Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság A Telekom elhagyná Romániát - a versenytanács aggódik
No menu items!

A Telekom elhagyná Romániát – a versenytanács aggódik

Nemcsak a román versenytanács, de az Európai Bizottság is fenntartásokkal kezeli a Telekom esetleges kilépését a román piacról – közölte Bogdan Chiritoiu, a román versenytanács elnöke.

Chiritoiu elmondta, hogy az általa vezetett intézményt aggasztja a Telekom szándéka, miszerint kilépne a román piacról. Hozzátette: mind a versenytanácsnak, mind az Európai Bizottságnak az a célja, hogy erős verseny maradjon a román távközlési szektorban. Úgy vélte: amennyiben valóban oda jutnak, hogy a Telekom értékesíti romániai leányvállalatát, akkor az Európai Bizottsággal együtt megvizsgálják a kialakult helyzetet.

Bogdan Chiritoiu

Tavaly a román média arról írt, hogy a vezetékes internet-, telefonszolgáltatást, mobiltelefon-, valamint kábeltévé-szolgáltatást egyaránt biztosító Telekom ki akar szállni a román piacról. A vezetékes telefonhálózatot kezelő vállalatban a román államnak 46 százalékos kisebbségi részesedése van, ugyanis a Telekom vette át az egykori Romtelecom állami telefonszolgáltatót.

A Telekom Romániát a francia Orange vásárolná meg, amely kiegészítené mobiltelefon-szolgáltatását vezetékes telefon- és kábeltévé-szolgáltatással is. Az Orange román piacon nagy vetélytársa, a Vodafone felvásárolta világszinten a UPC-t, így Romániában is szert tett kábeltelevízió- és vezetékes internet szolgáltatásra, az Orange szintén ezt a modellt akarja követni Romániában.

A román gazdasági média korábban azt írta, hogy a harmadik nagy szolgáltató, a Teszári Zoltán által birtokolt RCS-RDS érdekelt a Telekom mobiltelefon-hálózatának átvételében.

Az 5831 dolgozót foglalkoztató Telekom tavaly nyáron csaknem 700-zal csökkentette dolgozóinak létszámát hatékonysága növelése érdekében. A Telekom márkanév 2014-ben jelent meg Romániában, amikor a német vállalat úgy döntött, valamennyi szolgáltatását egységesen Telekom márkanév alatt kínálja a román piacon is. A német Deutsche Telekom a romániai leányvállalatait a görög OTE révén ellenőrzi.

A német tulajdonosok elégedetlenek voltak a román leányvállalat hatékonyságával, ugyanis a román távközlési piacon alacsonyak az árak a nagyon erős verseny miatt.

A román távközlési hatóság által tavaly decemberben közölt adatok szerint az árbevétel alapján a három legnagyobb szolgáltató az Orange 26 százalékos részesedéssel, a Telekom következik 24 százalékkal, majd a Vodafone 21 százalékkal.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Adventi szeretetvendégség az Ökumenikus Segélyszervezetnél

Egy hívás 500 forint adomány, így 4 hívás egy tál meleg ételt jelenthet egy rászorulónak.

Itt az első magyar elektromos csuklós busz

Az Electronell 18-at 2025 elején az utasok is kipróbálhatják majd a Volánbusz járatain.

HungaroControl: 6 százalékkal nő a forgalom az ünnepek alatt

A tavalyi ünnepi időszakban 32 300 légi járművet kezeltek a társaság szakemberei, az idén 1800 járattal többre számítanak.
Hirdetés

Hírek

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama

Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés

A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott a forint árfolyama szerda reggelre a főbb...

Gazdaság

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein

A Mol részesedését az ENEOS MOL Synthetic Rubber Kft.-ben az ENEOS veszi meg

A tranzakció várhatóan 2025 első negyedévében zárul le, a hatósági jóváhagyástól függően.

Háromból két ügyfélszámla már kamatadómentes az idén is profitban fürdő brókereknél

A befektetési vállalkozásoknál összesen 298,5 ezer számla volt szeptember végén, ebből több mint 160 ezer volt a TBSZ és csaknem 32 ezer a NYESZ,.