Hirdetés
Kezdőlap Agrár Megjelent a 2018-as Fehér, Vörös és Rozé Borkiválóságok Könyve
No menu items!

Megjelent a 2018-as Fehér, Vörös és Rozé Borkiválóságok Könyve

A 2018-as Fehér Borkiválóságok Könyvében a Balaton és a Tokaji Borrégió, a Vörös és Rozé Borkiválóságok Könyvében a Pannon Borrégió termelői szerepeltek a legsikeresebben – derült ki az idei kötetek budapesti bemutatóján.

Bognár Lajos élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkár emlékeztetett arra, hogy a borok évjáratról évjáratra változnak. A sorozat célja ezért az, hogy könnyen befogadható, szakmai alapokon nyugvó segítséget nyújtson az eligazodásban a borbarátok, de akár a szakma számára is.

Mint a szakember hangsúlyozta: a megmérettetés rangját jól mutatja nemcsak a benevezett tételek óriási száma, hanem egyre magasabb minősége is.

Horkay András, a bíráló bizottság elnöke felidézte, hogy kezdetben nem egészen 700 tétel, idén pedig már csaknem kétszer ennyi minta érkezett be, ezeket 14 nap alatt bírálták el.

A fehérborok kategóriájában 656 tételt nevezett 7 régió 21 borvidékének 296 borászata.

Az élen a Balaton Borrégió végzett 96 borkiválósággal és 1 top borkiválósággal, mg Tokajból idén 61 borkiválóság, 8 top borkiválóság érkezett. A fehérborokat tartalmazó idei kötetbe összesen 261 borkiválóság és 9 top borkiválóság került be.

A Vörös és Rozé Borkiválóságok Könyvébe 468 vörös és 175 rozé tételt nevezett 264 borászat, 7 régió 20 borvidékéről.

A legjobban a Pannon Borrégió (Szekszárdi és Villányi Borvidék) szerepelt 121 borkiválósággal és 11 top borkiválósággal a Felső-Pannon Borrégió 52 borkiválóságot, a Felső-Magyarországi Borrégió pedig 46 borkiválóságot és 2 top borkiválóságot adott.

A kötetbe összesen 222 vörös borkiválóság, 14 top borkiválóság és 59 rozé borkiválóság került be – tette hozzá Horkay András.

Hat éve indult a Nemzeti Borkiválóság Program, amely mára valódi mozgalommá vált – idézte fel a könyvbemutatón Kiss Eliza, a program vezetője.

Az MTI-nek elmondta, hogy az érdeklődők a nagyobb borászatokban, borkereskedésekben juthatnak hozzá a kétnyelvű (magyar és angol) kötetekhez.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Autóvásárlási roham az USÁ-ban – vám előtti pánikroham

Az Egyesült Államokban rohamosan csökken az új és használt...

Trump csapást jelzett és kamatot csökkentett az Európai Központi Bank

Christine Lagarde az Európai Központi Bank elnöke Fotó: europarl.europa.eu Az...

A Ford beleáll az elektromos átállásba

„Az elektromos autózás olyan, mint a mobiltelefonok fejlődése volt:...

Egy évezredes kupola új élete – Felújítják Isztambul szívét, a Hagia Sophiát

Isztambul egyik legikonikusabb épülete, a közel másfél évezredes Hagia Sophia ismét reflektorfénybe került – ezúttal egy grandiózus restaurálási projekt középpontjaként.
Hirdetés

Hírek

Kína ellen blokkot gründol az ázsiai családi egység meghírdetésével?

Miközben Donald Trump újabb kereskedelmi szövetségi nyomást helyez Ázsia...

Trump csapást jelzett és kamatot csökkentett az Európai Központi Bank

Christine Lagarde az Európai Központi Bank elnöke Fotó: europarl.europa.eu Az...

Szabadon bárhova! – Bécs új kerékpárja  mozgáskorlátozottaknak

Bécs városa továbbra is elkötelezetten dolgozik a fenntartható közlekedés fejlesztésén, ennek jegyében 2025 áprilisában bemutatták az első mozgáskorlátozottak igényeihez igazított "Grätzl-kerékpárt", amely a környezetbarát és akadálymentes közlekedést támogatja.

Oszakai Világkiállítás – megnyílt a Magyar Pavilon

Az Oszakai Világkiállítás a világ legnagyobb volumenű kulturális, turisztikai és gazdasági hatású eseményeinek egyike, egyúttal páratlan diplomáciai és gazdaságfejlesztési lehetőség

Itt az idő: be kell fizetni a gépjárműadót

Közeleg az április 15-i határidő, az autósok több mint fele már befizette a gépjárműadót, a 3,3 millió érintett közül 1,7 millióan

Ők így csinálják: Bécs fiataljait célozzák meg

A bécsi városvezetés új, modern kampányt indított, hogy minél több fiatalt vonjon be az áprilisi helyi választásokba. Digitális eszközökkel, influencerek közreműködésével és interaktív tartalmakkal próbálják elérni, hogy a fiatalok valóban éljenek szavazati jogukkal.

Trump tovább vámolja Kínát, közben mézesmadzagot dob a többieknek – összefoglaló

A CNBC, amely élő folyamban követi Trump elnök kaotikus...

Trump azonnali hatállyal 125 százalékra emeli a kínai vámot, haladékot ad a többieknek.

Donald Trump ismét posztolt a közösségi médiában, ezúttal megint Kínát vette célba. Most azt mondta, hogy 125%-ra emeli a Kínára kivetett vámot - méghozzá „azonnali hatállyal”
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.

Európai terjeszkedéséhez olasz bankot nézett ki az ING

  Fotó: popso.it Európai terjeszkedési tervéhez igazodva az ING, Olaszország felé vette az irányt, ahol a Banca Popolare di Sondrioval vette fel a kapcsolatot. Az ING Group...