Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Innovációs sikermenedzsment
No menu items!

Innovációs sikermenedzsment

A szakma európai fiatal kiválóságait díjazó EuroSkills 2018 díjátadója után az Európai Innovációs díj zsűrijébe is beválasztották Károlyi Lászlót, a Legrand Magyarország Zrt. vezérigazgatóját. 

Az Európa kiváló fiatal szakembereit felsorakoztató EuroSkills 2018 verseny hétvégi díjkiosztó ünnepségén három szakma – a villanyszerelő, a víz-, gáz- és fűtésszerelő, valamint a hűtő- és légtechnikai szerelő kategória – legjobbjainak díjátadójaként kapott szerepet Károlyi László, a Legrand Magyarország Zrt. vezérigazgatója.

Károlyi László az Európai Innovációs és Technológiai Intézettől (European Institute of Innovation and Technology; EIT) is felkérést kapott együttműködésre. A felkérés szerint az Európai Uniós szervezet budapesti eseményén az Innoveit 2018 zsűrijében az EIT Innovators Award kategória döntőjében, a legjobb innovációkhoz kötődő pályázatokról szóló döntésben vesz részt.

Az EuroSkills Budapesten

Az Európai Unió idén 10 esztendős szervezete, az EIT azzal a céllal alakult, hogy az egyetemek, kutatóintézetek és a vállalatok tevékenységének összehangolásával adjon lökést az európai innovációnak. Az innovációs fórum keretében 4 kategóriában (változásmenedzsment, innováció, kockázati tőkebefektetés, illetve női vezető) 350 pályázat közül választják ki a legjobbakat.

Károlyi László ezzel kapcsolatban kifejtette: az Innoveit 2018 innovációs kategóriájába olyan pályázatok érkeztek, amelyek jó példái annak, miként lehet hatékony és egyben fenntartható termékeket, szolgáltatásokat megteremteni. Az innováció azért is áll közel a Legrand Magyarország Zrt.-hez, mert a vállalat a kezdetektől támogatja a szakmai oktatást, amelynek keretében ma már az internetes tudásátadás is szerepet kapott. Interaktív e-tananyaguk sikerét jelzi, hogy azzal elnyerték a Német-Magyar Ipar és Kereskedelmi Kamara innovációs díját. A vállalat emellett folyamatosan támogatja azoknak a szakképzési oktatási centrumoknak a létrehozását, amelyek Magyarországon egyedüliként biztosítják a KNX nemzetközi szabvány szerinti elektromos eszközök és megoldások megismerését. Így a legmodernebb laborokban tanuló diákok már az elektromos munkákhoz kötődő legújabb technológiákat és az úgynevezett okos megoldásokat is megismerhetik. A Legrand a győri, a csepeli, a székesfehérvári, a keszthelyi és a debreceni labor mellett hamarosan Szegeden adja át a hatodik szakképzési labort.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Adventi szeretetvendégség az Ökumenikus Segélyszervezetnél

Egy hívás 500 forint adomány, így 4 hívás egy tál meleg ételt jelenthet egy rászorulónak.

Itt az első magyar elektromos csuklós busz

Az Electronell 18-at 2025 elején az utasok is kipróbálhatják majd a Volánbusz járatain.

HungaroControl: 6 százalékkal nő a forgalom az ünnepek alatt

A tavalyi ünnepi időszakban 32 300 légi járművet kezeltek a társaság szakemberei, az idén 1800 járattal többre számítanak.
Hirdetés

Hírek

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama

Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés

A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott a forint árfolyama szerda reggelre a főbb...

Gazdaság

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein

A Mol részesedését az ENEOS MOL Synthetic Rubber Kft.-ben az ENEOS veszi meg

A tranzakció várhatóan 2025 első negyedévében zárul le, a hatósági jóváhagyástól függően.

Háromból két ügyfélszámla már kamatadómentes az idén is profitban fürdő brókereknél

A befektetési vállalkozásoknál összesen 298,5 ezer számla volt szeptember végén, ebből több mint 160 ezer volt a TBSZ és csaknem 32 ezer a NYESZ,.