Hirdetés

AzÜzlet.hu

Hol a legolcsóbb az energia Európában? Árkörkép

A lakossági fogyasztók Magyarországon továbbra is a legkedvezőbb energiaárakkal számolhatnak az európai országok közül.

Tőzsdézhetek úgy is, ha nem értünk hozzá 

Tőzsdézni úgy, hogy nincs meg hozzá a szükséges tudásunk vagy időnk? Erre is van lehetőségünk: tulajdonképpen „bérelhetünk” magunknak szakértőt. A privátbanki szolgáltatással nemcsak magasan képzett, akár helyettünk tőzsdéző szakember munkáját kapjuk meg, de olyan befektetési lehetőségeket is, amelyek csak rajta keresztül érhetőek el. (x)

Monetáris Tanács 2022-ről: az infláció csökken, nőnek a kockázatok

A monetáris tanács szerint az infláció 2022 elejétől csökkenő pályára áll, a koronavírus-járvány negyedik hulláma a gazdasági helyreállást övező kockázatok emelkedését mutatja, ami a kamatemelési ciklus havi ütemű, kisebb lépésközzel történő folytatását indokolja.

A NASA holdjárója a Nobile-kráterben landol – vizet fog keresni

A NASA rovere következő holdmissziójához a Hold déli sarkánál, a leghidegebb pontra száll le 2023-ban. A Viper (Volatiles Investigating Polar Exploration Rover) nevű jármű Nobile-krátérben fog landolni - jelentette be az ürgynükség.

Az EasyJet nem kér a Wizz Airből. Nem lesz keleti-nyugati egyesülés

A brit fapados elutasította a magyar konkurens felvásárlási ajánlatát. Pedig az egyesüléssel mindketten nyertek volna. Az EasyJet a részvényesektől és a bankoktól remél friss...

Már online is igényelhető a Széchenyi Lízing GO! – az agráriumban is

Már online is igényelhető a Széchenyi Lízing GO! konstrukció, amely a magyar mikro-, kis- és középvállalkozások számára nyújt kedvezményes lehetőséget eszközbeszerzés finanszírozására

Londoni elemzők: az MNB a kamatemelés lassítása ellenére továbbra is szigorú

Londoni pénzügyi elemzők szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris alapállása a kamatemelés ütemének csökkentése ellenére továbbra is meglehetősen szigorú, bár ebben a ciklusban...

Románia – Koronavírus. Naponta több mint száz halott

Romániában a kéthetes mozgóátlag több mint duplájára, száz fölött ugrott kedden az egy nap alatt elhunyt koronavírusos betegek száma, és az utolsó 24 órában újonnan diagnosztizált fertőzések is immár több mint kétszer is vannak két hét átlagának.

A gyerekeket is oltják, a harmadik adagot is beadják már Angliában

Már oltják Angliában a 12-15 éves korosztály tagjait az új típusú koronavírus ellen. A brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) ugyancsak elkezdte a hatáserősítő harmadik oltási adagok beadását is. 

Profit-figyelmeztetési boom Amerikában

Riasztóan sok amerikai vállalat figyelmeztetett arra, hogy elmaradhat nyeresége a várakozásoktól a harmadik negyedévben, ami a tőzsdei árfolyamok csökkenését eredményezheti.

Kínai ingatlanfejlesztő miatt csökkent a BUX is

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1394,76 pontos, 2,66 százalékos csökkenéssel, 50 982,15 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 12,9 milliárd forint volt, a vezető...

Oltott és tesztelt turisták hamarosan beléphetnek az USA-ba

Washington megegyezett az Európai Unióvalval, hogy feloldják a vakcinázott polgárok utazási korlátozásait - írja a Politico.

Tíz új cég került a DAX indexbe

Tíz új vállalat is szerpel immár a frankfurti értéktőzsde vezető indexében. Hétfőtől a DAX így már a német gazdaság negyven meghatározó szereplőjének piaci teljesítményét mutatja meg.

Pszichoaktív tea. Kivonják a forgalomból

Magas THC-tartalom (tetrahidrokannabinol) miatt a forgalmazó MH Hungary Kft. visszahívta és kivonta a forgalomból a "bio HAND TEE Felina/organic HEMP TEA Felina/bio Kender tea Felina" terméket

Pályázat. Negyvenmilliárdos támogatás biogazdálkodásra

Az ökológiai termesztést negyvenmilliárd forint keretösszegű pályázati kiírással segítik jövő év január elsejétől - jelentette be Nagy István agrárminiszter

Szlovénia: csak oltottak dolgozhatnak az állami hivatalokban

Csak oltási és gyógyulást tanúsító igazolással végezhetik a munkájukat az állami hivatalokban dolgozók Szlovéniában

Tippek, ha egészségbiztosításon gondolkozol

A 2020-as, koronavírus által megtépázott évben is rengeteg magyar kereste fel a magán egészségügyi intézményeket, ami nem meglepő, hiszen a járványhelyzet rendesen lebénította az állami ellátást. (X)

Virág Barnabás: az infláció tartós emelkedése jelentős kockázat

Az infláció megugrása tapasztalható a világban, mégis hiba alulbecsülni az infláció tartós megemelkedésének kockázatát - hangsúlyozta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke.

Generációk a munkahelyen – Hanyas vagy? I. rész

Ahogy számos családi házban és lakásban több korosztály él jól-rosszul egymás mellett, a munkahelyek döntő többségében is 3-5 generáció dolgozik együtt Hogyan menedzseljük a különböző típusú embereket, a különböző generációkhoz tartozó kollégákat? Dr. Gonda György rovata.

Szathmáry Eörs az UNESCO alapkutatási tudományos tanács tagja lett

Az UNESCO alapkutatási programját irányító tudományos tanács tagjai közé választották Szathmáry Eörs evolúcióbiológust, az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) kutatóprofesszorát.

Friss

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európi tőzsdék

Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.

Országos ellenőrzési akciósorozat indul halloween és a mindenszentek idején

Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.

Hírek

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európi tőzsdék

Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.

Országos ellenőrzési akciósorozat indul halloween és a mindenszentek idején

Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.

Megjelent az Otthon Start Program feltételeinek megfelelő lakások építését támogató rendelettervezet

Hétfő este jelent meg a kormány honlapján az a rendelettervezet, amelynek célja, hogy elősegítse az Otthon Start Program feltételeit teljesítő lakások építését. A rendelet mindezt úgy tenné meg, hogy kiemelt beruházássá minősít bizonyos építési beruházásokat, valamint a kiemelt beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja.

Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Már több tízezren használják az MVM mesterséges intelligencia alapú rezsiasszisztensét

Alig több mint egy hónapja indult el és már több tízezren használják az MVM Csoport új, mesterséges intelligencia alapú ügyféltámogató megoldását, az úgynevezett REZSIŐR az ügyfeleknek segít a rezsicsökkentéssel, valamint az áram- és földgázszámlákkal összefüggő kérdésekben.

Varga Mihály: a 2024-es év a magyar gazdaságban az infláció leszorításának éve volt

Az MNB az elmúlt fél évben folytatott, kiszámítható monetáris politikája elősegítette az infláció fokozatos közeledését a 2-4 százalékos jegybanki toleranciasávhoz.
Hirdetés

Gazdaság

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő
HirdetésHirdetés