London
Csúcsformában a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér
Az új tulajdonosok és az üzemeltető célja, hogy ezt a teljesítményt még tovább fokozzák, ennek érdekében a következő években megindulhat a reptér jelentős fejlesztése, megnyitva ezzel a még dinamikusabb növekedés előtti utat.
A magyarok 15 százaléka keres külföldön állást
Globálisan 33 százalék, Magyarországon 37 százalék a maradás okaként a szülőhazájához való erős kötődést említette,.
Hitelminősítés – Megvonta az Egyesült Államoktól az “AAA” besorolást a Fitch Ratings
Megvonta az Egyesült Államoktól a lehetséges legjobb, "AAA" államadós-besorolást a Fitch Ratings.A döntést elsősorban azzal a várakozásával indokolta, hogy a következő három évben romlanak az amerikai államháztartási mutatók és növekszik a már most is magas államadósság-teher.
Új elektromos expressz indul a Luton reptérről Londonba
A Londonba repülő utasok ezentúl egy új, környezettudatos reptéri vonatot is igénybe vehetnek, amellyel mindössze négy perc alatt elérhetik a Luton repülőtérről a városközpontba vezető főbb vasútvonalat - közölte a Wizz Air.
Katar többé nem hirdethet a londoni tömegközlekedési eszközökön
Bár a londoni közlekedési vállalatnak már régóta tilos reklámmegbízást elfogadnia az emberi jogokat megsértő államoktól, a katari labdarúgó-világbajnokság mentességet kapott a tilalom alól -...
Mentesítő járatokat indít Budapest és London között a Wizz Air
Miután a London-Luton repülőtér kifutópályáinak használata ismét biztonságossá vált, a Wizz Air szerdán délután mentesítő járatot indít Budapestről a megnyitott repülőtérre, ahonnan a gép a Londonban rekedt utasokkal még szerdán vissza is tér Budapestre - közölte a légitársaság.
Londongrád elesik? Mi lesz a londoni luxusingatlan-piaccal az orosz oligarchák nélkül?
Az elmúlt két évtizedben London csúcskategóriás ingatlanpiacát orosz oligarchák lepték el, akik olyan sok szemtelenül nagy üzletet kötöttek, hogy a helyiek Londongrádnak nevezték a várost. Ám az Oroszország ellen hozott nyugati szankciók most nyomás alá helyezték őket, és így a teljes londoni luxusingatlan-piacot.
Covid fertőzés – London: A fiatalok is szenvednek a visszamaradt szervkárosodástól
A Coviddal kórházba került fiatalabb felnőttek szinte ugyanolyan valószínűséggel szenvednek szövődményektől, mint az 50 évnél idősebbek - derült ki egy tanulmányból.
Pénzügyi központok – rangsor. Budapest már a Top 100-ban
A legújabb globális befektetői felmérés szerint a piaci szereplők továbbra is New Yorkot tartják a világ első számú pénzügyi szolgáltatási központjának, a második a ranglistán a korábban hosszú évekig vezető London. Budapest javított besorolásán tavalyhoz képest.
Brexit. A nemzetközi jog megsértésére készül London az EU szerint
Az Európai Unió arra kéri az Egyesült Királyságot, hogy szeptember végéig vonja vissza az új belső piaci törvénytervezetet, amelynek jelenlegi formájában való elfogadása a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről szóló megállapodásban foglaltak, és a nemzetközi jog rendkívül súlyos megsértését jelentené - jelentette ki az Európai Bizottság intézményközi kapcsolatokért felelős tagja.
Mégsem száműzik az Ubert Londonból – egyelőre
Az illetékes londoni bíróság végzése alapján újabb másfél évig folytathatja tevékenységét a brit fővárosban az Uber, amelynek lejárt taxiszolgáltatási engedélyét a londoni közlekedési hatóság tavaly nem hosszabbította meg.
Brexit. Frankfurtba helyezi londoni vagyonát a JPMorgan
A Brexit miatt a JPMorgan Chase mintegy 200 milliárd eurónyi vagyonát helyezi át Londonból Frankfurtba.
Új bázist nyit a Wizz Air
A Wizz Air brit leányvállalata, a Wizz Air UK London második legnagyobb forgalmú repülőtérén, Gatwicken nyit központot.
Brexit. Von der Leyen és Boris Johnson vitája az átmeneti időszakról
Brexitvita. Boris Johnson: lehetséges, Ursula von der Leyen: lehetetlen. A két vezető homlokegyenest ellentmondott egymásnak az átmeneti időszak hosszáról, a kilépés időpontjáról és az átfogó szabadkereskedelmi megállapodás eléréséről.
Megvonták az Uber engedélyét Londonban
A csaló sofőrök miatt nem hosszabbítja meg az illetékes londoni közlekedési hatóság az Uber taxiszolgáltatási engedélyét. A cég fellebbezést nyújt be.
Háromszáz éves hegedűt hagyott a vonaton – visszakapta
Visszakapta 310 éves, 250 ezer font (95 millió forint) értékű hegedűjét Stephen Morris zenész, aki két hete egy londoni vonaton felejtette a hangszert.
Csökkent a Vodafone éves bevétele
A Vodafone csökkenő bevételek mellett működési és adózás utáni veszteséggel zárta a március végével záródott pénzügyi évét.
London. Autós zóna-díj az ultra alacsony károsanyag-kibocsájtásért
A világon elsőként vezetnek be április második hetében ultra alacsony károsanyag-kibocsátású zónát (ULEZ) Londonban. Egy friss kutatás szerint kétmillió ember, köztük 400 ezer gyerek él a város olyan területein, ahol a levegő szennyezettsége meghaladja a törvényes határértéket - közölte a brit főváros polgármestere, Sadiq Khan.
Kalapács alá kerül George Michael gazdag műgyűjteménye
Elárverezi a Christie's aukciósház március közepén a három éve elhunyt George Michael angol popénekes műgyűjteményét, benne a leghíresebb kortárs brit képzőművészek alkotásaival.
Drón miatt állt a felszálló forgalom a Heathrow-n
Drón észlelése miatt felfüggesztették a felszálló forgalmat kedd este a londoni Heathrow repülőtéren.
Friss
Hasít az OTP Egészségpénztár
A cég tájékoztatása szerint 2024-ben a tagok közel 31 milliárd forint megtakarítást használtak fel az OTP Egészégpénztári számlájukról, és 2 millió darab számlát fizetett ki a pénztár.
A kormány továbbra is támogatja a külhoni magyar borászokat
Az agrárminiszter rámutatott, a Partiumban és Erdélyben már működnek azok a jól felszerelt borászati laboratóriumok, amelyek szintén a magyar kormány támogatásával jöttek létre.
Letette a hivatali esküt Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank új elnöke
Sulyok Tamás köztársasági elnök határozata szerint Varga Mihály a kormányfő javaslatára keddtől 6 éven át lesz a jegybank vezetője.
Vészfékre lépett az EU a CO2 kibocsátásban: 3 év haladékot kapnak az autógyártók
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke március...
Hírek
BÉT – Csökkenéssel nyithat a budapesti tőzsde
A Mol fontos szinteket tört át, 52 forinttal, 1,8 százalékkal 2946 forintra erősödött, 1,8 milliárd forintos forgalomban. Rövid távú támasz 2920 forint közelében, a következő ellenállás 2 965 forintnál található.
Az alkoholmentes sör egyre népszerűbb az EU-ban: De vajon megelőzi-e a hagyományos sört?
Az alkoholmentes sör egyre népszerűbb az EU-ban: De vajon...
A diktatúra habzó bája: nyugati mintájú söröző nyílt Észak-Koreában
Észak-Korea egy vadonatúj, nyugati stílusú sörözőt reklámoz fővárosában, de...
Erősödött csütörtök reggelre a forint
A februári kezdéshez képest a forint 1,6 százalékkal erősödött az euróval, valamint 2,3 százalékkal a dollárral és a svájci frankkal szemben.
Erősödött a forint szerdán
Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Vegyesen mozgott a forint kedd reggel
Az eurót 1,0305 dolláron jegyezték kedden reggel, alacsonyabban a hétfő esti 1,0313 dollárnál.
Gazdaság
Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény
Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.
Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH
A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.
Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra
A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet