A világ legnagyobb orosz olajvásárlójának számító Kína olajimportőrei rövid időre szüneteltetik az Oroszországból érkező új tengeri beszerzéseket, mivel még értékelik az ukrajnai invávázió után kialakult helyzetet. Ugyanakkor orosz közgazdászok szerint nem lesz hosszú a leállás, mert Kína rá van szorulva az orosz olajra.
Oroszország Ukrajnát ért támadása miatt a nyugati szövetségesek egyre többször követelik, hogy Oroszországot teljesen vonják ki a globális pénzügyi vérkeringésből, és zárják ki az úgynevezett SWIFT rendszerből. A járulékos károktól való félelem miatt az ötletet egyelőre elhalasztották. De mi az a SWIFT és miért létfontosságú a működése minden ország számára?
Miután az ukrajnai orosz támadás miatt az olajár is emelkedett, az Egyesült Államok olajat szabadíthat fel a stratégiai tartalékából - jelentette be Joe Biden amerikai elnök.
Komoly veszélyt jelenthet Oroszország számára, ha az ukrajnai támadás után energiaszállítói pozícióját geopolitikai nyomásgyakorlásra próbálja felhasználni. Bár az európai gázárak és a hordónkénti 100 dolláros árat átlépő kőolajárak emelkedése azt sugallhatja, hogy Moszkva kezében van minden ütőkártya, az előnye múlékonynak bizonyulhat. Mégpedig azért, mert noha Európának szüksége van az orosz kőolajra és gázra, Oroszország sokkal inkább függ az európai vásárlóktól.
Az ukrajnai orosz hadművelet alaposan felkavarta a piacokat: miután orosz rakétatámadás érte Ukrajna több tucat városát és a fővárost, Kijevet, a befektetők biztonságba menekültek, lefelé nyomva a részvényárakat és felhajtva az olaj árát.
Jelentős turisztikai fejlesztés zajlik a Karancs-Medves térségében: megújul a Salgó Hotel, amely modern szolgáltatásokkal és bővített szobakapacitással várja majd a látogatókat. Az Eresztvényben található, 1973 óta működő szállodát az Eresztvény Tour Kft. újítja fel. Sajti Mária igazgató szerint a cél egy korszerű turisztikai központ kialakítása. A hotel már most is fogad vendégeket, wellness-szolgáltatásokkal, palóc gasztronómiával, és aktív program lehetőségekkel.
Kiemelkedő az érdeklődés a két napja meghirdetett forgóeszközhitel iránt, a beadott mintegy 400 kérelem lefedi a rendelkezésre álló 250 milliárd forintos keret 90 százalékát.
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó dollárkamatok 4,25-4,50 százalékos sávján a szerdán végződött kétnapos monetáris politikai ülésén.
A transzferárak kijátszásával próbált 340 millió forintnyi áfát visszaigényelni egy cég, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a kiutalás előtti ellenőrzésen feltárta a súlyos szabálytalanságot.
Kiemelkedő az érdeklődés a két napja meghirdetett forgóeszközhitel iránt, a beadott mintegy 400 kérelem lefedi a rendelkezésre álló 250 milliárd forintos keret 90 százalékát.
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó dollárkamatok 4,25-4,50 százalékos sávján a szerdán végződött kétnapos monetáris politikai ülésén.
A transzferárak kijátszásával próbált 340 millió forintnyi áfát visszaigényelni egy cég, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a kiutalás előtti ellenőrzésen feltárta a súlyos szabálytalanságot.
Vegyesen alakult a forint árfolyama csütörtök reggelre a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi bankközi devizakereskedelemben.
Kismértékben romlott az agrárium helyzetértékelése az első negyedév végére, a kilátások elsősorban a tejtermelőknél, a sertés- és a húsmarhatartóknál romlottak a száj- és körömfájás megbetegedések miat
Az árfolyamkockázat hiányos tájékoztatása miatt a devizahiteles szerződések érvénytelenek.Ennek értelmében az adósok csak a kapott tőkével tartoznak, míg az árfolyamkülönbözet és a kamatok terhét a pénzintézeteknek kell viselniük.
Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek