Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.
Néhány európai autóalkatrész-gyár felfüggesztette a termelést, és a Mercedes-Benz is azt fontolgatja, hogyan védekezhetne a ritkaföldfémek hiányával szemben,
Miközben Donald Trump újabb kereskedelmi szövetségi nyomást helyez Ázsia országaira, Hszi Csin-ping kínai elnök a „nagy ázsiai család” eszményét állítja szembe az amerikai stratégiával....
Az Agrármarketing Centrum (AMC) 60 négyzetméteres látványkonyhája friss ételekkel várja a látogatókat, a Magyar Bormarketing Ügynökség (MBÜ) 50 négyzetméteres alapterületű borbárral jelent meg a rendezvényen.
Miközben a nyugati vállalatok rettegnek az olcsó kínai áruk legutóbbi támadásától, hasonló dráma játszódik le Kínában is, ahol a gyártók küszködnek, mert Peking úgy...
Budapesten Hszi több beruházást ígért a közlekedés és az energia területén, beleértve a főváros központját a repülőtérrel összekötő nagysebességű vasútvonal megépítését.
Húsz éve csak nagyítóval lehetett kínai beruházást találni Magyarországon, tavaly pedig az érkező beruházások háromnegyede ebből az államból származott
Kína a korábban bejelentett 140 milliárd dolláros tervével, amely ultra hosszú lejáratú kötvények kibocsátására irányul, egy olyan alapot hoz létre, amely ösztönzi a beruházásokat és stabilizálja a növekedést.
Miután hónapok óta láthatóan vonakodik attól, hogy Moszkvával azonos szinten tárgyaljon Kijevvel, Kína szerdán bejelentette, hogy különleges képviselőket küld Ukrajnába, és tárgyalásokat folytat minden féllel a konfliktus lezárásáról. Szakértők szerint a kínai vezetés nem véletlenül próbál éppen most békét teremteni.
Bao Fan kínai üzletember múlt havi eltűnése újra felkeltette az érdeklődést egy új keletű kínai jelenség, az eltűnő milliárdosok iránt. Szakértők szerint ez az egyik módja annak, hogy Hszi Csin-ping elnök szorosabbra vonja a kínai gazdaság feletti ellenőrzést.
Hszi Csin-pinget a várakozások szerint a hétvégén harmadszor is megválasztják a Kínai Kommunista Párt élére, illetve minden bizonnyal kínai elnöki pozíciójában is megkezdheti harmadik ötéves ciklusát. Ezzel ő lehet Mao Ce-tung óta a leghatalmasabb uralkodó Kínában, amellyel stabilitást biztosíthat az ázsiai országnak, de elkeseredett rivalizálásokat is szíthat pártjában.
Miközben Kína az ötévente megrendezésre kerülő pártkongresszusra készül, a vállalkozások és a befektetők tűkön ülve figyelik, hogy a drákói "zéró-Covid" stratégiából való kilépésre utaló jelek felbukkannak-e a kommunista vezetés politikájában.
Kína hajlandó együttműködni Oroszországgal, hogy a globális rendet "igazságosabb és ésszerűbb irányba" tereljék - mondta Peking vezető diplomatája, hangsúlyozva a két nemzet kapcsolatainak mélységét.
Négy nappal Nancy Pelosi amerikai házelnök tajvani látogatása előtt Hszi Csin-ping kínai vezető telefonon beszélt Biden elnökkel, és azt mondta: most nincs itt az ideje egy teljes körű válságnak.
Bár az orosz-ukrán háború még messze nem ért véget, kínai politikai körökben konszenzus alakul ki arról, hogy a konfliktusból melyik ország kerülhet ki győztesen: Kína.
2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.
2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.
Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...
Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...
Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek