Kocsis Erika

Online konferencia, interaktív megoldással. Nem csak járvány idején fontos az üzleti biztonság

Vlajk Ádám megelőzte korát, legalább hat évvel. Mára azonban elemi erővel utolérték az igények. Az Onlinekonferencia.hu tulajdonosa szerint az üzleti életben a pandémia után sem 'mennek ki a divatból' az online események.

Mapei képzési központ – nem csak építőmestereknek

Magyarországi képzési központot hoz létre a Mapei, amely a magyar piac elvárásaihoz igazodó termékfejlesztéssel is erősíti piaci pozícióját – fejtette ki Markovich Béla a Mapei Kft. ügyvezetője.

Segítség magyar cégeknek. Irány Amerika

Online workshopon ismerkedhettek az USA felé kacsingató magyar cégek az amerikai piaci lehetőségekkel. A virtuális eseményen kiderült az újvilági sikerhez önmagában kevés a jó termék és az angoltudás.

Projektmenedzsment – Világfórumon a magyar módszertan

A gyakorlatban is bizonyított magyar menedzsment módszertan kidolgozója is meghívást kapott az év végi, indiai első World Project Management Forumra. Károlyi László, a Legrand Magyarország Zrt. vezérigazgatója előadásában azt mutatta be, hogy a gyorsan változó világban miként hozhat eredményt az általa kifejlesztett Crenchmarking szisztémát.

Hidrogén, vagy hibrid meghajtás? Elektromos dömping várható

Elektromos autóké a jövő? Vagy a hibrideké? Esetleg a hidrogén meghajtásé?  Az autógyárak és a szakemberek között eldöntetlen a kérdés, az már biztosnak látszik, hogy egyelőre a hibrid és a tisztán elektromos autók gyártására koncentrálnak a nagy autógyárak. Az áttörés a hidrogén cellás technológiában még várat magára.

Hölgyválasz autóteszt – Itt a Ford válasza

Az Üzlet Hölgyválasz rovata ezúttal a kis szabadidő kategória legújabb sztárját, a Ford EcoSportot tesztelte - nem csak hölgyeknek. https://www.youtube.com/watch?v=7uAnWrFNBCw

Vigyázzon: 27 gyógyszer nem csökkenti rendesen a vérnyomást. Felfüggesztették a hazai forgalmazást. Itt a megoldás is

Vigyázzon, ha vérnyomáscsökkentőt szed: az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) június 29-i hatállyal több vérnyomáscsökkentő gyógyszer forgalmazását függesztette fel Magyarországon. Az OGYÉI pénteki lépésére...

Mi lesz, ha gyakorlatilag nem lesz cafeteria?

Jelenleg a munkavállalók háromféle adózású juttatásból választhatnak a cafeteria rendszerben: adómentes, 34,22%-kal adózó béren kívüli és 40,71%-os adóval az egyes meghatározott juttatásokból. A szakértő...

Top tárgyalástechnikai tippek

 A stílus maga az ember – tarja a mondás. Az Üzlet által megkérdezett menedzserek szerint kevés olyan szituáció van az életben, ahol ennek igazságtartalma...

A gyengébbik nem az USA-ban sem gyengébb

Zita Delevic a Budapest Bank HR menedzsereként ment az USA-ba, ahol ma saját cégét, a PebbleJam vezetői tanácsadót irányítja. Delevic Zita számára 1999-ben, az USA-ba...

Hölgyválasz autóteszt

A Hölgyválasz című tesztrovatunkban a hölgyek – akik gyakran egyben anyukák is – szemével mutatjuk be a legújabb modelleket. Ezúttal a Suzuki Vitarát. https://www.youtube.com/watch?v=FHd6zAhLy_Y

A sziget, ahonnan csak a legjobb tudás visz tovább

A magániskolák mindenütt a világban az elitnevelés fellegvárai, de az apró Bermudán a megszokottnál is nagyobb a tét. A diákok tudják, hogy a szigetről...

Hízik a dízelbotrány, a Mercedes is elvesztette ártatlanságát

A német közlekedési hatóság dízelmotorral szerelt kisbuszok visszahívására kötelezte a Daimlert, a Volkswagen-botrány nyomán indított vizsgálata végén. A Mercedes hárommillió járműve motorvezérlő szoftverét frissíti. Idén...

GDPR: fellélegezhetnek a kis- és középvállalkozások

A kis- és középvállalkozások, vagyis a kkv-k átmenetileg mentesítést kaphatnak a május 25-től életbelépő, rendkívül szigorú GDPR szabályozás bírságai alól. Ezt jelentette be Gulyás...

Ez nem a nomádok kedvence lesz: itt az új Volkswagen Touareg

Hazánkban is bemutatkozott a Volkswagen Touareg legújabb, harmadik generációs változata. A márka zászlóshajója mindössze pár héttel a nemzetközi bemutató után, május közepén érkezett meg Budapestre.

Friss

Folyamatosan bővülnek a LEADER lehetőségek a vidéki közösségek számára

A vidék jövője helyben is építhető - ezt segíti az Európai Unió és a magyar kormány társfinanszírozásával megvalósuló LEADER program, amely a helyi közösségek kezdeményezéseire építve támogatja a vidéki térségek fejlődését.

Magyarország a karrierváltók országa lett 2025-re

2025 a karrierváltás éve: Miért keresnek ennyien új szakmát?

Bécs kétszer gyorsabban csökkenti kibocsátását, mint egész Ausztria

Klímatörvény, zöld költségvetés, megújuló energia és klímasemleges lakóparkok – részben ezek a bécsi klímapolitika alappillérei. A város 2024-ben kétszer olyan gyorsan csökkentette a szén-dioxid kibocsátását, mint Ausztria egésze. A siker mögött egy következetes, minden szektort érintő klímapolitika áll, az energiaellátástól kezdve, a közlekedésen át, a városfejlesztésig.

Jelentős támogatással erősödik a Hortobágyi Nemzeti Park őrszolgálata

Az egyik legfontosabb állami természetvédelmi feladat Magyarországon a természeti értékek őrzése és védelme, ezért is kiemelt jelentősége van a most induló európai uniós projektnek is.

Hírek

A hazai ingatlandrágulás a külföld felé sodorhatja az ingatlanbefektetőket

Ezekre a kihívásokra és lehetőségekre reagálva rendezik meg az “Ingatlanbefektetés külföldön” konferenciát november 29-én.

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Dámszezon Gúthon: 85 százalék az érmes arány

A barcogás időszakában 110 lapátos dámbika került terítékre, az átlagsúly 4,08 kilogramm volt.

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Az Apple 13. éve a világ legértékesebb márkája

A listavezető Apple márkaértéke 470,9 milliárd dollár volt, 3,7 százalékkal kisebb a tavalyinál.

KSH: a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg

A háztartási energiáért 10,7 százalékkal többet kellett fizetni átlagosan, ezen belül a vezetékes gáz 23,7, az elektromos energia 2,1 százalékkal drágult.

Bécsben nyit újabb irodát az Indotek Group

Az Indotek 2025 elején egy ismert osztrák pénzügyi-ingatlanpiaci szakemberrel erősítette meg több mint 600 fős hazai csapatát

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.
HirdetésHirdetés