Kezdőlap Címkék Pénzügyminisztérium

Pénzügyminisztérium

“Elszoktunk a magas számoktól” – a PM konszolidációra számít

Az idén a tervezettnél magasabb, 7-9 százalék között lehet a GDP-arányos államháztartási hiány, de jövőre elindulhat a konszolidáció - mondta Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium államtitkára.

Költségvetés – PM: kilenc százalékos is lehet az idei hiány

A gazdaság vártnál lassabb második negyedévi teljesítménye, az eddigi államháztartási adatok és a tervezett, újabb gazdaságvédelmi lépések alapján a költségvetési hiány a bruttó hazai termék 7-9 százaléka lehet - jelentette be a Pénzügyminisztérium (PM).

Államháztartás. Kétezer milliárd fölé nőtt a hiány

Júliusban az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszere 328 milliárd forintos hiánnyal zárt, az első hét hónapban pedig a gazdaságvédelmi intézkedések és a védekezési kiadások következtében 2165 milliárd forintos deficitet mutatott - közölte a Pénzügyminisztérium.

A Pénzügyminisztérium a GDP negyedéves csökkenéséről

A koronavírus-járvány példátlan mértékben csökkentette az Európai Unió tagállamainak gazdasági teljesítményét. Az adatok azt mutatják, hogy a Magyarországon tapasztalt visszaesés mértéke kisebb az Európai Unió átlagánál - közölte a Pénzügyminisztérium.

Államháztartás. Az előirányzat közel hatszorosa a hiány

A gazdaságvédelmi intézkedések és a védekezési kiadások következtében 2020 első hét hónapjában az államháztartás központi alrendszere 2165 milliárd forintos hiánnyal zárt - közölte a Pénzügyminisztérium (PM).

Egészségipari támogatási program – 50 milliárdos kerettel

A Pénzügyminisztérium 50 milliárd forintos keretösszeggel programot indít azon vállalkozások beruházásainak és fejlesztéseinek támogatására, amelyek az egészségipar megerősítésében szerepet vállalhatnak - közölte a tárca.

Nevet váltott a Széchenyi Tőkealap-kezelő

Széchenyi Alapok néven folytatja munkáját a Pénzügyminisztérium alá tartozó Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt., amely nemcsak elnevezésében és arculatában újul meg, hanem bővíti stratégiáját is.

Államháztartás – Fél év alatt 500 százalékos hiány

A járványügyi kiadások, a gazdaságvédelmi intézkedések és az uniós fejlesztések előfinanszírozásának eredményeként az év első hat hónapjában az államháztartás központi alrendszere 1837 milliárd forintos hiánnyal zárt - közölte a Pénzügyminisztérium.

Adókönnyítések. A törvénymódosítás részletei

A Magyar Közlönyben megjelent törvény az adókönnyítések mellett a versenyképesség növelését, a gazdaság újraindítását és a visszaélések visszaszorítását is biztosítja - közölte a Pénzügyminisztérium (PM).

Államháztartás. 1800 milliárd fölé szökött a hiány

A járványügyi kiadások, a gazdaságvédelmi intézkedések és az uniós fejlesztések előfinanszírozásának eredményeként az első hat hónapban az államháztartás központi alrendszere 1837 milliárd forintos hiánnyal zárt - közölte a Pénzügyminisztérium.

PM: fizessenek többet a bankok és az áruházláncok!

A válság ellenére sem nőnek a lakosság és a kisvállalkozók adóterhei, a többletterheket elsősorban a tőkeerős csoportoknak kell vállalniuk - mondta a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.

Járulékmentesség. Tízmilliárd marad a dolgozó nyugdíjasoknál

Július 1-től minden dolgozó nyugdíjasra érvényesek lesznek a kedvező adószabályok: sem egészségbiztosítási, sem nyugdíjjárulékot nem kell fizetniük. A tehercsökkentés idén tízmilliárd forintot hagyhat az érintettek zsebében - közölte Tállai András.

Államháztartás. Az előirányzat közel háromszorosa a hiány

Az államháztartás központi alrendszere májusban 324,1 milliárd forintos hiánnyal zárt, ezzel az első öt hónapban 1051,5 milliárd forint deficitet halmozott fel.

Pályázat Pest megyei szállodáknak – fejlesztésre

A Pénzügyminisztérium hazai forrásból indít Pest megyei szálláshelyek fejlesztését és bővítését támogató pályázatot kétmilliárd forint keretösszeggel - közölte Varga Mihály.

A Pénzügyminisztérium kifogásolja az OECD előrejelzését

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) előrejelzésében számos szempontot figyelmen kívül hagyott, így a jelentés jóval negatívabb, mint a piaci szereplők és a kormány prognózisa - jelentette ki Gion Gábor pénzügyekért felelős államtitkár.

Magyar elnök az Európai Beruházási Bank audit bizottságának élén

Balogh Lászlót, a Pénzügyminisztérium pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkárát bízta meg az EU pénzügyminisztereiből álló kormányzótanács az Európai Beruházási Bank (EIB) banki tevékenységét felügyelni hívatott testület vezetésével.

Államháztartás. Ezermilliárd forint fölé nőtt a hiány

Májusban az önkormányzatok nélkül számolt államháztartás, a központi alrendszer 324,1 milliárd forintos hiánnyal zárt, ezzel az idei első öt hónapban 1051,5 milliárd forint lett a deficit - közölte a Pénzügyminisztérium (PM).

Államháztartás. Négy hónap alatt 198 százalékos hiány

Az államháztartás központi alrendszere az év első négy hónapjában 727,4 milliárd forintos hiánnyal zárt, ami a 367 milliárd forintos éves előirányzat 198,2 százaléka. Áprilisban viszont 104,5 milliárd forintos többlet alakult ki - közölte  a Pénzügyminisztérium (PM).

Államháztartás – 104 milliárd többlet áprilisban

Az államháztartás központi alrendszere az év első négy hónapjában 727,4 milliárd forintos hiánnyal zárt, áprilisban azonban 104,5 milliárd forintos többlet alakult ki, köszönhetően az uniós programok 249,8 milliárd forintos bevételének - közölte a Pénzügyminisztérium (PM).

Moratórium. Az adósok 40 százaléka válságban is törleszt

Eddig nagyjából az adósok negyven százaléka vállalta, hogy a válságban is törleszt, a többieknél viszont kétezermilliárd forintot is hagyhat a hitelmoratórium - nyilatkozta Tállai András, a pénzügyminiszter helyettese.

Friss

Hilaris Hotels: grandiózus fejlesztés a Großglockner lábánál

A Hilaris Hotels újabb nagyszabású fejlesztéssel pezsdíti fel az...

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

Közel 12 milliárd forintot költ digitális hálózati fejlesztésre az MVM Démász és az MVM Émász

A projekt az időjárásfüggő, megújuló alapú villamosenergia-termelés, elsősorban a naperőművek, dinamikus felfutásából adódó kihívásokra ad választ a fizikai hálózatfejlesztéseket kiegészítve.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Hírek

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Dámszezon Gúthon: 85 százalék az érmes arány

A barcogás időszakában 110 lapátos dámbika került terítékre, az átlagsúly 4,08 kilogramm volt.

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Az Apple 13. éve a világ legértékesebb márkája

A listavezető Apple márkaértéke 470,9 milliárd dollár volt, 3,7 százalékkal kisebb a tavalyinál.

KSH: a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg

A háztartási energiáért 10,7 százalékkal többet kellett fizetni átlagosan, ezen belül a vezetékes gáz 23,7, az elektromos energia 2,1 százalékkal drágult.

Bécsben nyit újabb irodát az Indotek Group

Az Indotek 2025 elején egy ismert osztrák pénzügyi-ingatlanpiaci szakemberrel erősítette meg több mint 600 fős hazai csapatát

HIPA: idén új csúcsot dönthetnek az amerikai befektetések Magyarországon

Donald Trump amerikai elnök hivatalba lépésével teljesen új időszak kezdődött a magyar-amerikai kapcsolatokban, Orbán Viktor washingtoni útja pedig történelmi jelentőségű találkozó volt.

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.