A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal.
A termelői kockázatok mérséklése érdekében megéri csatlakozni az uniós szinten egyedülálló mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerhez, melyre idén is február 1. és február 28. között van lehetőségük a gazdálkodóknak
A tavalyi tavaszi fagy okozta gazdálkodói károk enyhítésének érdekében, az ágazati szereplőkkel való egyeztetést követően, az Agrárminisztérium megteremtette a lehetőségét a fagykárt szenvedett szőlő- és gyümölcstermelők számára az általuk igénybe vehető kárenyhítési juttatás előlegfizetésének.
A piaci kitettség mérséklését, az értékesítésbiztonság erősítését szolgálja, hogy ettől az évtől a marhatőkehús és a marhabelsőségek is az 5 százalékos áfakulcs alá tartoznak, amely korábban kizárólag a fél és a negyedelt marhára volt érvényes.
A támogatási rendszerek célja, hogy kiszámíthatóságot, fejlődést, gyarapodást biztosítsanak a külhoni magyar gazdálkodóknak, termelőknek, agrárvállalkozóknak.
Felidézte, az állatbetegségek közül a ragadós száj- és körömfájás 50 év után jelent meg Magyarországon. További nehézséget okozott az afrikai sertéspestis, a kéknyelv, a kiskérődzők pestise vagy a madárinfluenza vírusa is - tette hozzá.
A kormány kiemelt stratégiájának része a hazai élelmiszeripar modernizációja és versenyképességének erősítése. Az Agrárminisztérium ismét elérhetővé teszi az ezen célokat segítő felhívást a 2023-ban indult új agrártámogatási rendszer elemeként.
A laboratóriumi körülmények között előállított húsok elterjedése olyan életmódváltozást eredményezne, ami teljesen felborítaná az európai kultúrát, amit nem hagyhatunk
A kormány célja, hogy olyan fejlesztési lehetőségeket biztosítson a tanyán élők számára, amelyek hozzájárulnak az élhető környezet fenntartásához, a korszerű infrastruktúra kiépítéséhez, valamint a lakhatási körülmények javításához. Ezért az Agrárminisztérium uniós társfinanszírozással 15 milliárd forint keretösszegű pályázati lehetőséggel támogatja a tanyák fejlesztését. A támogatási kérelmek benyújtására 2025. szeptember 4-től van lehetőség.
A Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervben idén csaknem 28 millió euró, a 2024-2027-es időszakra pedig összesen mintegy 112 millió euró forrás áll rendelkezésre.
A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal.
Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.

A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.
az APP- és a PEPP-portfolió egyenletes, kiszámítható ütemben csökken, ahogy az eurórendszer a lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket már nem fekteti be újra.
Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...
Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...
Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek