Hatalmas fölénnyel nyerte Horvátország a nyarat a külföldre utazó magyarok körében, akik zömmel Európán belül maradtak - derül ki a Bank360.hu utasbiztosítást kötők adatai...
Egy egyszerű késésnél nagyobb probléma, ha csatlakozással utaznánk valahová, de az első járat késése miatt lekéssük a következőt. Ilyenkor a biztosító is nagyobb összeget fizet, mint egy egyszerű késésre, hiszen önhibánkon kívül maradtunk le az átszállásról.
Az alacsony árrés titka pedig abból ered, hogy nagy tételben szerzi be az árut és miközben az alacsony költségű országokból vásárol, és alacsonyan tartja az üzemelési költségeit.
Olaszország "szörnyű" döntést hozott azzal, hogy csatlakozott a kínai Egy Övezet Egy Út (BRI) kezdeményezéséhez - jelentette ki Guido Crosetto olasz védelmi miniszter.
Marina és Pier Silvio Berlusconi örökölte a Fininvest befektetői csoport tulajdonjogának több mint felét édesapjuk, a június 12-én elhunyt Silvio Berlusconi vállalkozó, politikus csütörtökön nyilvánosságra hozott végrendelete szerint.
Szardínia és Szicília szigetén negyven fok fölé emelkedik a hőmérséklet, de az ország többi részén is hőséggel kell számolni, még az éjszakai órákban is - jelentette az olasz meteorológiai szolgálat.
Június 20-tól látogatható az olasz főváros egyik legérdekesebb ókori műemlékegyüttese, ahol történelmi források szerint Kr. előtt 44-ben, március idusán leszúrták Julius Caesart.
Legyen szó akár egy tányér spagettiről vagy pennéről, az olaszok kedvenc ételének ára az egekbe szökött. Az olasz kormány már válságtanácskozást is tartott a tészta meredek drágulása miatt.
A 16. század óta, amikor a velenceiek elkezdtek kávébabot importálni, az olaszok a világ legigényesebb kávéfogyasztóinak tartják magukat. Így nem meglepő, hogy sokan felháborodással reagáltak a Starbucks legújabb innovációjára: az olívaolajjal ízesített kávéra.
Nem sokkal azután, hogy az Európai Parlament megszavazta a dízel-és benzinüzemű új autók értékesítésének 2035 utáni betiltását, Olaszország jelezte, hogy az autóipar védelme érdekében enyhíteni akarja ezt a célt.
Az olaszországi üzemanyag-állomások egy része huszonnégy, mások negyvennyolc órán át tartanak zárva a kedd este megkezdődött sztrájk miatt, melyet a benzinkutak üzemeltetői a kormány energiapolitikájával szemben hirdettek meg.
Őrizetbe vették a Cosa Nostra szicíliai maffiaszervezet vezetőjeként ismert és 1993 óta körözött Matteo Messina Denarót, akit Palermóban, egy presszóban fogott el a csendőrség szervezett bűnözés elleni egysége hétfőn reggel.
Az Új Selyemút építése világszerte lelassult, Itáliában pedig semmi nem épül. Az olasz kormány már nem is kér a kínai beruházásokból. Az EU és az USA az alternatív infrastruktúra projektjeiben látja a jövőt.
Rejtélyes módon tűnt el az olaszországi Szardínia szigetének egyik kikötőjéből a nyáron egy orosz oligarcha tulajdonában lévő luxusjacht, amelyet az uniós szankciók értelmében lefoglaltak.
Családi könyvkiadójával az újkeletű ismeretlenségből hozta vissza a magyar irodalmat új hazájában, Olaszországban Szilágyi Mónika. A fiatal, magyar származású üzletasszony úgy érzi, akkor mondhatja igazán sikeresnek a munkáját, ha Itáliában nemcsak megismertetni tudja a legjobb magyar írókat, hanem még a nevük helyes kiejtését is sikerül elérnie.
Emelkedik a nyugat-nílusi láz névvel ismert vírusbetegség olaszországi fertőzöttei száma, mindenekelőtt az északkeleti Veneto tartományban, ahol eddig a legtöbb beteget Velence és Padova városában azonosították - közölte a helyi közegészségügyi hatóság.
Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.
A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.
A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.
A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.
A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.
a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek