Kezdőlap Cégvilág A versenyképességi csomag további adócsökkentéseket tartalmazhat
No menu items!

A versenyképességi csomag további adócsökkentéseket tartalmazhat

Jövőre tovább csökkennek a munkát terhelő adók. A vállalkozásoknál maradó százmilliárdok jelentős fejlődési lehetőséget teremt számukra – vélekedett Palkovics László innovációs és technológiai miniszter szerdai sajtótájékoztatóján.

A miniszter hangsúlyozta, a vállalkozások versenyképességének javítása érdekében 2019-ben tovább csökken a munkát terhelő adó. Felidézte, hogy a 2016-ban megkötött, többéves bérmegállapodás alapján a szociális hozzájárulási adó mértéke 2 százalékponttal, 17,5 százalékra mérséklődik, ami mintegy 260 milliárd forintot hagy a munkaadóknál. A társasági adó pedig továbbra is 9 százalék lesz, amely Európában a legalacsonyabb kulcs – tette hozzá.

Palkovics László hangsúlyozta, a kormány kiemelten kezeli a magyar kis- és középvállalkozások fejlesztését, miután ezek foglalkoztatják a magyar munkavállalók 75 százalékát. Növekedési esélyüket javítja többi között a finanszírozási forrásokhoz jutás könnyítése, a források céltudatosabb felhasználása, a vállalati támogatások rendszere – sorolta.

A miniszter kitért arra, hogy a kormány folytatja a szakképző intézmények fejlesztését a megfelelő szakképzett munkaerő biztosítására. Jelezte, hogy a szakoktatók fizetését közelíteni kívánják a versenypiaci jövedelmekhez.

A munkaerőhiány mérséklését segítheti a munkaerőpiacra lépést támogató új kedvezmény kialakítása, és megemlítette, hogy jövőre már az adóhivatal értesti a vállalkozókat a dolgozó után igénybe vehető adókedvezményekről.

Palkovics László kiemelte, hogy várhatóan az ősszel a versenyképességi tanács elé kerül majd a vállalkozások versenyképességét növelő javaslatcsomag, amely további adócsökkentési lehetőségeket tartalmazhat.

A miniszter fontosnak nevezte, hogy a magyar vállalkozások innovációs képessége kialakuljon és erősödjön, a gyártásban saját szellemi termék is megjelenjen.

Kérdésre válaszolva Palkovics László elmondta, hogy a kormány 2020-ra a GDP 1,8 százalékát kívánja kutatás-fejlesztésre, innovációra fordítani, az állami mellett a vállalati részvétel arányának növelésével, amit a kutatás-fejlesztési és innovációs környezet átalakításával is segítenek úgy, hogy például a kisebb vállalatoknak is megérje fejlesztőmérnököt foglalkoztatni.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
Hirdetés

Hírek

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás