Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Vegyesen nyitott New York, csökkent az olaj ára
No menu items!

Tőzsde – Vegyesen nyitott New York, csökkent az olaj ára

Csekély mértékben mozdultak el az indexek nyitásban hétfőn a New York-i tőzsdéken. 

Az érdeklődés középpontjában az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kedden kezdődő kétnapos ülése áll. Az elemzők többsége úgy véli, hogy a Fed monetáris politikai döntéshozó szerve, a nyíltpiaci bizottság egyelőre nem változtat a hitel árán, de hozzáteszik, hogy egyre több döntéshozó nyitott a későbbi hónapokban végrehajtandó kamatcsökkentésre.

A 30 vezető iparvállalat Dow Jones (DJIA) indexe 0,6 százalékkal csökkent, az S&P 500 viszont 0,07 százalékkal, a technológiai részvények Nasdaq Composite indexe pedig 0,46 százalékkal emelkedett a kereskedés első negyedórájában.

Pénteken gyengüléssel zárt New York. A DJIA 0,07 százalékkal, az S&P 500 0,16 százalékkal, a Nasdaq pedig 0,52 százalékkal süllyedt.

Az olajpiacon az Ománi-öbölben hajózó tankerek elleni múlt heti támadás utóhatásaként reggel még emelkedtek az árak, a Brent 14 centtel 62,15 centre drágult. Később azonban túlsúlyba kerültek a gazdasági megfontolások, a globális gazdaság lelassulásának egyre nyilvánvalóbb jelei, az olaj iránti kereslet várható csökkenése, az Egyesült Államok Kínával folyó és Indiával kezdődő kereskedelmi háborúja.

Kora délutánig a New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta hordónkénti (159 liter) ára 58 centtel 51,93 dollárra ment le. A globális referencia minőség, az északi-tengeri Brent típus jegyzése 68 centtel 61,33 dollárra csökkent.

A dollár hétfőre kissé gyengült, de változatlanul több hetes csúcspontja közelében tartja magát. Az euró kora délután 1,1238 dollár körül forgott a reggeli 1,1214 dollárral szemben.

Az arany lecsúszott 14 hónapos csúcspontjáról, miután a kedvező amerikai kiskereskedelmi adatok nyomán a Fed várhatóan ellenáll a gyors  kamatleszállítást sürgetőknek. A fém unciáját (31,104 gramm) kora délután 1333,81 dolláron jegyezték az azonnali piacon, 0,6 százalékkal alacsonyabban, mint péntek este.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

NGM: a kormány 11 pontos, 80-90 milliárd forintos adócsökkentési programmal segíti a hazai vállalkozásokat

Emelkedik az alanyi áfamentesség értékhatára; nő az egyéni vállalkozók költséghányada, csökkentve az adóalapot; megszűnik a szocho-adóalapszorzó a főállású egyéni vállalkozóknál; bővül a kisvállalati adó (kiva) jogosulti köre

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.
Hirdetés

Hírek

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás