Kezdőlap Portré Markovich Béla az értékekről. Partnerek, mesterek és emberek
No menu items!

Markovich Béla az értékekről. Partnerek, mesterek és emberek

A válságálló startégia titka a következetesség – vallja Markovich Béla a Mapei Kft.  ügyvezető igazgatója, aki szerint  az építőiparban csak az a gyártó lehet sikeres, aki értékként tekint a partnereire és különösen a mesteremberekre.

– Ne változtass stratégiát! Számomra ez volt a globális válság legnagyobb tanulsága. Már csak azért is, mert a Mapei stratégiája korábban is folyamatosan arra épült, hogy válság van – magyarázza Markovich Béla. – Ha pedig ez a kiindulópont, akkor erre a mi válaszunk az, hogy termelni kell és promóciózni. Ezt csináljuk éjjel-nappal, amióta megalakult a cég: termelünk és promóciózunk. Ezért nem változtattam a legnehezebb időkben sem a stratégiánkon, igaz, finomítottam ott, ahol ennek szükségét láttam és ezért sem félek attól sem, hogy a koronavírus miatti pánik átmenetileg a gazdaság teljesítményét is visszavetheti. Mi a recesszió előtt is növeltük a létszámot és a válság alatt is ezt tettük. De akkor már csak oda vettünk fel új embereket, ahol az a bevételnövelést szolgálta: az értékesítés és a marketing területére. Nagyobb hangsúlyt fektetünk arra, hogy még jobb legyen a Mapei ismertsége és megítélése, miközben még jobban fókuszáltunk azokra a kulcsfontosságú célcsoportokra, amelyek meghatározó szerepet játszanak a sikerességünkben. Miközben mindig meghatározónak tartottuk a mesteremberekkel kialakított kapcsolatot, amikor 2010 táján az építőipart is elérte a válság és a megrendelések visszaesése miatt a szakemberek megbecsülése is csökkent, mi nem visszavettünk, hanem még nagyobb erőforrást csoportosítottunk arra, hogy fejlesszük, képezzük őket, hogy még jobb minőséget tudjanak adni a megrendelőknek.

– Miközben másutt a leépítés volt a jellemző, miként lehetett elfogadtatni ezt a stratégiát az olasz tulajdonosokkal?

– Ebben is nagyon profik a tulajdonosaink, hiszen egy olyan, nagymúltú családi vállalkozásról van szó, amelyik megélt már egy-két válságot a történelem során. Ők is azt mondták: nem kell leállni, mert a recesszió jó lehetőséget teremt arra, hogy még közelebb kerüljünk a piachoz. A személyes jelenlétet erősítve ekkor vezettük be az egymegyés startégiát, aminek az a lényege, hogy minden megyében egy dedikált értékesítő szakemberünk tartja a kapcsolatot a partnereinkkel. Ehhez vettünk fel munkatársakat és mivel a válságban sok profi is állást keresett, a legjobbak közül választhattunk. A másik fontos elem a minél jobb és hatékonyabb képzési rendszer megteremtése volt azért, hogy a velünk dolgozó mesteremberek a maximumot tudják kihozni magukból és a termékeinkből.

– Miként mutatkozott ez meg az eredményekben?

– Egyedül a válság legkeményebb évében lettünk enyhén veszteségesek, amikor öt százalékkal csökkent az árbevételünk és mérséklődött az árrésünk is. Onnan viszont folyamatosan növekszünk. Igaz, ezért sokkal, de sokkal többet kellett tennünk, és jó pár dolgot másképpen, célirányosabban kellett csinálnunk, mint korábban.

– A hála, a hűség ugyan nem üzleti kategória, de mennyire maradtak elkötelezett partnerek azok a mesterek, akiknek a képzésére a Mapei a nehéz időkben is sokat fordított?

– A számok magukért beszélnek. Márpedig a Mapei folyamatosan növekszik és hogy egy jó példát említsek: 4-5 éve sokan úgy látták, hogy a hidegburkolatok piacán már alig lehet növekedni. Mi mégis ott értük el a legnagyobb bővülést azért, mert a mestereket támogatjuk. Nemcsak a szakmai képzéssel, mert az az alap. De arra is indítunk egynapos oktatásokat, hogy vállalkozóként miként tudják sikeresen irányítani a céget, hogyan kell tervezni, könyvelni és miként lehet hatékony marketing munkával növelni a megrendelők számát. Ez pedig mindenkinek jó: nekünk azért, mert elkötelezett, nagytudású mesterekkel dolgozhatunk együtt, a mestereknek azért, mert számukra megnyugtató ez a stabil szakmai és anyagi háttér, a megrendelőnek pedig azért, mert biztosak lehetnek abban, hogy a mi termékeinket jól képzett szakemberek, jól építik be. Ez remélhetőleg arra is inspiráló, hogy a fiatalok is több fantáziát lássanak az építőiparban.

– Említette a tulajdonosokkal kialakított jó kapcsolatot, aminek eredményeként üzemet is építettek, majd bővítettek Magyarországon. Miként sikerült ezt elérni?

– Ebben nagy szerepe van, hogy a tulajdonos annak a híve, hogy ha van egy ígéretes piac , akkor oda ne importból szállítsuk az összes terméket, hanem amit lehet gyártsunk ott. Teremtsünk ezzel munkahelyeket és váltsuk ki a szállítási költségeket, hiszen ezzel jobb árrést tudunk elérni, amit a további fejlesztésekre tudunk fordítani. Ennek szellemében épült fel az első magyarországi üzem, aminek kapcsán szükség volt az érveimre ahhoz, hogy Magyarországra kerüljön a gyár.

– De a második lépcsőnél már nem is volt kérdés, hogy a 2016-tól hihetetlenül megnövekedett piaci igények kielégítéséhez szükség van a kapacitásbővítésre. Magyarország mellett ugyanis Szerbiába, Horvátországba, Szlovéniába és Romániába is exportálunk és miközben nálunk tavaly több, mint 20 százalékkal bővült a piac, Romániában 28%-kal és ezért már ott tartottunk, hogy az 50 ezer tonna kapacitású gépeinkkel 65 ezer tonna terméket gyártottunk. A mi küldetésünk pedig az, hogy az elsőre végleges építési megoldásainkkal, a fenntartható fejlődés szem előtt tartásával támogatjuk a kereskedőket, építőket, építkezőket, hogy a jövő épületeit megalkossák és ebbe az is beletartozik, hogy ha nem tudok szolgáltatni, akkor fejlesztek. Még akkor is, ha ez nagy, majdnem 2,8 millió eurós befektetés  volt, amit a magunk erejéből valósítottunk meg. Tehát mi nem kérünk az államtól semmit: inkább adunk. Rengeteg adót. Már csak azért is, mert a beruházás meghozta a gyümölcsét és a termelésünk már megközelíti a 100 ezer tonnát.

– Mennyiben könnyíti a belső kommunikációt, hogy az 1937-ben alapított anyacég nem arctalan tőzsdei vállalat, hanem családi vállalkozás?

– Ez rengeteget segít, még akkor is, ha a szervezettséget, a folyamatokat tekintve a Mapei ma már egy olyan multinacionális családi vállalkozás, amely a nemzetközi cégek legjobb gyakorlatait is alkalmazza. De különösen a sorsdöntő kérdések kapcsán nem mindegy, hogy fel tudom-e hívni a tulajdonost és azonnal visszajelzést és teljes felhatalmazást kaphatok, vagy várni kell addig, amíg mondjuk egy igazgatóság, amelynek tagjai közül a többség nem is járt Magyarországon, megadja a választ. Arról nem beszélve, hogy családi vállalkozásként a működés emberi oldalára is komoly figyelmet fordítanak. Persze a profit, alapvető kérdés, mert anélkül nem működik a cég. De emellett a szervezetet és az itt dolgozók pályafutását is nyomon követik.

– Az Ön vezetői startégiája miként változott az elmúlt évek során?

– Nem sokat. Az én filozófiám mindig az volt, hogy a termelő ember a legfontosabb értéke a cégnek. A legfontosabb változás talán az, hogy még inkább az emberekre, a munkatársakra és a partnereinkre, a mesterekre, a kereskedőkre, a vevőinkre fókuszálunk. Őket is úgy kezeljük, mintha a munkatársaink lennének és miközben minden támogatást megadunk, az elvárásokat is megfogalmazzuk.

– Miként lehet megfogalmazni az elvárásokat akkor, amikor a munkaerőhiány nehezíti az ágazat működését?

– Az az ars poeticám, hogy tedd olyanná a munkahelyet, hogy ott akarjanak dolgozni az emberek és akkor nem lesz gondod azzal, hogy megtaláld a jó munkatársakat. Nyilván ennek is köszönhető, hogy nálunk soha nem volt munkaerőhiány. Ez a probléma a megrendelések növekedése miatt inkább a kivitelezőknél merül fel, ami természetesen számunkra is gondot okoz. A másik, amit fontosnak tartok, hogy mondd is el magadról, vagy mondasd el magadról a munkatársakkal, hogy te mit adsz, és milyen jó a cég. Miért jó ott dolgozni. Mert dolgozni természetesen keményen kell, de ebben segíteni, támogatni kell a munkatársakat, ha kell szakmailag, ha kell emberileg. Ez a szemlélet az, ami nem változott, inkább tovább erősödött bennem az elmúlt  20 év alatt.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Panettone: a világsztár olasz karácsonyi kuglóf legendája és valósága

December ma már nemcsak Olaszországban a Panettone hónapja. Az...

Tarolnak az egészségpénztárak

Az idei év első kilenc hónapjában 80 ezer új belépőt regisztráltak az egészségpénztárak, majdnem annyit, mint 2024-ben összesen.

Most a vevőnek áll a zászló

Novemberben az eladó lakóingatlanok iránti telefonos érdeklődések száma meghaladta a 260 ezret. Havi szinten 7 százalékos ez csökkenést jelent októberhez képest, éves összevetésben pedig 15 százalékos mérséklődést jelent a lakáspiac keresleti oldalán.

Advent Óbudán: indul a főváros egyik legkedvesebb karácsonyi vására

November 28. és december 23. között rendezik meg az Advent Óbudán 2025 karácsonyi vásárt, amely a Fő téren és a Szentlélek téren kínál ingyenes családi programokat, koncerteket, jégpályát és kézműves vásárt.
Hirdetés

Hírek

Tarolnak az egészségpénztárak

Az idei év első kilenc hónapjában 80 ezer új belépőt regisztráltak az egészségpénztárak, majdnem annyit, mint 2024-ben összesen.

Most a vevőnek áll a zászló

Novemberben az eladó lakóingatlanok iránti telefonos érdeklődések száma meghaladta a 260 ezret. Havi szinten 7 százalékos ez csökkenést jelent októberhez képest, éves összevetésben pedig 15 százalékos mérséklődést jelent a lakáspiac keresleti oldalán.

Advent Óbudán: indul a főváros egyik legkedvesebb karácsonyi vására

November 28. és december 23. között rendezik meg az Advent Óbudán 2025 karácsonyi vásárt, amely a Fő téren és a Szentlélek téren kínál ingyenes családi programokat, koncerteket, jégpályát és kézműves vásárt.

Erősíti pozícióját a német ingatlanpiacon a BÉT-re készülő cég

A tőzsdei bevezetés előtt álló magyar cég portfóliója már eléri a több mint 10.000 négyzetmétert.

NAV: elindult a karácsonyi ellenőrzéssorozat

Érdemes követni a NAV Adótraffipax-rovatát, ahol előre jelzi a hivatal, hol és milyen típusú ellenőrzések várhatóak a közeljövőben.

Tavaszra légibázist tervez Tel-Avivba a Wizz Air

Az elképzelések szerint a légitársaság tíz új repülőgépet telepít Izraelbe és négyezer munkahelyet hoz létre. A döntés átformálhatja az izraeli légiközlekedési piacot.

Nemzetközi szinten is kiemelkedően eredményes a tojásfogyasztást népszerűsítő EU-s multiprogram –

A program célja az volt, hogy növelje a fogyasztók ismereteit az Európai Termelési Modell (ETM) alapján előállított tojásokról, amelyek egyszerre képviselik a minőséget, az állatjólétet, a nyomonkövethetőséget és a környezeti felelősséget.

Adventi fények három közeli városban

Van egy ország a közelben, ami december közeledtével különös...
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.