A gazdaságra rögös és akadozó fellendülés vár mindaddig, amíg széles körben elérhetővé nem válnak a koronavírus elleni hatásos védőoltások - figyelmeztetett az Európai Központi Bank elnöke.
A koronavírus-járvány miatt megugrott kiadások ezermilliárd euróhoz közeli szintre emelhetik a 19 euróövezeti ország együttes költségvetési hiányát - írja a Financial Times.
Nem szabad késlekedni az európai uniós helyreállítási alap forrásainak szétosztásával, aminek célzottan kell történnie. Emellett tárgyalásokat kell kezdeni egy állandó fiskális eszköz létrehozásáról is - jelentette ki az Európai Központi Bank (EKB) elnöke.
Brüsszel és Frankfurt új megoldásokkal vezetné ki az euró-zónát a sosem látott válságból. Az eddig elutasított amerikai módszereken is követnék. A monetáris politikáról másképp gondolkozó észak- és dél-európai államokat is egységbe kényszeríti a COVID. A németek meglepően kompromisszumkészek.
Az Európai Központi Bank (EKB) tanulmányozza a digitális euró bevezetésének lehetőségét, és azt tervezi, hogy október közepén nyilvános konzultációt és kísérleteket indít.
Az Európai Központi Bank (EKB) nagyszabású monetáris ösztönző intézkedései hozzájárultak az európai gazdaság stabilizálásához, de a bank készen áll arra, hogy szükség esetén további ösztönzőket alkalmazzon - jelentette ki Christine Lagarde elnök.
Harmadszor vesz részt Magyarország abban a kutatásban, amelynek célja a háztartások életkörülményeinek feltárása. A háromévenkénti felmérést a Magyar Nemzeti Bank (MNB) megbízásából a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) végzi.
Nem változtatott csütörtöki monetáris politikai ülésén az irányadó eurókamaton az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa. A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
A vártnál nagyobb mértékben nőtt júliusban, de így is messze elmarad az EKB céljától az euróövezeti infláció - derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat előzetes adataiból.
Németországban a várt emelkedés helyett csökkentek a fogyasztói árak júliusban, ezzel még messzebb kerülve az Európai Központi Bank (EKB) inflációs célszámától.
A Magyar Nemzeti Bank nemzetközi védőhálót alakított ki, amelynek segítségével rövid időn belül akár tízmilliárd euróval képes növelni devizalikviditását, így bármelyik részpiacon fellépő feszültségre képes gyors és határozott választ adni.
A korábban vártnál nagyobb, 8,3 százalékos lesz a gazdasági visszaesés idén az euróövezetben - áll az Európai Központi Bank (EKB) külső gazdasági szakértők körében végzett felmérésében.
Korai szakaszban van az euróövezeti gazdaság helyreállása, a kilábalás terén nagyok az eltérések a tagországok között - mondta az Európai Központi Bank (EKB) elnöke.
A várt lassulás helyett gyorsult a fogyasztói árak emelkedésének éves üteme júniusban Németországban, de még így is messze elmaradt az Európai Központi Bank (EKB) célszámától.
Közel négyéves mélypontra lassult a fogyasztói árak emelkedésének éves összevetésű üteme az euróövezetben májusban, ami nagyrészt az energiaárak csökkenésére vezethető vissza.
Az euró bevezetésére európai uniós tagságuk okán kötelezett hét ország egyike sem felel meg valamennyi belépési feltételnek, egyesek pedig még távolodhatnak is a rég lefektetett szabályoktól - állapította meg az Európai Központi Bank (EKB).
Az euróövezet GDP-je 14 százalékkal csökken a folyó második negyedévben, 2020-ban pedig 8,7 százalék lehet a visszaesés - közölte az Európai Központi Bank (EKB) elnöke.
2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.
2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.
Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...
Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...
Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek