Augusztus végére az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszerének hiánya elérte a 2261 milliárd forintot - erősítette meg részletes jelentésében a Pénzügyminisztérium (PM).
Az államháztartás módosított finanszírozási tervében az idei évre előirányzott 3600 milliárd forint hiány mozgásteret ad újabb gazdaságvédelmi intézkedések bevezetésére, amelyeket - ha megfelelően célzottak - a tanács indokoltnak tart a gazdaság további visszaesésének elkerülése érdekében - állapította meg a Költségvetési Tanács (KT).
A jelenlegi szintről mintegy a duplájára nő az amerikai GDP-arányos államadósság 2050-re - áll az amerikai Kongresszus Költségvetési Hivatala, a pártsemlegesként jegyzett CBO előrejelzésében.
A járvány második hulláma idején a gazdaságpolitika legfőbb feladata a gazdaság működőképességének megőrzése, a munkahelyek megvédése és a vállalkozások támogatása. A kormány ezért újabb gazdaságvédelmi intézkedésekkel segíti az újraindulást - közölte a pénzügyminiszter.
Tíz év alatt megduplázódott az afrikai országok hitelállománya. A legeladósodottabb országok GDP-ének nyolc százaléka törlesztésre megy. A COVID-krízissel több állam a csőd szélére került. A nemzetközi közösség alig segít.
Júliusban az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszere 328 milliárd forintos hiánnyal zárt, az első hét hónapban pedig a gazdaságvédelmi intézkedések és a védekezési kiadások következtében 2165 milliárd forintos deficitet mutatott - közölte a Pénzügyminisztérium.
Az államháztartás nettó finanszírozási igénye 1094 milliárd forintot, a negyedéves GDP 10,6 százalékát tette ki a második negyedévében. A június végén zárult egy évben pedig 2277 milliárd forint, a GDP 4,9 százaléka volt - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Az Európai Unióban és az euróövezetben is emelkedett a GDP-hez viszonyított államadósság az első negyedévben. A magyar adósság a tizenegyedik legnagyobb volt az unióban - jelentette az Eurostat.
Melyik tagállam mire, mennyit kapjon? Hogy nézzen ki a segélycsomag? Hitet vagy vissza nem térítendő támogatás? És milyen számokat tartalmazzon a 2021-27-es EU költségvetés bevételi és kiadási oldala? Gigantikus összegről, 1.850 milliárd euróról folyik a vita az EU-ban. Petrus Szabolcs összefoglalója.
Az Országgyűlés által elfogadott jövő évi költségvetés megalapozott, de a koronavírus-járvány miatt nagyobb kockázatokat tartalmaz, mint az előzőek - mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke.
A sok száz milliárd eurós konjunktúra csomagok nélkül még nagyobb lenne a recesszió. A berlini kormány mellett működő Gazdasági Szakértők Tanácsa óva int az állami kiadások visszafogásától, unortodox eszközök bevetését javasolja.
A jövő évi költségvetés jelentős mozgásteret tartalmaz az államadósság-mutató csökkentésére vonatkozó alkotmányos követelmény teljesítésére abban az esetben is, ha a GDP 2021-ben a kormányzati előrejelzésnél kedvezőtlenebbül alakulna - állapítja meg az Állami Számvevőszék elemzése.
A közép- és kelet-európai térség gazdaságait - köztük Magyarországot - is komolyan megterheli az idén a koronavírus-járvány, de az év második felétől fellendülés, jövőre pedig lendületes növekedés várható - áll a Fitch Ratings átfogó előrejelzésében.
A GDP idén szerény ütemben, 0,3-2,0 százalék között növekedhet, jövőre viszont 3,8-5,1 százalék, 2022-ben pedig 3,5-3,7 százalék lehet a bővülés - mondta Balatoni András, az MNB igazgatója a jegybank Inflációs jelentését bemutatva.
Megerősítette az Egyesült Államok lehetséges legjobb, "Aaa" szintű államadós-besorolását a Moody's Investors Service. A nemzetközi hitelminősítő indoklásában kiemelte azt a véleményét, hogy az amerikai gazdaság és a dollár domináns világgazdasági szerepe továbbra is kikezdhetetlen, és az amerikai gazdaságban a koronavírus-járvány mély sokkja sem okoz szerkezeti károsodást.
A magyar gazdaságban várhatóan az idei év első felére koncentrálódnak a koronavírus-járvány negatív hatásai, és az év második felétől elkezdődhet a kilábalás - áll a Moody's Investors Service éves országjelentésében.
Egy év alatt 4407 milliárd forintért vásároltak az emberek a Magyar Állampapír Pluszból, ebben benne van a 151 milliárd forintos postai értékesítés is - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az állampapír első évét értékelve.
Argentínában kevesebb a megbetegedés, mint a latin-amerikai országokban. A gazdasági helyzet azonban már a járvány előtt is drámai volt. Az élet és a gazdaság mesterséges kómában tartása államcsődöt okozhat. A kormány reménykedik, hogy a rendkívüli körülmények lehetővé teszik az adósság átütemezését.
Az államháztartás névértéken számított maastrichti adóssága 551 milliárd forinttal, 30 838 milliárd forintra nőtt az első negyedévben - derült ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) előzetes adataiból.
A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.
A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.
Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.
A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.
A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.
Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.
A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek