Emelkedik a nyugat-nílusi láz névvel ismert vírusbetegség olaszországi fertőzöttei száma, mindenekelőtt az északkeleti Veneto tartományban, ahol eddig a legtöbb beteget Velence és Padova városában azonosították - közölte a helyi közegészségügyi hatóság.
Gavin Newsom kaliforniai kormányzó hétfőn rendkívüli állapotot hirdetett ki a gyorsan terjedő majomhimlőjárvány miatt. Kalifornia a harmadik amerikai állam, amely a napokban meghozta ezt a döntést.
Csongrád-Csanád megye eddig fertőzésmentes területén jelent meg a madárinfluenza, a Nébih laboratóriuma magas patogenitású vírus jelenlétét igazolta egy székkutasi hízólúdállománynál.
Miután egészségügyi tisztviselők világszerte már több mint 100 megerősített vagy feltételezett majomhimlős esetet követnek nyomon, sokakban felmerült a kérdés, hogy kitörhet-e egy újabb világjárvány. Szakértők egybehangzó véleménye szerint ez valószínűtlen, de vegyük sorra, hogy mint tudunk eddig a majomhimlőről, és miért kell komolyan venni.
Magyarországon is megjelent a paradicsom barna termés-ráncosodását okozó, de az emberi egészségre nem veszélyes vírus (Tomato brown rugose fruit virus, ToBRFV).
A világon elsőként H10N3 madárinfluenza-vírussal fertőződött meg egy férfi a kelet-kínai Csiangszu tartományban - közölte a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság.
Több mint másfél százalékkal csökkentek a világpiaci olajárak hétfőn, mivel a befektetők attól tartanak, hogy Indiában, a világ harmadik legnagyobb olajimportőr országában visszaveti az...
Hajdú-Bihar megyében megjelent a magas patogenitású madárinfluenza vírus. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal ezúttal egy Nádudvaron igazolta a fertőzést, egy tenyészpulyka-állományt ért el a kór. A szakemberek már a gyanú alapján megkezdték a mintegy 11.800 egyed felszámolását. A Nébih felhívta a baromfitartók figyelmét a járványügyi előírások fokozott betartására.
Már látni némi fényt a Covid-válság alagútjának végén, és talán ez nem a szembe jövő vonat fénye. Remélhetően sikerül viszonylag rövid időn belül felülkerekedni a víruson, az viszont nem kétséges, hogy a járvány hosszú távú következményekkel jár a cégek számára. Új szakasz kezdődik a válságkezelésben. Mi a teendő? Az analízist és az annak nyomán leírható megoldási lehetőségeket foglalja össze dr. Gonda György Menedzser Akadémiája két részben, amelynek első része itt olvasható.
Már látni némi fényt a Covid-válság alagútjának végén. Remélhetően sikerül viszonylag rövid időn belül felülkerekedni a víruson, az viszont nem kétséges, hogy a járvány hosszú távú következményekkel jár a cégek számára. Új szakasz kezdődik a válságkezelésben. Mi a teendő? Az analízist és az annak nyomán leírható megoldási lehetőségeket foglalja össze dr. Gonda György Menedzser Akadémiája két részben, amelynek második része itt olvasható.
Néhány hónapon belül harmadszor diagnosztizált veszettséget a román állategészségügyi szolgálat a magyar határtérségben, Szatmár megyében: decemberben egy kutyában és egy szarvasmarhában, februárban pedig egy vadon élő rókában mutatták ki az emberre és állatra egyaránt veszélyes vírust - közölte a Nébih.
Bács-Kiskun megyében is igazolta a madárinfluenza vírus jelenlétét a Nébih laboratóriuma. Az érintett kerekegyházi tojótyúkállomány felszámolása már folyamatban van, és a hatóság a további szükséges intézkedéseket is elrendelte.
A magyarországi koronavírus-fertőzöttek jelentős része külföldről érkezőkkel került kapcsolatba - hangsúlyozta az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője pénteken a közmédiának nyilatkozva.
Itália sosem látott népegészségügyi és gazdasági krízisben van. A nagy múltú csokoládégyártó, a Venchi elnöke mégis optimista. A kínai piacra és a találékonyságra épít Daniele Ferrero.
A madárinfluenza H5N8 altípusának jelenlétét igazolta egy Bács-Kiskun megyei kacsatartó gazdaságban a Nébih. Az állategészségügyi szakemberek az érintett 32 ezer pecsenyekacsa leölését már gyanú alapján megkezdték.
Újabb 26 ezer sertés leöléséről döntött a romániai állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági szakhatóság, miután afrikai sertéspestis (ASP) vírusát mutatták ki a kelet-romániai Braila megyében egy sertésfarmon - közölte a Mediafax hírügynökség.
A korábban fertőzötté vált budakeszi zárt vadaskert közvetlen közelében igazolta az afrikai sertéspestis (ASP) jelenlétét a Nébih laboratóriuma. A vírust két elhullott vaddisznóból mutatták ki.
Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.
A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.
Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.
A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.
Bővül a felszolgálási díj alkalmazásának lehetősége: teljes árbevételük 20 százalékát fordíthatják a szervizdíjra érvényes könnyített közteherrel munkabérfizetésére.
A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.
Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...
Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...
Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek