Visszavárnak minket, több intézménnyel továbbra is tartjuk a kapcsolatot, így a január 15-én indult újabb regisztráció során pályáztak a most már ismerős iskolák is – mondta Petrilláné Bartha Enikő.
A Turkish Airlines több célállomást köt össze Afrikában, mint bármely más globális légitársaság, összesen 64 célállomásra kínál járatokat a kontinensen, Bengáziba pedig 2025. január...
A sárgahasú unkát hazánkban főként a klímaváltozással járó csapadékhiány veszélyezteti. Magyarországi állományai kis egyedszámúak és sérülékeny élőhelyekhez kötődnek.
Noha a DORA-rendelet előírásai nem érintik közvetlenül az MNB ajánlásainak jelentős részét, mégis az uniós szabályozás rögzít olyan rendelkezéseket, amelyek az eddigi magyar felügyeleti ajánlások szövegével összevetve ellentmondóak vagy ismétlődők lehetnek.
A felvásárlás révén az MHP tovább erősítheti európai jelenlétét, ahol a vállalat állítása szerint már most is vezető helyet foglal el a legnagyobb baromfitenyésztők 2024-es listáján.
A kormány 21 intézkedésből álló új gazdaságpolitikai akciótervet fogadott el, amely 4000 milliárd forintnyi forrást juttat a családoknak és a vállalkozásoknak.
A Dunaújvárosi Egyetemen az elmúlt két évben megduplázódott a hallgatók száma: a korábbi 1600 után ma már 3302-en tanulnak az intézményben és a felvételt nyert diákok kétharmada műszaki és informatikai vonalon tanul,
Az elkészült önéletrajzot futtassuk át a helyesírás ellenőrzőn és nézzük meg, hogy a kapcsolattartási adatok, azaz a telefonszám és email cím helyesen szerepel-e az anyagban.
Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.
A demencia jelenleg az egyik legnagyobb globális társadalmi probléma, több mint 55 millió embert érint világszerte. Kutatók arra figyelmeztetnek, hogy ha nem sikerül hatékony gyógymódot találni a ma még gyógyíthatatlan betegség ellen, minden harmadik ma született ember demenciában fog meghalni. Léteznek ugyanakkor bizonyítottan hatékony módszerek és kezdeményezések a kognitív hanyatlás lassítására, illetve a kutatások felgyorsításának támogatására.
A síbérletek ebben a szezonban sem drágultak, az árakat a két évvel ezelőtti szinten befagyasztották. A nagycsaládosok, a gyerekek, a diákok és a 62 évnél idősebbek kedvezményt kapnak, a Sípark ezen a télen is elfogadja a SZÉP-kártyákat.
A könnyítés évi egyszeri, egyszerűsített adatszolgáltatást jelent, a fő csomagolás-összetevő anyaga szerint, az általános díjszabásnak megfelelő mértékű, évente történő kiterjesztett gyártói felelősségi díjfizetés mellett.
Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.
A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig
Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.
A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.
Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.
Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.
Hétfő este jelent meg a kormány honlapján az a rendelettervezet, amelynek célja, hogy elősegítse az Otthon Start Program feltételeit teljesítő lakások építését. A rendelet mindezt úgy tenné meg, hogy kiemelt beruházássá minősít bizonyos építési beruházásokat, valamint a kiemelt beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja.
Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.
Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés
A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek