Minden eddiginél kedvezőbb feltételekkel vehetők igénybe a diákhitelek. A szabadfelhasználású Diákhitel 1 kamata történelmi mélyponton áll, a kizárólag felsőoktatási képzési díjakra költhető Diákhitel 2 pedig továbbra is kamatmentes.
Októbertől a diploma megszerzését segítendő a nyelvtanuláshoz is igényelhető lesz a diákhitel - közölte a magyar diákok külföldi nyelvi kurzusainak szervezéséért felelős miniszteri biztos.
Magyarország legjobb felsőfokú gazdálkodási tanulmányokat nyújtó intézményeként a Budapesti Corvinus Egyetem modellváltás utáni legfontosabb célkitűzése, hogy az országon és a régión kívül is versenyképessé váljon - mondta Hernádi Zsolt.
A világ 100 legjobb felsőoktatási intézménye között van az előadóművészeti képzési kategóriában a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem a brit Quacquarelli Symonds 2019-es rangsora szerint.
Üzleti diplomácia képzést indít szeptembertől a Budapesti Gazdasági Egyetem a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség Nonprofit Zrt. szakmai támogatásával, a magyar cégek külpiacra lépésének támogatása érdekében.
Csaknem másfél milliárd forintos keretösszeggel hirdetett pályázatot az Állami Egészségügyi Ellátó Központ az egészségügyi felsőoktatási alapképzésben részt vevő, nappali és levelező munkarendben tanuló hallgatóknak. Az ösztöndíjprogram célja, hogy minél több magasan képzett szakdolgozó kerüljön a magyar egészségügybe.
Továbbra is a Szegedi Tudományegyetem a legzöldebb magyarországi felsőoktatási intézmény, amely a fenntarthatósági szempontok alapján készült GreenMetric világrangsorban a 77. helyen végzett. A másik két magyar dobogós is ráfért a lista első felére.
Több mint ötezren jelentkeztek a 2019 februárjában induló keresztféléves képzésekre, a legnépszerűbbek idén is a gazdaságtudományi és műszaki képzések voltak - közölte az Oktatási Hivatal.
Már második éve majd 10 %-kal csökken az amerikai egyetemekre beiratkozó külföldi hallgatók száma, ami elég érzékenyen érintette azt a felsőoktatási szektort, amely önmagában...
China News Service
Az oktatás minősége és az iskolán kívüli élmények miatt választják rekordszámban kínai fiatalok a brit egyetemeket. Persze a Brexit miatt az egyetemek erőteljesebb lobbija is segített ebben.
Az államilag finanszírozott helyek "a légből kapott híresztelésekkel szemben" nem szűnnek meg a hazai felsőoktatásban, a kormány az ingyenes tanulás lehetőségét a teljes intézményrendszerben tartósan meg kívánja őrizni - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
Milyen is lesz az új felsőoktatás? Hogyan alakul át a finanszírozási, különösen az állami helyek finanszírozási rendje? Annak apropóján idézzük fel az erről megjelenteket, hogy Palkovics László innovációs miniszter elmondta, a kormány kiterjeszti a Corvinus Egyetemnél alkalmazott új modellt az egész felsőoktatásra.
Nyilvánosságra hozták a felsőoktatási pótfelvételi ponthatárokat. A 7840 pótfelvételiző közül 5445-en kezdhetik meg tanulmányaikat a következő tanévben.
Hosszabbítás. Egy nappal tovább, augusztus 7-én éjfélig nyújthatják be jelentkezésüket az E-felvételiben azok, akik szeretnének részt venni a pótfelvételi eljárásban.
Meghosszabított határidővel jelentkezhetnek a pótfelvételi eljárásra azok, akik az általános eljárásban egyetlen főiskolára, egyetemre sem kerültek be, vagy idén nem jelentkeztek felsőoktatási képzésre. További tudnivalók cikkünkben.
Újabb diplomamentő akció indul szeptembertől: az államilag támogatott nyelvi képzés. A nyelvtanfolyamok 2019 végéig tartanak és 2020 első felében kell igazolni a nyelvvizsga teljesítését. Személyenként akár 300 ezer forint is igénybe vehető.
A Google Trends adatai alapján jól látható, hogy az internetes keresések gyakorisága július-augusztusban összességében folyamatosan emelkedett, miközben egy-egy bejelentés, nyilvánosságra került részletszabály jelentősen tudta fokozni az érdeklődést.
A Google Trends adatai alapján jól látható, hogy az internetes keresések gyakorisága július-augusztusban összességében folyamatosan emelkedett, miközben egy-egy bejelentés, nyilvánosságra került részletszabály jelentősen tudta fokozni az érdeklődést.
Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.
A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.
Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.
Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.
Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...
A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól...
Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek