Kezdőlap Címkék Elemzés

elemzés

Elemzők a növekedésről – éves szinten is elérhető az 5 százalék

A GDP harmadik negyedévi növekedése megerősítette a szakértők korábbi feltételezését, miszerint az egész éves gazdasági növekedés az idén is 5 százalék közelében lehet, és a külső feltételek szigorodása csak jövőre érezteti majd hatását.

Infláció – Továbbra sincs lépéskényszerben az MNB

Elemzők szerint kettősség jellemzi az inflációs folyamatokat, ugyanis míg az infláció fő mutatója csökkent, addig a heves ármozgásokat mutató termékektől megszűrt maginfláció emelkedett. Úgy vélik, a friss adatok összhangban állnak a jegybank várakozásaival, a monetáris politikában nem várható változás.

A fogyasztás a növekedés motorja maradhat

A kiskereskedelmi forgalom augusztusi növekedési üteme megegyezett az első nyolc hónap átlagával, nem jelzi a gazdasági növekedés lassulását. Elemzők szerint a dinamikus béremelkedés magas szinten tartja a fogyasztást, és ezzel az GDP-növekedés lassulása ellen hat.

Csak a gyenge forint miatt nem szigorít az MNB?

Elemzők szerint a forint gyengélkedése tovább tarthat, mivel a jegybank önmagában a forintárfolyam miatt nem szigorít majd a monetáris kondíciókon. Lassú és fokozatos normalizálására számítanak.

Az inflációt az árfolyam diktálja?

Elemzői vélemény szerint az infláció diktálja a forint árfolyamát, de akad, aki szerint az élelmiszerárakra kell figyelni a jövőben. Augusztusban lassult a fogyasztói árak emelkedése.

Nem várt ipari növekedés – autógyárak magasabb sebességben

Minden várakozást felülmúlt a magyar ipari termelés kétszámjegyű júliusi növekedése, különösen a német ipar gyengélkedésének fényében - kommentálták elemzők a KSH előzetes adatait.

Kiskereskedelem. A béremelkedés további bővülést hozhat

Júliusban - két hónap szerényebb emelkedés után - ismét dinamikusan nőtt a kiskereskedelmi üzletek forgalma. A kétszámjegyű béremelkedés a fogyasztás és a kiskereskedelem további tartós emelkedését vetíti előre, amivel a gazdasági növekedés fontos húzóereje marad - kommentálták elemzők a KSH jelentését.  

Növekedés: lassulás jön az elemzők szerint

Az év második felében lassulni fog a gazdasági növekedés, de az év egészében így is 4,5 százalék közelében lehet - kommentálták a Központi Statisztikai Hivatal részletes GDP-adatait elemzők.

Hazai beruházások – Kitart a lendület?

Eltérően ítélik meg a beruházások növekedési kilátásait az MTI-nek nyilatkozó szakértők. A Takarékbank elemzője szerint a későbbiekben is fennmarad a dinamikus növekedés, az K&H elemzője viszont úgy véli, alábbhagyhat a beruházási kedv.

Növekedési várakozások – kitarthat a lendület

Felülmúlta a piaci várakozásokat a bruttó hazai termék (GDP) második negyedévi növekedése. Az elemzők szerint kitarthat a lendület, az év egészére gyorsabb bővüléssel számolnak, mint a kormány és a jegybank. 

Az MNB-t igazolják az inflációs adatok

A júliusi inflációs mutatók igazolják a monetáris tanács várakozását, hogy a második fél évben csökkenő pályára áll a fogyasztói árak emelkedése. Ezzel még későbbre tolódhat a monetáris szigorítás, sőt hosszabb távlatban a kondíciók enyhítése is felvetődhet - vélik elemzők.

Ipari várakozások – begyűrűzött a lassulás

A gazdasági növekedés az első negyedévben elérte csúcspontját és a második negyedévben megindult a GDP növekedési ütemének lassulása - erre következtetnek elemzők a júniusi ipari termelésről kiadott első becslésből. 

Inflációs várakozások – az MNB idén még kivár

Idén 3,3-3,5 százalékos inflációra számítanak, és nem várnak érdemi monetáris szigorítást a jegybanktól az elemzők.

Éves átlagban 3,4 százalék körüli infláció várható

Bár a jegybank inflációs célsávjának felső szélén maradt a májusi infláció, valamint emelkedett a maginfláció és a többi alapmutató, az elemzők nem várnak változást az MNB monetáris politikájában. Arra viszont számítanak, hogy az olajárak kedvező mozgása a következő hónapokban mérsékli a fogyasztói áremelkedés ütemét.

GDP-növekedés: a belső fogyasztás marad a fő húzóerő

Alapvetően a bérkiáramlásnak köszönhetően egész évben folytatódhat a kiskereskedelmi forgalom élénk növekedése, amivel a gazdasági bővülés fontos tényezője marad - vélik elemzők.

Ausztria valóban a “jobb Németország”?

Évek óta dübörög az osztrák gazdaság. A GDP, a jövedelmek és az export nő. A munkanélküliség és az államadósság csökken. A költségvetés kiegyensúlyozott. A kormány adócsökkentéssel és strukturális reformokkal tett mindezért. A politikai válság megtörheti a lendületet. 

Éves szinten 4 százalékot meghaladó bővülés várható

A részletes adatok bizonyították, hogy a gazdasági növekedés kiegyensúlyozottabbá vált, illeve a fogyasztás és a beruházások dinamikus növekedése ellenére a nettó export is hozzájárult...

Munkaerőpiac: képzettek kerestetnek

Mélypontra süllyedt a munkanélküliség, de a csökkenés tempója lassulni fog, mivel a kínálat minősége meglehetősen alacsony, már csak a teljesen képzetlen munkaerő maradt szabadon - kommentálták a Központi Statisztikai Hivatal munkaerő-piaci adatait elemzők.

“Mister No” azaz német ülhet az EKB elnöki székébe? – háttér

Egyre valószínűbb, hogy történetében először német elnöke lesz az Európai Központi Banknak (EKB). A Bundesbank, a német jegybank elnöke, Jens Weidmann a legfőbb esélyes a posztra. Petrus Szabolcs összefoglaló elemzése.

Kamatdöntés – Londoni elemzők: vagy emel júniusban az MNB vagy nem

Londoni pénzügyi elemzők szerint nem kizárt, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a júniusi kamatdöntő ülésen - az új inflációs jelentés ismeretében - a márciusihoz hasonló mértékű normalizáló lépést hajt végre monetáris politikájában.

Friss

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...