Kezdőlap Autó Dízelbotrány - Az Európai Bizottság teljes garanciát akar
No menu items!

Dízelbotrány – Az Európai Bizottság teljes garanciát akar

A Volkswagen-csoport a dízelbotrányt követően elrendelt 8,5 millió gépjármű-visszahívásra vonatkozó eddigi intézkedései kedvező eredményeket hoztak az Európai Bizottság szerint, de a testület kifogásolta, hogy a járműgyártó nem vállal teljes körű garanciát a szoftverfrissítésből eredő esetleges problémákra.

Vera Jourová, a jogérvényesülésért, a fogyasztópolitikáért és a nemek közötti esélyegyenlőségért felelős biztos a Volkswagennel folytatott megbeszélések eredményeit összegző tájékoztatóján közölte, előremutató a járműgyártónak a bizalom kiépítésére és a fogyasztói tájékoztatás jelentős javítására irányuló erőfeszítései, az eddig intézkedései pedig kedvező fejleményeket eredményeztek a szoftverfrissítés okáról és megvalósításának módjáról.

A Volkswagen azonban nem biztosított teljes körű és egyértelmű garanciát arra vonatkozóan, hogy a frissítés nem befolyásolja a gépjárművek teljesítményét, és megtagadta a bizalomépítő intézkedéshez való hozzáférést biztosító feltételek egyszerűsítését.

Mint elmondta, a VW-csoport kötelezettséget vállalt arra, hogy a javítást követő összes fogyasztói panaszt kivizsgálja. A bizottság azt javasolja az érintett fogyasztóknak, hogy forduljanak helyi kereskedőjükhöz, ha a szoftverfrissítés kapcsán bármilyen problémába ütköznének. Amennyiben nem kapnak segítséget, hivatalos panaszt kell benyújtaniuk a Volkswagen visszahívással kapcsolatos nemzeti kapcsolattartó pontjához, és az adott nemzeti fogyasztóvédelmi szervezethez is fordulhatnak.

Az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége (EPA) 2015 szeptemberében megvádolta a VW-t, hogy olyan szoftvert telepített 482 ezer dízelüzemű járműbe, amelynek segítségével kijátszhatóak a károsanyag-kibocsátásra vonatkozó amerikai előírások. A legnagyobb európai autógyártó vállalat, a VW elismerte a csalást. Az ügy világszerte mintegy 11 millió gépjárművet érint, ezek közül 8,5 milliót az Európai Unióban adtak el.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Orbán Viktor: évi 1 milliós otthontámogatás a közszolgálati dolgozóknak

Orbán Viktor a mai kormányülés szünetében közzé tett videóban...

KSH: júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

Júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet; a kivitel volumene 0,7 százalékkal alul-, a behozatalé 6,0 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszaki

A gazdaság teljesítménye 0,2 százalékkal meghaladta a 2024. második negyedévit

Magyarország bruttó hazai termékének (GDP) volumene 2025 második negyedévében a nyers adatok szerint 0,1, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,2 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit.

Orbán Viktor: jön az évi egymillió forintos otthontámogatás a közszolgálatban dolgozóknak

Jön az évi egymillió forintos otthontámogatás a közszolgálatban dolgozóknak
Hirdetés

Hírek

Nagy Márton új pályára állítaná a növekedést és az otthonteremtést

Mérsékelt növekedési kilátásokkal és célzott jóléti intézkedésekkel reagál a kormány a kedvezőtlen gazdasági folyamatokra

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

A St. Andrea Szőlőbirtok lett Az év pincészete Magyarországon

A magyar borászatok hittel, kitartással, hűséggel dolgoznak, lépést tartanak a technológia és fogyasztói szokások változásával, ennek köszönhetően pedig a magyar bor tovább tudta erősíteni hírnevét a világban

NAV: csütörtöktől változik az áfa-bevallás

Változik az áfa-bevallás csütörtöktől: a vállalkozásokat segítő, új oszlopok kitöltése önkéntes, de megéri, mert így akár az ellenőrzés vagy az adategyeztetési eljárás is elkerülhető - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...