Kezdőlap Címkék építőipar

építőipar

GFM: Csökkent a be nem jelentett foglalkoztatás hazánkban

A foglalkoztatás-felügyeleti hatóság szokásos, nyári akció-ellenőrzése alapján 2015 óta az idei nyáron volt a legkedvezőbb mind a szabálytalan munkáltatók, mind a szabálytalanul foglalkoztatott munkavállalók aránya.

KSH: 12 százalékkal esett vissza az építőipar egy év alatt

Idén májusban az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 12,0 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Külön szabályozást javasolnak a vendégmunkásokra az építőiparban

Az építőipar sajátos foglalkoztatási helyzete miatt a vendégmunkások esetében külön ágazati szabályozást javasol az általános törvényi szabályon belül az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) - közölte a szervezet.

Már katalógusból is kiválaszthatjuk leendő otthonunkat

Az elmúlt évek viharai, kezdve a Covid járvány hirtelen berobbanásával, folytatva a szomszédunkban kialakult háborús helyzettel, számos piaci szegmenshez hasonlóan az építőipart is jelentősen...

Komoly visszaesést hozott a február az építőiparban

Az építőipari termelés volumene februárban az egy évvel korábbihoz viszonyítva 11,8 százalékkal csökkent, a januárihoz képest a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján 1,9 százalékkal nőtt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Visszaestek a cégalapítások az építőiparban

Az év elejére visszaestek a cégalapítások az építőiparban, ezzel 5 éven át tartó emelkedés ért véget - közölte az Opten.

Lakásügy: építőipari kapacitás van, a pénz a kérdés

Az építőipari kapacitások évenként 25-30 ezer új lakás megépítéséhez és 250 ezer meglévő lakás energiatakarékos felújításához is elegendőek, így a következő két évben elsődlegesen nem kapacitási, hanem finanszírozási kérdés lesz a lakásügy - közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége.

KSH: csökkent az építőipari termelés októberben

Az építőipari termelés volumene októberben az egy évvel korábbihoz viszonyítva 2,5 százalékkal csökkent a nyers adatok szerint, szeptemberhez képest 1,8 százalékkal mérséklődött a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Még mindig tarolnak az építőiparban a kontárok. A Mapei megállítaná a bizalomvesztést

738 ezer forint az építőipari kontármunkák átlagos kára 2022-ben, 15 ezer forinttal kevesebb, mint tavaly. Enyhén javult, de továbbra is közepes az építőiparral szembeni általános bizalom – állapítja meg a Mapei Kft. kutatása.

Ennyit csökkent az építőipari termelés a Covid és a háború hatására

A koronavírus-járvány és Ukrajna orosz inváziója jelentősen megzavarta a globális ellátási piacot. A két esemény komoly hatással volt és van az építőiparra is.

Nagy Márton: ha a német gazdaság recesszióba esik, akkor a magyar is

Az idén az építőipar növekedése 4,5 százalék körül alakulhat, a bő esztendők után azonban 2023-ban és 2024-ben szűk esztendő várható - mondta a gazdaságfejlesztési miniszter az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) által szervezett konferencián, hozzátéve: a kormány a következő évben azon dolgozik, hogy az ország elkerülje a recessziót, ez azonban attól függ, hogy Németország recesszióba esik-e.

Szeptemberben alig változott a GKI konjunktúraindexe

Hazánkban augusztusban már a negyedik hónapja romlottak az üzleti és a fogyasztói várakozások. A fogyasztói várakozások esetében ez szeptemberben is folytatódott, az üzleti bizalmi index viszont kis mértékben emelkedett, bár érezhetően elmaradt a júliusi szintjétől - közölte a GKI Gazdaságkutató.

ÉVOSZ: drasztikus a drágulás az építőiparban

Az építésgazdaságban tapasztalható áremelkedés több mint duplája a fogyasztási ár növekedésének. Ez a drasztikus áremelkedés az új építéseket és a felújításokat egyaránt érinti - közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége.

KSH: júniusban csökkent az építőipar termelése

Júniusban az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 8,1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az építményfőcsoportok termelése közül az épületek építéséé 4,8, az egyéb építményeké 11,7 százalékkal csökkent.

Áprilisban hároméves csúcsára ugrott a GKI konjunktúraindexe

Áprilisban a GKI konjunktúraindexe a 2019 tavaszi, vagyis jóval a Covid-válság előtti szintjére ugrott, ezt azóta csak egyetlen hónapban, 2021 októberében sikerült megközelítenie - közölte a GKI Gazdaságkutató.

Akár recesszióba is taszíthatja Németországot az ukrajnai háború

Az orosz-ukrán konfliktus eszkalálódása az ezzel együtt járó energiaembargó miatt a német bruttó hazai termék akár kétszázalékos csökkenését okozhatja az idén és ezzel recessziót is, a Bundesbank modellszámításainak legkedvezőtlenebb forgatókönyve szerint.

Alaposan belehúzott a magyar építőipar februárban

Februárban az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 42,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az idén januárinál pedig 13,3 százalékkal volt magasabb - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

ÉVOSZ: a háború stagnálást okoz az építőiparban

Az év elején még az építőipari termelés 5-6 százalékos növekedését prognosztizálta az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ), az orosz-ukrán háború tükrében azonban már stagnálásra számít.

KSH: gyengén kezdte az évet az építőipar

Az építőipar termelése 3,3 százalékkal nőtt januárban az egy évvel korábbihoz képest, a decemberinél pedig 6,3 százalékkal volt kisebb.

Mapei: fékezett export mellett is nőtt a forgalom

A budaörsi székhelyű építőipari segédanyaggyártó cég belföldi forgalma 22 százalékkal nőtt 2021-ben. A kivitel 15,6 százalékkal csökkent, az év közben bevezetett önkéntes exportkorlátozás miatt.

Friss

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

Hírek

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...