Kezdőlap Címkék 2021 első negyedév

2021 első negyedév

Csökkent az uniós hiány – többlet Luxemburgban

Az Európai Unióban és az euróövezetben is csökkent az államháztartási hiány GDP-hez viszonyított aránya az első negyedévben - jelentette az Eurostat.

Nőtt az uniós adósság – először 100 százalék fölött az eurózónáé

Főként a koronavírus-járvány miatt megnövekedett állami kiadások hatására az Európai Unióban és az euróövezetben is emelkedett a GDP-hez viszonyított államadósság az első negyedévben - jelentette az Eurostat.

Kormányzati szektor. Három hónap alatt 6,1 százalékos hiány

Az előzetes adatok szerint 788 milliárd forint, a GDP 6,1 százaléka volt a kormányzati szektor első negyedévi hiánya. A kiadásoknak a bevételeknél nagyobb mértékű növekedése miatt az egyenleg az előző év azonos időszakához képest 664 milliárd forinttal, GDP-arányosan 5,1 százalékponttal romlott - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Államháztartás. 7,5 százalékos hiány az első negyedévben

Az államháztartás nettó finanszírozási igénye 862 milliárd forint, a GDP 7,5 százaléka volt az első negyedévben. A március végéig tartó négy negyedévben 4540 milliárd forint, a GDP 9,4 százaléka volt az államháztartás hiánya, az előző négy negyedév 8,1 százalékával szemben - közölte pénzügyi számlák adatai alapján a Magyar Nemzeti Bank.

Fizetési mérleg – 541 millió euró többlet

A folyó fizetési mérleg 540,8 millió euró többlettel zárta az első negyedévet, ami 340,6 millióval több az egy évvel korábbinál, és 356,3 millió euróval haladja meg a tavalyi negyedik negyedévit. A szezonális hatásoktól megtisztítva 555,4 millió euró volt az aktívum  - közölte előzetes adatai alapján a Magyar Nemzeti Bank.

EU – Az előzetesen mértnél kisebb volt a visszaesés

Jelentősen javította az első negyedéves GDP-adatokat az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) harmadik becslésében. Ugyanakkor a számokból kiderül, hogy így sem sikerült elkerülni a duplaaljú recessziót, ami alapvetően a háztartások fogyasztásának csökkenésére vezethető vissza.

Rekord negyedévet zárt a 4iG

Az idei első negyedév a 4iG történetében a legerősebb volt: az informatikai vállalat árbevétele 15,27 milliárd forintot tett ki, ami 77 százalékkal mehaladta a tavalyi év azonos időszakáét - tette közzé a társaság.

Meglepő számok: idén 6-7 százalékkal is nőhet a GDP

A felfelé javított első negyedévi GDP-adatok részleteiből kerestek magyarázatot a meglepő pozitív fejleményekre az elemzők.

KSH jelentés. Az ipar és a külkereskedelem húzta a GDP-t

Felfelé javította az első negyedévi GDP mutatókat második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal: Magyarországon a bruttó hazai termék volumene 2,1 százalékkal alacsonyabb volt a tavalyi első negyedévinél, ami 0,2 százalékkal kisebb visszaesés az első becslésben jelzettnél.

Elemzők a beruházásokról – idén megdőlhet a 2019-es rekord

A beruházások volumene az első negyedévben elérte a járvány előtti szintet, a következő negyedévekben várható felfutással pedig felülmúlhatja a tavalyelőtti rekordot - kommentálták a KSH legfrissebb jelentését elemzők.

KSH: tovább nőttek a beruházások az első negyedévben

Az első negyedévben folytatódott a beruházások előző negyedévben kezdődött növekedése: a fejlesztések volumene 2,5 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához, és 0,5 százalékkal az előző negyedévhez képest - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Franciaország. Növekedés helyett visszaesés

Az előzetes számításokban szerepelt növekedés helyett csökkent a francia GDP az első negyedévben az előző negyedévvel összevetve - közölte a francia statisztikai hivatal.

Bankvilág. Megugrott a legnagyobbak negyedéves bevétele

Jelentősen emelkedett, hat éve legmagasabb szintre nőtt a világ tizenkét legnagyobb befektetési bankjának bevétele az első negyedévben.

KSH: több mint 10 százalékkal nőttek a mezőgazdasági árak

A mezőgazdasági termelői árak 13,0 százalékkal emelkedtek az első negyedévben az előző év azonos időszakához képest. Ezen belül a növényi termékek 25,0 százalékkal drágultak, az élő állatok és állati termékek azonban 7,9 százalékkal olcsóbbak lettek - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Alig bővült az OECD gazdasága

Jelentősen lassult az OECD tagállamainak együttes gazdasági növekedése az idei első negyedévben a tavalyi utolsó negyedévvel összevetve.

Nagyot nőtt a háztartások vagyona egy év alatt

Az első negyedévben 1412 milliárd forinttal nőtt a háztartások nettó pénzügyi vagyona és március végén 56 655 milliárd forintot tett ki. Ez 5441 milliárd forinttal, 10,6 százalékkal több az egy évvel korábbinál - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Recesszióba került az Európai Unió és az eurózóna

A negyedik negyedévi után az idei első negyedévben is csökkent az euróövezet és az Európai Unió bruttó hazai terméke (GDP) az előző negyedévihez képest - jelentette az Eurostat.

Varga Mihály: lépéselőnyhöz jutott a magyar gazdaság

Az első negyedév GDP-adatai szerint jóval a várakozásokon felül kezdte az évet a magyar gazdaság - mondta a pénzügyminiszter.

KSH: nőtt a GDP az előző negyedévhez képest

Az előző negyedévhez viszonyítva 1,9 százalékkal nőtt, az egy évvel korábbihoz mérve a nyers adat szerint 2,3 százalékkal, a naptárhatástól megtisztítva 2,0 százalékkal csökkent Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) az idei első negyedévben - közölte első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.

Richter: a rendelések ingadozása miatt csökkent az eredmény

A járvány harmadik hulláma alatt a rendelések ingadoztak, de éves szinten öt százalék körüli, csoportszintű árbevétel-növekedést vár euróban a Richter Gedeon Nyrt. - mondta Orbán Gábor vezérigazgató a negyedéves eredményeket értékelve.

Friss

Több mint 2900 milliárd forint jutott el a gazdákhoz az új agrártámogatási ciklusban

A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv agrártámogatási időszakában, a 80 százalékos hazai társfinanszírozásnak köszönhetően, összesen 5650 milliárd forint áll a gazdák rendelkezésére.

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Hírek

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...