Kezdőlap Címkék államadósság

államadósság

ÁSZ: teljesíthető az adósság tervezett csökkentése

Az októberig rendelkezésre álló adatok alapján az államadósság-mutató idei évre tervezett értéke betartható - állapították meg az Állami Számvevőszék elemzői. Egyben felhívták a figyelmet arra is: egy esetleges zárás visszavetheti a karácsony előtti fogyasztást, de a beruházásokra is kedvezőtlen hatást gyakorolhat.

Varga Mihály: jövőre is 5 százalék felett marad a növekedés

A magyar gazdaság Európában az egyik leggyorsabban indult újra, az év közepére már meghaladta a járvány előtti szintet; idén 6,8 százalékos, jövőre pedig 5 százalék feletti növekedés várható - mondta a pénzügyminiszter éves meghallgatásán a gazdasági bizottság ülésén.

Varga Mihály: nem a költségvetési politika tehet a magas inflációról

Az infláció és a folyó fizetési mérleg változása mögött meghúzódó folyamatokat elemezve a pénzügyminiszter arra a következtetésre jut, hogy ezekre a mutatókra elsősorban külső tényezők hatnak, és kedvezőtlen alakulásukban a hazai fiskális és bérfolyamatok csak mérsékelten játszanak közre.

Moody’s: stabil az adóssághelyzet a közép- és kelet-európai régióban

Stabil szuverén hitelképességi kilátással kezdhetik a jövő évet a közép- és kelet-európai gazdaságok - áll a Moody's Investors Service éves térségi előrejelzésében.

Államháztartás – 4,2 százalékos hiány a harmadik negyedévben

Az államháztartás nettó finanszírozási igénye a harmadik negyedévben 572 milliárd forintot, a negyedéves GDP 4,2 százalékát tette ki. A szeptember végén zárult egy évben az államháztartás hiteligénye 4013 milliárd forint, a GDP 7,7 százaléka volt - közölte a pénzügyi számlák előzetes adatai alapján a Magyar Nemzeti Bank.

Matolcsy: újra kell tervezni a magyar felzárkózási pályát

A magyar felzárkózási pályát újra kell tervezni, olyan egyensúlyi fordulatra van szükség, amely nem egyszerűen a növekedést, hanem a fenntartható növekedést célozza - írta a Magyar Nemzeti Bank elnöke a magyarnemzet.hu-n megjelent írásában.

EBRD: a magyar kilábalás is jóval gyorsabb lesz a vártnál

Az európai feltörekvő térség gazdaságai - köztük Magyarország - az eddig vártnál valószínűleg jóval gyorsabb ütemben lábalnak ki a koronavírus-járvány sokkjából - áll az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank friss előrejelzésében.

EU – Nagyot nőtt a hiány és az adósság

A pandémia következményeként jelentősen megugrott a GDP-hez mért államháztartási hiány és az államadósság az Európai Unióban tavaly - jelentette az Eurostat.

Az Európai Unió a maastrichti kritériumokat temeti

Megakadtak a tárgyalások a maastrichti konvergencia-kritériumok reformjáról. Az érvényben lévő szabályokat senki sem alkalmazza. Az EU gazdasági biztosa rugalmas kritériumokat akar. A leendő német kancellár, Olaf Scholz pedig támogatja ebben. Igaz, mindketten különbséget tesznek ’jó és rossz adósság’ között.

Nagy Márton: jelentős költségvetési kiáramlás várható, de megvan a fedezet

Erős ösztönző előtt áll az ország, 2021 utolsó negyedévében és 2022 első negyedévében a GDP 15 százaléka feletti költségvetési kiáramlás várható a már bejelentett intézkedések alapján - mondta a miniszterelnök gazdaságpolitikai főtanácsadója a Portfolio Budapest Economic Forum című konferenciáján.

Varga Mihály: a negyedik hullám nem veszélyezteti a növekedést

A járvány negyedik hulláma a magas átoltottság miatt a kormány várakozásai szerint gyengébb lesz, így idén változatlanul 7 százalék körüli gazdasági növekedésre és 7,5 százalék körüli hiányra lehet számítani - mondta a pénzügyminiszter a Portfolio Budapest Economic Forum című konferenciáján.

ÁSZ: nem lesz magasabb az államadósság a tervezettnél

Tartható az idei adósságráta, jók a növekedési adatok, de továbbra is szükség van a rugalmasan ellenálló költségvetési politikára - közölte az Állami Számvevőszék.

17 év Párizsban. Franciaország, német szemmel

A Frankfurter Allgemeine Zeitung tudósítója 17 év után elhagyja Párizst. Mi változott két évtized alatt? – teszi fel a kérdést. „Sok minden, mégis kevés!” Az ellentmondásos válaszra a cikke ad magyarázatot. Petrus Szabolcs összefoglalója.

A Kopint-Tárki közel 7 százalékos idei növekedéssel számol

A Kopint-Tárki a nyáron jelzett 5-5,5 százalék helyett jóval nagyobb, 6,8 százalékos GDP-növekedést vár az idén - ismertette Palócz Éva vezérigazgató a kutatóintézet legfrissebb konjunktúrajelentését.

Takarékbank: a 8 százalékot is elérheti az idei növekedés

A vártnál jobb második negyedéves GDP-adat miatt a Takarékbank a korábbi 7,7 százalékról 8,0 százalékra emelte idei növekedési előrejelzését.

KSH: 22 ezer euró volt az egy főre jutó GDP tavaly

Magyarország folyó áron számított GDP-je 2020-ban 11,5 milliárd forint híján 48 ezer milliárd forint volt, változatlan árakon számítva 4,7 százalékkal csökkent az előző évihez viszonyítva. Az egy főre jutó bruttó hazai termék összege 4,922 millió forint, vásárlóerő-paritáson számolva 22 ezer 216 euró volt - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

A Moody’s felminősítette Magyarországot – stabil kilátással

Felminősítette Magyarországot a Moody's Investors Service: a nemzetközi hitelminősítő az eddigi "Baa3"-ról egy fokozattal "Baa2"-re javította a magyar államadós-osztályzatot, a besorolás kilátását pedig pozitívról stabilra módosította.

Varga Mihály: rekordnövekedés várható, de vissza kell fogni a költekezést

Magyarország elérte a járvány előtti teljesítményét, rekordmagas lehet a GDP növekedése az idén. Ugyanakkor az államnak vissza kell fognia a költekezést, folyamatosan csökkenő államadósságra kell törekedni - mondta a pénzügyminiszter.

ÁSZ: gyorsul a gazdaság, csökken a sérülékenység

A válságra adott költségvetési lépések hatására a gazdasági növekedés visszatért, az államadósság-szabály teljesül, a költségvetés bevételei pedig az időarányosnál kedvezőbben alakultak - foglalták össze az első félévi költségvetési folyamatokat elemzésükben az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szakértői.

Equilor: a növekedés 6,5 százalék, az infláció 4,3 százalék lehet az idén

Az idei év egészében a GDP 6,5 százalékos bővülésére lehet számítani, amelyet jövőre 4,5 százalékos növekedés követhet - áll az Equilor Befektetési Zrt. legfrissebb elemzésében.

Friss

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

CPI Hotels új design szállodát nyit Budapesten

Európa egyik vezető szállodacsoportja, a CPI Hotels a.s. tovább erősíti jelenlétét a magyar piacon: büszkén jelenti be a vadonatúj Mamaison Vibe Hotel Downtown Budapest megnyitását.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Hírek

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...