Most először kell a munkáltatóknak éves adatot szolgáltatniuk a 35 év alatti munkavállalóiknak adott lakhatási támogatásról. A határidő február 2-a, addig kell elektronikusan benyújtani a NAV-hoz a KLAKTAM jelű nyomtatványt.
A NAV-nak kulcsszerepe van az uniós vámhatár védelmében, hogy az illegális termékek ne juthassanak be az unió piacára, és ne veszélyeztethessék a magyar vásárlók egészségét és életét sem
A szabálytalanságok alapján több mint 40 millió forint mulasztási bírságot szabott ki a hivatal. A súlyosan mulasztók - a bírság megfizetésén túl - utólagos adóellenőrzésre is számíthatnak.
A kedvezményt nem kell évente kérni, és egyszerre lehet nyilatkozni az "anyakedvezményről", valamint a családi adókedvezményről is - emelte ki a hivatal.
Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.
A ViDA-csomag fő célja az áfacsalások visszaszorítása és a gazdaság digitalizációjának előmozdítása. A hazai megvalósítás koncepciójának kidolgozása hónapok óta zajlik.
Ugyanakkor nem csak a nyugdíjas munkavállalóra (megbízottra) vonatkoznak a könnyítések: a munkáltató sem fizet szochót a nyugdíjas munkaviszonyból, megbízási jogviszonyából származó jövedelme után.
A köztartozásmentesség egyszerűbben is igazolható, ha valaki kéri felvételét, és szerepel a NAV Köztartozásmentes Adózói Adatbázisában (KOMA) az a legtöbb esetben kiváltja a nullás igazolást.
Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.
Idén több mint 43 ezer adózó nem hozta nyilvánosságra határidőre a számviteli beszámolóját. A beszámoló benyújtásának elmulasztása miatt súlyos szankciók szabhatók ki: a 200 ezer forintos mulasztási bírság és az adószám törlése. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) azonban segít a cégeknek, hogy ezt elkerülhessék - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a hivatal.
Az adategyeztetés segítségével a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) úgy szűrje ki a szabályokat szándékosan kijátszó vállalkozásokat úgy, hogy közben a lehető legkevésbé terhelje a jogkövetőket.
Az átmeneti időszak lehetőséget ad arra, hogy a vállalkozások felmérjék transzferár-folyamataik érettségét, és időben kialakítsák a jövőbeni megfeleléshez szükséges belső adat- és dokumentációs kontrollokat.
A most elfogadott határozat előkészítése során az Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint a MÁV-csoport szakemberei a flotta megerősítésének nem csupán a szakmai, hanem finanszírozásai kérdéseit is tisztázták
A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal.
Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.
A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.
az APP- és a PEPP-portfolió egyenletes, kiszámítható ütemben csökken, ahogy az eurórendszer a lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket már nem fekteti be újra.
Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...
Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...
Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek