Kezdőlap Építőipar KSH: 15 százalék feletti az építőipar júniusi visszaesése
No menu items!

KSH: 15 százalék feletti az építőipar júniusi visszaesése

Az építőipari termelés volumene júniusban a nyers adatok szerint 15,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbi, magas bázistól – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Mindkét építményfőcsoport termelése csökkent, az épületeké 14,2 százalékkal, az egyéb építményeké 17,5 százalékkal.

A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése a májusihoz mérten 6,2 százalékkal emelkedett.

Az építőipar termelői árai a második negyedévben 7,7 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A koronavírus okozta járvány miatt megváltozott gazdasági folyamatok hatása júniusban az építőipar egészére nézve jelentős volt – írja a KSH.

Júniusban az előző év azonos időszakához képest az építőipari ágazatok közül az épületek építésében 11,6, az egyéb építmények építésében 17,9, a speciális szaképítésben 16,8 százalékkal esett vissza a termelés.

A megkötött új szerződések volumene 44,8 százalékkal csökkent, ezen belül az épületek építésére kötötteké 34,4, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 55,6 százalékkal.

Az építőipari vállalkozások június végi szerződésállományának volumene 19,2 százalékkal elmaradt a 2019. június végitől. Az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 5 százalékkal magasabb, az egyéb építményeké 29,1 százalékkal alacsonyabb volt, mint egy évvel korábban.

A KSH adatai szerint az idén az első hat hónapban az előző év azonos időszakához mérten az építőipari termelés 7,4 százalékkal mérséklődött.

Az építőipari termelői árak a második negyedévben az építőipar ágazatain belül az épületek építésében 7,5, az egyéb építmények építése területen 7,6, a legnagyobb súlyú, speciális szaképítésben 8 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Az építőipar árai az előző negyedévinél 1,6 százalékkal magasabbak voltak – közölte a KSH.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári...

Már ereszt az Otthon Start lufi: meddig tart ki a támogatás népszerűsége?

A Google Trends adatai alapján jól látható, hogy az internetes keresések gyakorisága július-augusztusban összességében folyamatosan emelkedett, miközben egy-egy bejelentés, nyilvánosságra került részletszabály jelentősen tudta fokozni az érdeklődést.

Javaslat egy Globális Erdészeti Tudásmegosztó Rendszer létrehozására – mi is benne vagyunk

Magyarország aktív szerepet vállal az erdőtüzek elleni globális fellépésben

Ilyen őrületes az árkülönbség a panellakásoknál – toplistával

A Budapesten és a megyei jogú városokban eladó panellakások...
Hirdetés

Hírek

Már ereszt az Otthon Start lufi: meddig tart ki a támogatás népszerűsége?

A Google Trends adatai alapján jól látható, hogy az internetes keresések gyakorisága július-augusztusban összességében folyamatosan emelkedett, miközben egy-egy bejelentés, nyilvánosságra került részletszabály jelentősen tudta fokozni az érdeklődést.

Javaslat egy Globális Erdészeti Tudásmegosztó Rendszer létrehozására – mi is benne vagyunk

Magyarország aktív szerepet vállal az erdőtüzek elleni globális fellépésben

A mesterséges intelligencia-láz az új aranyláz a San Franciscoban

Fotó:Freepik San Francisco ismét a világ figyelmének középpontjába került –...

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európi tőzsdék

Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.

Országos ellenőrzési akciósorozat indul halloween és a mindenszentek idején

Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.
Hirdetés

Gazdaság

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól...

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...