Kezdőlap Világgazdaság Német infláció. Harmincéves csúcs novemberben
No menu items!

Német infláció. Harmincéves csúcs novemberben

Németországban tovább emelkedett, és csaknem 30 éves csúcsra nőtt az éves szintű infláció: novemberben a fogyasztói árak 5,2 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban.

A német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis adatai szerint októberi éves infláció 4,5 százalékos volt. A novemberinél legutóbb 1992 júniusában volt magasabb fogyasztói áremelkedés üteme Németországban, 5,8 százalékos. Az előző hónaphoz mérve ugyanakkor 0,2 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak novemberben az októberi 0,5 százalékos emelkedést követően.

A novemberi gyorsuló infláció mögött elsősorban az energiaárak 22,1 százalékos emelkedése áll – októberben 18,6 százalékos volt a drágulás – de a Destatis szakértői szerint szerepet játszottak benne a beszállítói láncokban kialakult fennakadások, így a beszerzési költségek emelkedése is. A magas inflációs értékekhez emellett a 2020-as válságévben bevezetett átmeneti áfacsökkentés bázishatása is hozzájárult.

Az élelmiszerek 4,5 százalékkal, a tartós fogyasztási cikkek 7,7 százalékkal, a nem tartós fogyasztási cikkek 9,9 százalékkal, a szolgáltatások pedig 2,9 százalékkal drágultak egy év alatt.

Az uniós összehasonlítási célokra számított harmonizált éves fogyasztói árindex, a HICP 6,0 százalék lett novemberben az októberi 4,6 százalék után, a havi árindex 0,3 százalékos emelkedést mutat az október 0,5 százalék után.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Orbán Viktor: évi 1 milliós otthontámogatás a közszolgálati dolgozóknak

Orbán Viktor a mai kormányülés szünetében közzé tett videóban...

KSH: júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

Júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet; a kivitel volumene 0,7 százalékkal alul-, a behozatalé 6,0 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszaki

A gazdaság teljesítménye 0,2 százalékkal meghaladta a 2024. második negyedévit

Magyarország bruttó hazai termékének (GDP) volumene 2025 második negyedévében a nyers adatok szerint 0,1, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,2 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit.

Orbán Viktor: jön az évi egymillió forintos otthontámogatás a közszolgálatban dolgozóknak

Jön az évi egymillió forintos otthontámogatás a közszolgálatban dolgozóknak
Hirdetés

Hírek

Nagy Márton új pályára állítaná a növekedést és az otthonteremtést

Mérsékelt növekedési kilátásokkal és célzott jóléti intézkedésekkel reagál a kormány a kedvezőtlen gazdasági folyamatokra

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

A St. Andrea Szőlőbirtok lett Az év pincészete Magyarországon

A magyar borászatok hittel, kitartással, hűséggel dolgoznak, lépést tartanak a technológia és fogyasztói szokások változásával, ennek köszönhetően pedig a magyar bor tovább tudta erősíteni hírnevét a világban

NAV: csütörtöktől változik az áfa-bevallás

Változik az áfa-bevallás csütörtöktől: a vállalkozásokat segítő, új oszlopok kitöltése önkéntes, de megéri, mert így akár az ellenőrzés vagy az adategyeztetési eljárás is elkerülhető - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...