Kezdőlap Címkék Varga Zoltán

Varga Zoltán

BÉT – Nem zárható ki a negatív korrekció a nyitásban

Nem zárható ki a negatív korrekció hétfőn a nyitásban a Budapesti Értéktőzsdén

Vissza a honfoglalás korába: időutazás Bugacon

Augusztus 8–10. között nyolcadik alkalommal rendezik meg Bugacon az Ősök Napját, mely a Kárpát-medence egyik legnagyobb hagyományőrző ünnepe

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a tőzsdén az elemző szerint

Iránykereséssel indulhat a kereskedés pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint..

Bizonytalanul kezdődhet a kereskedés – az OTP-nek lehet esélye emelkedésre

A vezető részvények közül leginkább az OTP-nek lehet esélye emelkedésre a JP Morgan céláremelésének köszönhetően.

BÉT – Iránykereséssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

Iránykereséssel indulhat a kereskedés csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén; a BUX 17,96 pontos, 0,03 százalékos emelkedéssel, 68 900,51 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán, a részvénypiac forgalma 13,5 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Negatív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Negatív korrekcióval indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a tőzsdén az elemző szerint

Mérsékelt elmozdulással, iránykereséssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A BUX 855,58 pontos, 1,3 százalékos emelkedéssel, 66 455,07 ponton, új történelmi csúcson zárt kedden.

Enyhe emelkedéssel nyithat hétfőn a Budapesti Értéktőzsde

Enyhe emelkedéssel nyithat hétfőn a Budapesti Értéktőzsde.

Iránykereséssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Richter hétfőn jelentette be, kötelező erejű szándéknyilatkozatot írt alá a Mithrával estetrolt tartalmazó készítmények forgalmazásáról Kínában.

Kisebb pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés

Kisebb pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), miután a BUX előző nap 316,11 pontos, 0,56 százalékos csökkenéssel, 56 511,84 ponton zárt.

Kisebb pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kisebb pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde

Kisebb pozitív korrekció várható nyitásban a Budapesti Értéktőzsdén, a további mozgást elsősorban a nemzetközi befektetői hangulat befolyásolhatja az Equilor Befektetési Zrt vezető elemzője szerint. Pénteken a BUX 554,92 pontos, 0,96 százalékos csökkenéssel, 57 010,75 ponton zár.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a héten a BUX

A BÉT mind a négy vezető részvényére érkezett célármódosítás a harmadik negyedévi gyorsjelentéseket követő héten

BÉT – Emelkedéssel kezdődhet a kereskedés

Emelkedéssel kezdődhet a kereskedés a keddi nyitást követően a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT).

BÉT – Iránykereséssel indulhat a kereskedés

Iránykereséssel indulhat hétfőn a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT). Pénteken a BUX 797,88 pontos, 1,41 százalékos emelkedéssel, 57 337,64 ponton zárt, a részvénypiac forgalma 10,2 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Bizonytalan kezdés várható a tőzsdén

A BUX 279,26 pontos, 0,49 százalékos csökkenéssel, 56 314,97 ponton zárt pénteken.

BÉT – Emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Emelkedéssel nyithat csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.

Magához tért az OTP? A vezető részvények az OTP kivételével csökkentek

Erősen negatív hangulatban zajlott a kereskedés, a nyugat-európai részvényindexek lefelé tartottak, és a tengerentúlon is eladói nyomás van.

BÉT – Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a BÉT-en

Kisebb pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor szenior elemzője szerint, a hangulat azonban továbbra is törékeny.

BÉT – Iránykereséssel indulhat a tőzsde az elemző szerint

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A BUX 30,59 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel, 57 699,78 ponton zárt kedden.

Friss

Capriolo: a kétkerekű sikersztori az e-mobilitás világába érkezett

Amszterdam nyüzsgő, biciklikkel teli utcáin vagy Róma időtlenül...

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Nagy változás a bankoknál: mától havi 300 ezer forint készpénz vehető fel díjmentesen

Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.

Több mint 25 ezren síeltek január végéig a Mátrában

A Sípark területén balesetvédelmi okokból a szánkózás nem engedélyezett.

Hírek

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...

Nagy változás a bankoknál: mától havi 300 ezer forint készpénz vehető fel díjmentesen

Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.

Több mint 25 ezren síeltek január végéig a Mátrában

A Sípark területén balesetvédelmi okokból a szánkózás nem engedélyezett.

Március végén Erdély a Skanzenba költözik

A Taste of Transylvania fesztivált 2022 óta minden évben nagy sikerrel rendezik meg a borospataki skanzen festői lankái között. A háromnapos gasztrokultúrális fesztivál az idei év legnagyobb hazai Erdély tematikájú rendezvényének ígérkezik.

Indul a 2026-os Kincses Kultúróvoda program – KIM: 65 millió forint pályázati keretösszeg

Az elmúlt 15 évben 650 milliárd forintnyi kulturális fejlesztés valósult meg, és a kormány csak a kultúra területén további 850 milliárd forintnyi fejlesztést tervez.

235 millió forintos bírság az eMAG Magyarország Kft.–nek

Az eMAG nem először került a GVH látókörébe, a magyar nemzeti versenyhatóság korábban árfeltüntetéssel összefüggő jogsértések miatt már több alkalommal is megbírságolta a céget, illetve jogelődjeit.

Hamarosan lehet csatlakozni a mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerhez

A termelői kockázatok mérséklése érdekében megéri csatlakozni az uniós szinten egyedülálló mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerhez, melyre idén is február 1. és február 28. között van lehetőségük a gazdálkodóknak

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.