Hirdetés
Kezdőlap Edukáció Erasmus+. Kétnapos program először
No menu items!

Erasmus+. Kétnapos program először

Minden az Erasmus+ projektekről szól október 12-én és 13-án, ígérik a szervezők.  Országszerte 14 megyében és Budapesten várják Erasmus+ támogatottak, pályázó érdeklődőket. Az #ErasmusDays 2018 keretében 64 különböző hazai program közül választhatnak az érdeklődők.

Magyarországon is megrendezik az #ErasmusDays 2018, eseménysorozatot, először csatlakozva 37 ország több mint 1300 helyszínéhez.

Országszágszerte 21 városban előadásokkal, workshopokkal, kiállításokkal és szórakoztató programokkal várják az érdeklődőket pénteken és szombaton az Erasmus Napokon.

A Tempus Közalapítvány az Erasmus Napok keretében 1300 különböző programot szerveznek október 12-13-án a világ mintegy 37 országában, Magyarországon 64 különböző eseményre várják a diákokat, egyetemistákat, tanárokat, ifjúsági szakembereket és munkavállalókat.

A szakmai programok, játékok, élménybeszámolók mellett több flashmobon és interaktív kísérleten vehetnek részt azok, akik szeretnék megtapasztalni, hogy mit jelent bekapcsolódni az Európai Unió egyik legnépszerűbb programjába.

A Kispesti Deák Ferenc Gimnáziumban például arról lesz szó, hogy miképp használhatják a diákok “okosan” a telefonjaikat a tanórán. A Munka-Kör Alapítványnál egy olyan oktatócsomagot mutatnak be, amelyet kifejezetten hallássérültek foglalkoztatásának támogatására dolgoztak ki. Debrecenben megmutatják, hogyan lehet izgalmasabbá tenni a matematika tanítását, Szegeden pedig látványkonyha és ételkóstoló is lesz a programhoz kapcsolódó rendezvényen.

Az Erasmus+ programban résztvevő magyarországi intézmények és szervezetek ebben az évben az oktatás és képzés területén 13,8 milliárd forint támogatást kaptak, ami tavalyhoz képest több mint 20 százalékkal magasabb összeget jelent.

Ez az Erasmus+ program hazai koordinálását végző Tempus Közalapítvány adatai szerint idén 19 ezer résztvevő nemzetközi tapasztalatszerzését teszi lehetővé.

Az Erasmus+ program legismertebb eleme a felsőoktatási hallgatók külföldi tanulmányainak támogatása. Ennek keretében évente csaknem 5 ezer egyetemista kóstolhat bele abba, hogy milyen egy másik országban tanulni, vagy külföldi cégnél, vállalkozásnál szakmai tapasztalatot szerezni.

Rajtuk kívül egyre több egyetemi oktató és intézményi munkatárs is felismeri a nemzetközi mobilitásban rejlő lehetőségeket: ebben az évben már több mint 2.500-an utazhatnak vendégtanításra, továbbképzésre vagy szakmai látogatásra az Erasmus+ programnak köszönhetően.

Nőtt a programban részt vevő köznevelési szereplők aránya is,  áll az MTI közleményében. Idén mintegy 2,5 milliárd forintot nyertek el általános- és középiskolák, óvodák, illetve közoktatással foglalkozó szervezetek az Erasmus+ programban.

A 8 millió eurós támogatási összegből megvalósíthatják más európai intézményekkel közös elképzeléseiket, valamint fejleszthetik pedagógusaik szakmai és módszertani eszköztárát, diákjaik és munkatársaik nyelvi és személyes kompetenciáit.

Az Erasmus Napok teljes programja elérhető: www.tka.hu/erasmusdays oldalon.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Hírek

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.

GKI: a magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A GKI felmérése szerint a távmunkát alkalmazó cégek 76 százaléka nem tervez változtatást a jelenlegi gyakorlaton.

A Magyar Államkincstár is csatlakozott a Digitális Állampolgárság Programhoz

A WebKincstárban a DÁP azonosítóval történő belépési lehetőség ügyfél általi beállítását követően a felhasználónév és jelszó megadása helyett elegendő lesz a QR-kód beolvasása, míg a MobilKincstár esetében a két alkalmazás összekapcsolását követően a DÁP mobilalkalmazásban kell jóváhagyni a belépést.

Félreértés az ingyenes készpénzfelvétel kapcsán: sokan mennek feleslegesen bankfiókba

Azért, hogy teljes mértékben ki lehessen használni a jogszabály adta lehetőséget, a jogalkotó 300 000 forintra emelte az ATM-ből egy tranzakcióval felvehető készpénz minimális összegét.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás