak, hogy 2016 óta először csökkent a cégek nyeresége a lassuló növekedés és a kereskedelmi háború miatt.

Éppen a Kínából importált játékok vámtarifáinak közelgő emelése miatt csökkent a vártnál nagyobb mértékben a Hasbro bevétele és profitja a harmadik negyedévben, ugyanis a játékokat gyártó amerikai vállalatnak megemelkedtek szállítási és raktározási költségei. A Hasbro árfolyama több mint 17 százalékkal csökkent a nyitásban.

A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken mérsékelten nyereséges a kereskedés. Kedd délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 0,64 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 0,02 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig ugyancsak 0,02 százalékos pluszban állt.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1134 dollárt adtak, 0,15 százalékkal erősödött az amerikai fizetőeszköz. A jenhez képest viszont 0,04 százalékkal gyengült a dollár, 108,55 jenen forgott.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedik.

A legközelebbi, decemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 1,15 százalékos pluszban, 59,64 dolláron, a WTI pedig 1,35 százalékos nyereségben, 54,23 dolláron forgott fél négykor.

A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára decemberi szállításra 0,12 százalékkal, 1489,85 dollárra nőtt.

Hétfőn emelkedéssel zártak a New York-i tőzsdeindexek. A Dow Jones 0,21 százalékkal, 26 827,64 pontra, az S&P 500-as mutató 0,69 százalékkal, 3006,72 pontra, a Nasdaq Composite mutatója pedig 0,91 százalékkal, 8162,99 pontra nőtt.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Visszavonta a jegybank az Impact Alapkezelő engedélyét

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.

Duna Napok – Három napig Torockó a világ magyarságának központja

A néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz idén...

Tudta? Van Horvátországnak másik arca is

A Karl May regények hőse, Winnetou generációk óta éli tovább kalandjait nemcsak a könyvek lapjain, hanem a legendás filmadaptációk révén is. Kevesen tudják azonban, hogy a vadnyugat sziklás tájai és folyói valójában nem az amerikai kontinensen, hanem sok esetben Horvátország festői vidékein elevenedtek meg.

A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda

Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum Bizottság hortobágyi ülésén.
Hirdetés

Hírek

Visszavonta a jegybank az Impact Alapkezelő engedélyét

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.

Duna Napok – Három napig Torockó a világ magyarságának központja

A néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz idén...

Tudta? Van Horvátországnak másik arca is

A Karl May regények hőse, Winnetou generációk óta éli tovább kalandjait nemcsak a könyvek lapjain, hanem a legendás filmadaptációk révén is. Kevesen tudják azonban, hogy a vadnyugat sziklás tájai és folyói valójában nem az amerikai kontinensen, hanem sok esetben Horvátország festői vidékein elevenedtek meg.

A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda

Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum Bizottság hortobágyi ülésén.

Majd júliusban jön a magyar dinnye, késik a dinnyeszezon

A megszokottnál később kezdődhet az idén a hazai dinnyeszezon, a hűvös tavasz komoly fejtörést okozott a gazdálkodóknak.

Illegális szociális otthonokat számolt fel a NAV

Két illegális szociális otthon működésének vetett véget a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Hajdú-Bihar vármegyében, ennek köszönhetően az idős lakók ma már biztonságban, méltó körülmények között, szakemberek gondozásában élnek

Áprilisban 1,4 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

2025 áprilisában a kivitel volumene 2,3 százalékkal, a behozatalé 0,1 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakának volumenétől.

Mennyit kereshetnek a diákmunkások?

Az idei nyári szezonban a diákmunkások órabére átlagosan bruttó 2000 forint körül alakul, de a legjobban fizető pozíciókban 3000 forintot meghaladó órabér is elérhető a Mind-Diák Szövetkezet friss adatai szerint.
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,