Kezdőlap Egészség-ügy Orbán: Képesek lennénk a tömeges és gyors oltásra - ha kapnánk vakcinát
No menu items!

Orbán: Képesek lennénk a tömeges és gyors oltásra – ha kapnánk vakcinát

Magyarország technikailag készen áll a koronavírus elleni oltások tömeges és gyors beadására, amennyiben nagy mennyiségben érkezne vakcina az országba – mondta Orbán Viktor. A miniszterelnök a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában hangsúlyozta, a “nyugatról érkező vakcinákat az Európai Unió intézi”.

A kormányfő hangsúlyozta, jelenleg 35 ezer ember beoltására alkalmas vakcina áll rendelkezésre, amelyet a kormány oltási terve alapján az orvosok és más, az egészségügyben dolgozók kapnak meg elsőként.

Kiemelte, amennyiben hirtelen több millió vakcina állna rendelkezésre, akkor azok beadása a több mint tízezer választási helyszínen történhetne meg, az állampolgároknak tehát oda kellene menniük, ahol szavazni szoktak.

Orbán Viktor megjegyezte ugyanakkor, mostani tudásuk szerint nem várható rövid időn belül több millió vakcina, mivel jelenleg a gyártók sem tudnak megbízható szállítási mennyiségeket és időpontokat mondani.

Hangsúlyozta, a “nyugatról érkező vakcinákat az Európai Unió intézi”, a tagállamok ugyanis abban állapodtak meg, hogy egyben rendelnek és Brüsszel igazságosan szétosztja a vakcinaadagokat. “Nem vagyok elégedett a tempóval, mert vannak olyan gyártók, amelyeknek a termékei hamarabb voltak elérhetőek Kanadában, Nagy-Britanniában, Izraelben, mint például az Európai Unióban” – mondta a kormányfő, majd hozzátette, nem róható fel Brüsszelnek, hogy ők is ki vannak szolgáltatva a gyógyszeripari cégeknek.

Orbán Viktor megjegyezte, a tagállamoknak lehetőségük van arra, hogy az uniós kvótán felül is rendeljenek oltóanyagot, Magyarország is próbálkozik ezzel, hasonlóan Németországhoz. Ez nem számít az európai megállapodás megszegésének, mivel abban nem szerepel, hogy az elsőbbséget élvező lekötött kvótán felül ne lehetne kétoldalú megállapodással is rendleni vakcinákat – tette hozzá.

A miniszterelnök aláhúzta, a kabinet elsősorban a keleti fejlesztésű vakcinákkal foglalkozik, amelyek közül az oroszból várhatóan nem áll majd rendelkezésre elég mennyiség, a kínai oltás ugyanakkor ígéretesebb, bár jelenleg még az sem elérhető. Ideális esetben a magyarok választhatnak majd, hogy a nyugati vagy kínai vakcinával kívánják beoltani magukat.

Orbán Viktor azt mondta, nem akar spekulálni arról, milyen ütemben érkezik majd oltóanyag: ha “sok vakcina van itt, akkor sokat és gyorsan oltunk”, ha lassabban érkezik, akkor lassabban és keveset.

Hangsúlyozta: a kormánynak van oltási terve, az országos tisztifőorvos mellett ő maga is számtalanszor elmondta, milyen sorrendben oltják majd be az embereket: az egészségügyi dolgozók után a szociális területen dolgozók következnek, majd a veszélyeztetett, idősebb korúak, majd a rendvédelmi szervek.

A kormányfő szólt arról is, a járvány megtanította, hogy minden országnak kell rendelkeznie saját oltóanyag előállítására képes ipari kapacitással, még akkor is, ha azok “békeidőben” veszteségesek, a kormány pedig mindent megtett ennek érdekében.
Orbán Viktor azt mondta, a Pfizer cég oltóanyaga “valójában egy magyar vakcina“. Kifejtette, a napokban hosszan beszélt Karikó Katalin biokémikussal és megértette, hogy ugyan egy német professzor is “benne van ebben a dologban, de legtöbben magyarok dolgoznak a kutatásban“, ezért “kis túlzással, de nyugodtan mondhatjuk, hogy ez egy magyar vakcina, amerikai pénz és magyar ész van benne“.

Karikó Katalin biokémikus a Szegedi Tudományegyetem honlapján itt elérhető

A miniszterelnök kiemelte, a baloldal által leszólt magyar egészségügy sokkal jobban helyt állt a járványban, mint számos előkelőbb helyre értékelt ország egészségügyi rendszere. “Itt nem haltak meg emberek azért, mert nem volt ellátás a kórházban, itt nem kellett a folyosókon fektetni az embereket, itt nem kellett az orvosoknak arról dönteni, hogy melyik beteg maradjon életben a kevés lélegeztetőgép miatt” – sorolta.

Hangsúlyozta, a magyar orvosok és ápolók kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, hasonlóan a pedagógusokhoz, akiknek köszönhetően sok százezer munkahely maradt meg, hiszen a munkavállalóknak nem kellett otthon maradniuk a gyermekeikkel.

Orbán Viktor elmondta, azt szokták mondani, hogy “mi egy széthúzó nép vagyunk, ennek időnként vannak konkrét példái, de összességében, amikor nagy baj van, akkor kiderül, hogy a fegyelmezettség, az összefogás, az egymásért való felelősségvállalás képessége az erős a magyarokban”. Példaként említette, hogy Magyarországon nem voltak tüntetések a korlátozásokkal szemben, még ha azok “senkinek sem estek jól”.

Emellett nem szabad azt sem elfelejteni, hogy a kormány a magyar gazdaság lehetőségeit meghaladó mértékű és ütemű bérfejlesztést hajtott végre az egészségügyben – tette hozzá.

A kormányfő szólt arról is, a koronavírus-járvány második hullámát “megfékeztük” és most az a feladat, hogy ne tudjon elindulni egy harmadik hullám.

A második hullámról úgy fogalmazott, “sikerült leszorítanunk, ha még nem is semlegesíteni, de most már földharc van, (…) levittük a birkózószőnyegre“.

Orbán Viktor nehéz kérdésnek nevezte, hogy a vakcina érkezése előtt lehet-e lazítani a korlátozásokon, mivel ha nem érkezik meg időben az oltóanyag, akkor egy újabb fertőzési hullám indulhat.

“Nyitni is szeretne mindenki, nagy bennünk a vágy, hogy megszabaduljunk ettől a nyomorúságtól, ugyanakkor, ha nem jól ütemezünk, akkor még egy harmadik hullám is bekövetkezhet” – mondta.

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Vállalati kötvényei feltételrendszerének módosításáról állapodott meg a 4iG a befektetőivel

Módosul a Magyar Nemzeti Bank növekedési kötvényprogramja (NKP II.) keretében kibocsátott 4iG-kötvények feltételrendszere, miután a vállalatcsoport megállapodott erről a kötvények intézményi és banki befektetőivel.

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsónak tűnő ingatlanok mögött – figyelmeztet Kálmán Ildikó, a BrixIngatlan.hu szakértője.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Hirdetés

Hírek

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak – ígéri a NAV

Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás