Kezdőlap Címkék Mta

mta

Segítséget kérnek a kutatók – veszélyes tigrisszúnyogok

A hazai tigrisszúnyog-populáció feltérképezéséhez kérnek segítséget a kutatók. Veszélyes kórokozók terjesztését idézheti elő az Ázsiából behurcolt tigrisszúnyog tömeges megjelenése. Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózathoz (ELKH) tartozó Ökológiai Kutatóközpont Ökológiai és Botanikai Intézete ennek felmérésében kéri a lakosság segítségét.

Magyar kutatók sikere – túl a genetikai kódon

Magyar kutatók vezetésével, több mint egy évtizeden át tartó genetikai nyomozással jutott el nemzetközi kutatócsoport egy család férfi tagjait sújtó kórkép eredetéhez. Eredményeik a betegség kezelése mellett annak megértésében is segítenek, hogy miként kezelik az emberi sejtek az örökítőanyagban található, genetikai kódon túli információkat.

Koronavírus – Magyar kutatás. Mit tesz a vírus az aggyal?

Sokasodnak az arra utaló bizonyítékok, hogy az idegrendszer és az agy is érintett lehet a koronavírus-fertőzésben. A Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet munkatársai a világon az elsők között vizsgálják a koronavírus-fertőzésben elhunytak agyát. Eredményeik a korábbiaktól eltérő kezelési módszerekhez vezethetnek - közölte az Magyar Tudományos Akadémia.

Magyar, brit kutatók: át kell értelmezni a földi élet fejlődését

Magyar és brit kutatók munkája nyomán alapjaiban kell átértelmezni a földi élet fejlődését. Az eredmény a más naprendszerek bolygóin kialakult összetett élet keresésében is jelentős változást hozhat. Erről az MTA adott ki ismertetést.

MTA: inváziós amerikai fűfaj terjed

A hazai állatok nem legelik, ezért különösen veszélyes, észak-amerikai inváziós faj, a homoki prérifű egyre jelentősebb hazai elterjedését vizsgálja  a Magyar Tudományos Akadémia. A Montana Tech University munkatársaii is részt vesznek a vizsgálatban.

Ökológusok vadítják vissza az erdőket

Visszavadítják az erdőterületeket kísérleti programjukon az MTA ökológusai. A  gazdasági tevékenység alatt álló erdők egy-egy területét kapja vissza természet. Az idősebb őserdőkre jobban hasonlító erdőállományok jönnek így létre Magyarországon.

MTA – Véget ért a teljesítményértékelés

Az értékelést nemzetközi szakértők bevonásával készítették, nemzetközi standardok szerint. A kutatóhálózat gyökeres átalakítására nincs szükség, de fejleszthető, például a fiatal kutatók intenzívebb bevonásával - sorolja a felmérés legfontosabb megállapításait az MTA közleménye.

Az MTA-n kívül, de egyben marad a kutatóintézet-hálózat

Egyben maradhat a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézet-hálózata, az MTA elnöke tudomásul veszi a kormány szándékát, hogy az akadémia szervezetén kívül kívánják azt működtetni. Ez is szerepel abban a közös szándéknyilatkozatban, amelyet Lovász László elnök és Palkovics László miniszter Budapesten írt alá.

Meteor – vadászat. Kamerarendszert építenek ki a hullócsillagok megfigyelésére

A lehulló meteorok pályájának kiszámítását és a becsapódó meteoritok megtalálását segíti az a kamerarendszer, amelynek első elemét márciusban telepítik Mátraszentimre közelében, az MTA piszkéstetői obszervatóriumánál.   

MTA – Kutatás. Belső modell alapján érzékeli agyunk a világot

A mesterséges intelligencia és a valós rendszerek matematikáját vizsgálják magyar kutatók, akik németországi majomkísérletek eredményeit értékelve találtak különbséget a rendszerek működési elvei között.

Lendület program: MTA-pályázat fiatal kutatóknak

A Magyar Tudományos Akadémia pályázati felhívást tett közzé új Lendület-kutatócsoportok létrehozására. A legjobb fiatal magyar kutatókat hazahívó, illetve itthon tartó program keretében korhatár és kutatási célirány szerint három kategóriában várják a pályázók jelentkezését.

Az időskori demencia – magyar kutatók eredményei

A kóros agyi öregedés mesterséges intelligenciával történő hatékonyabb előrejelzésében értek el fontos előrelépést magyar kutatók. A Nemzeti Agykutatási Program vizsgálati eredményeiről a GigaScience című...

Az autózás jövője online

Együttműködési láz uralja az önvezető autók fejlesztését, amelynek számos magyar részese is van. Az autógyártók és a technológiai cégek sorra kötnek új szövetségeket. A fejlesztési irányokról és a magyar vonatozásokról is szól írásunk.

Három milliárdos pályázat – Magyar hálózatkutatók sikere

Lovász László, Barabási Albert-László és a cseh Jaroslav Nesetril vezetésével hatéves kutatási program indulhat csaknem 10 millió euróból azért, hogy jobban megértsük a bennünket körülvevő nagy hálózatokat - közölte az MTA.

A klímaváltozás miatt volt hosszú és forró nyarunk

Hőmérő. AZ MTA szerint a kánikula a klímaváltozás következménye. Furcsán forró volt az idei nyár Európában.

Felfedező kutatásokra 12 milliárdot ítélt oda az NKFI

A források egyharmadát fiatal kutatók nyerték el, akik kutatói életpályájukat és önálló kutatásaikat Magyarországon kezdik meg.

Friss

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Hírek

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...