Kezdőlap Hírek Matolcsy: 2030-ra felzárkózhatunk Ausztria mögé

Matolcsy: 2030-ra felzárkózhatunk Ausztria mögé

Magyarországnak versenyképességi fordulatra van szüksége ahhoz, hogy a magyar gazdaság növekedési pályája, az uniós átlagot meghaladó növekedési ráta a jövőben is fennmaradjon, és ezzel 2030-ra elérje az osztrák életszínvonal és átlagos fejlettség 80-85 százalékát – ezt hangsúlyozta mind a jegybank elnöke, mind a pénzügyminiszter a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitó rendezvényén.

Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke elmondta: Magyarországnak a felzárkózást kell a középpontba állítania 2019-2030 között, amihez versenyképességi fordulatra van szükség.

A Dinamikus gazdaságot, befolyásos és egységes nemzeti kamarát címmel megrendezett évnyitó rendezvényen a jegybank elnöke kiemelte: két út áll az ország előtt, az egyik a felzárkózást segítő strukturális reformokkal megvalósított, fenntartható növekedési pálya, a másik a beragadás a közepes jövedelmű országok csoportjába.

Emlékeztetett arra, hogy 2010 óta Magyarország 12 makrogazdasági fordulatot hajtott végre, melyek közül a legjelentősebb a fiskális, a monetáris és a munkaerőpiaci fordulat volt. Ezek megalapozták, hogy napjainkra az Európai Uniót jóval meghaladó, 4-5 százalékos bővülési ütemet produkál a magyar gazdaság – mutatott rá.

Matolcsy György kiemelte, ehhez elengedhetetlen volt az, hogy 2013-tól a jegybank akkor kinevezett új vezetése stratégiai szövetségben együttműködjön a kormánnyal, a bankokkal és az üzleti szférával, mert ezzel sikerült elérni, hogy Magyarország az Európai Unió növekedési motorjává váljon.

Magyarországnak a következő években a folyamatos reformokkal támogatott felzárkózási pályát kell választania, ennek megvalósításával el lehet érni, hogy az osztrák életszínvonal és átlagos fejlettség 80-85 százalékát elérje Magyarország 2030-ra – mondta a jegybank elnöke.

A gazdaságot érintő versenyképességi fordulattal párhuzamosan az országban az életminőséget is javítani kell, ehhez elengedhetetlen az egészségügy, az oktatás minőségének javítása. Szükség lenne arra is, hogy demográfiai fordulatot hajtson végre az ország, ehhez évente legalább 110 ezer babának kellene megszületnie – mondta Matolcsy György.

Orbán Viktor miniszterelnök, Varga Mihály pénzügyminiszter, Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke  és Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke (j2) a kamara gazdasági évnyitóján a budapesti New York Palace szállodában. Kép: MTI/Koszticsák Szilárd

Varga Mihály pénzügyminiszter is azt hangsúlyozta, hogy az uniós átlagot meghaladó gazdasági növekedést kell elérnie Magyarországnak a következő években is, ehhez növelni kell az ország versenyképességét, a vállalkozások termelékenységét.

A növekedést Magyarország makrogazdasági egyensúlyának megőrzése mellett kell megvalósítani. Ehhez az államadósságot tovább kell csökkenteni, 2022-re a GDP 60 százaléka alá – tette hozzá.

Varga Mihály rámutatott, Magyarország már gyakorlatilag közel van a teljes foglalkoztatottsághoz, az országban 4,5 millióan dolgoznak, miközben  2010-ben még csak 3,7 millió foglalkoztatott volt az országban. Hozzáfűzte, hogy az egyre égetőbb munkaerő gondok miatt fel kell tárni a további munkaerő tartalékokat. Úgy vélte, a nők, a közfoglalkoztatottak és a szépkorúak körében vannak még olyan személyek, akiket vissza lehet vezetni a munkaerőpiacra.

A pénzügyminiszter emlékeztetett arra, hogy a 2016-ban kötött hat évre szóló bérmegállapodás pontjait évről évre teljesítik, ennek révén a dolgozók bérei folyamatosan emelkednek, miközben a vállalkozók közterhei csökkennek. Megemlítette, hogy az Európai Unióban Magyarország az első helyen áll a társasági adó mértékét nézve, és harmadik helyezett a személyi jövedelemadót tekintve, és már több mint 300 ezer vállalkozás választotta a a kisvállalkozók tételes adózását (kata).

Varga Mihály kiemelte, az elmúlt években elért magyar gazdasági eredményeket a nemzetközi hitelminősítők is kezdik elismerni, az utóbbi két hétben két hitelminősítő is javított Magyarország adósbesorolásán, és remélhetőleg a harmadik legnagyobb hitelminősítő is javít a jövőben az ország megítélésén.

A kormány azt szeretné elérni, hogy a jövőben is emelkedjen a lakosság kezében lévő állampapír állomány, ami már most több ezer milliárd forintot tesz ki, ez is hozzájárul ahhoz, hogy az ország külső sérülékenysége még inkább csökkenjen – mondta Varga Mihály az MTI jelentése szerint.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az albérletpiac átalakulására számítanak a szakértők a következő hónapokban

A keresleti viszonyok változásával jelentősen átalakulhat az albérletpiac a következő hónapokban.

SZÉP-kártya továbbra is a belföldi turizmus mozgatórugója

A SZÉP-kártya továbbra is a belföldi turizmus mozgatórugója - idén májusban közel 10 százalékkal többet költöttek a SZÉP-kártyákról tavalyhoz képest.

Jelentősen nő a hitelösszeg az Otthon Start Programban

Az Otthon Start Programban az alacsonyabb kamatszintből adódóan 25-33 százalékkal nőhet a felvehető hitelösszeg, ezzel jobban igazodik a megemelkedett ingatlanárakhoz.

Regélő kisvonatokkal ünneplik Jókai Mór születésének 200. évfordulóját

Kilenc városban indulnak Jókai-tematikus városnéző járatok
Hirdetés

Hírek

Jelentősen nő a hitelösszeg az Otthon Start Programban

Az Otthon Start Programban az alacsonyabb kamatszintből adódóan 25-33 százalékkal nőhet a felvehető hitelösszeg, ezzel jobban igazodik a megemelkedett ingatlanárakhoz.

Amit a 3%-os hitelről tudni kell, de nem beszélnek róla

Szeptembertől indul a legfeljebb 3%-os kamatozású lakáshitel, mely legfeljebb...

Augusztus végéig folyósítják az eddig elbírált támogatásokat a Demján Sándor 1+1 Programban

Július végéig 45 milliárd forintot, augusztus végéig pedig az eddig elbírált 105 milliárd forintot folyósítják a Demján Sándor 1+1 Program nyertes vállalkozásai számára.

19,8 százalékkal nőttek globálisan a chipeladások

Globálisan 58,98 milliárd dollár értékben adtak el chipeket májusban, ami 19,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Áprilisához képest a növekedés 3,5 százalék volt.

Történelmi rekordot döntött a magyar tőzsde vezető részvényindexe, a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal lépte át a 100 000 pontos záróértéket szerdán, ezzel a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények árfolyamának változását követő BUX a százszorosára nőtt 1991-es 1000 pontos indulási értékéről.

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama

Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.