Kezdőlap Tech VW: munkanélküliséget okoznak az új autók szén-dioxid normái
No menu items!

VW: munkanélküliséget okoznak az új autók szén-dioxid normái

Tömeges leépítéssel fenyegeti az autóipart az új autók szén-dioxid-kibocsátásának csökkentéséről  a környezetvédelemért felelős európai uniós szakminiszterek tanácsában kötött megállapodás – hangsúlyozta az ágazat legnagyobb európai szereplője, a német Volkswagen csoport (VW) vezetője nyilatkozatában.

Herbert Diess Forrás: wikipedia.

Herbert Diess vezérigazgató a Süddeutsche Zeitung című német lapnak elmondta, hogy az ágazat számára továbbra is csak az lenne megfelelő, ha 30 százalékkal kellene csökkenteni az új autók kibocsátását 2030-ig a 2021-es szinthez képest.

Ezzel szemben a környezetvédelemért felelős tagállami miniszterek keddi tanácsülésükön 35 százalékos csökkentésről állapodtak meg, holott az autógyártás átalakítása a döntésből fakadó “sebességgel és kihatásokkal aligha menedzselhető” – húzta alá Herbert Diess.

Amennyiben a tanács, az Európai Bizottság és a 40 százalékos csökkentést sürgető Európai Parlament és soron következő egyeztetésein is 35 százalékos csökkentésről döntenek, a VW üzemeiben a munkahelyek nagyjából egynegyedét le kell építeni.

Ez mintegy százezer állás megszűnését jelenti – mondta a társaság vezetője.

“Egy ilyen iparág gyorsabban megzuhanhat, mint ahogy sokan hinni akarják” – hangsúlyozta Herbert Diess.

Angela Merkel német kancellár elfogadhatónak nevezte a miniszteri szintű megállapodást, egy szerdai nyilatkozatában azzal érvelt mellette, hogy megszünteti az autógyártókat fenyegető bizonytalanságot, és lehetőséget ad a célok későbbi módosítására, hiszen arról is szól, hogy 2023-ban felül kell vizsgálni a döntést.

Az ágazat érdekvédelmi szervezete, a német autóipari szövetség (VDA) szerint viszont a megoldás káros, mert a nemzetközi versenytársaknál rosszabb helyzetbe szorítja valamennyi európai gyártót.

A megállapodás egy “elszalasztott lehetőség a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésének gazdaságilag és technológiailag realisztikus szabályozására” – emelte ki a szervezet közleményében Bernhard Mattes, a VDA elnöke.

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Mol többségi tulajdonába kerül a BME Fenntartó Zrt.

Közép-Európa egyik legnagyobb iparvállalata, a Mol 50 milliárd forintos vételi ajánlatot tett az állami tulajdonú BME Fenntartó Zrt.-re

Befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody’s

A Moody’s ismét megerősítette Magyarország államadósság-besorolását, és a többi hitelminősítőhöz hasonlóan továbbra is befektetésre ajánlja hazánkat

Visszavonta a jegybank az Impact Alapkezelő engedélyét

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.

Duna Napok – Három napig Torockó a világ magyarságának központja

A néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz idén...
Hirdetés

Hírek

Befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody’s

A Moody’s ismét megerősítette Magyarország államadósság-besorolását, és a többi hitelminősítőhöz hasonlóan továbbra is befektetésre ajánlja hazánkat

Visszavonta a jegybank az Impact Alapkezelő engedélyét

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.

Duna Napok – Három napig Torockó a világ magyarságának központja

A néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz idén...

Tudta? Van Horvátországnak másik arca is

A Karl May regények hőse, Winnetou generációk óta éli tovább kalandjait nemcsak a könyvek lapjain, hanem a legendás filmadaptációk révén is. Kevesen tudják azonban, hogy a vadnyugat sziklás tájai és folyói valójában nem az amerikai kontinensen, hanem sok esetben Horvátország festői vidékein elevenedtek meg.

A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda

Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum Bizottság hortobágyi ülésén.

Majd júliusban jön a magyar dinnye, késik a dinnyeszezon

A megszokottnál később kezdődhet az idén a hazai dinnyeszezon, a hűvös tavasz komoly fejtörést okozott a gazdálkodóknak.

Illegális szociális otthonokat számolt fel a NAV

Két illegális szociális otthon működésének vetett véget a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Hajdú-Bihar vármegyében, ennek köszönhetően az idős lakók ma már biztonságban, méltó körülmények között, szakemberek gondozásában élnek

Áprilisban 1,4 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

2025 áprilisában a kivitel volumene 2,3 százalékkal, a behozatalé 0,1 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakának volumenétől.
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,