Kezdőlap Építőipar

Építőipar

ÉVOSZ: versenyképes bért kínál a magyar építőipar

Münchenben volt a magyar építőipari szakemberek hazahívó kampányának első állomása, ahol a legnagyobb hazai építőipari cégek konkrét ajánlatokkal igyekeztek hazavonzani a külföldön dolgozó munkaerőt.

München. Hazahívja a kint dolgozókat az ÉVOSZ

Építőipari hazahívó börzét rendez az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) Münchenben június 6-án, mivel a magyar építőiparban továbbra is hiány van a jólképzett szakmunkásokból és mérnökökből.

Építőipar – Évi 10 százalékos bővülés a cél

Az építőipar 2023-ig 25 ezer milliárd forintos megrendelésállománnyal rendelkezik, ennek teljesítése érdekében az ágazat termelési volumenének minden évben átlagosan 10 százalékkal kell növekednie - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

Közútépítés most 600 kilométeren, bővítés 200-on

A komplex útjavítási program keretében 100 milliárd forint értékű projekt indult el, a felújítások jelenleg is folynak.

Építőipar – ösztönzőkre lesz szükség

Az építőipar bővülése 2019 végéig biztosan kitart, 2020-tól azonban már piaci ösztönzőkre lesz szükség a magasépítés növekedésének fenntartása érdekében. Elsősorban az újlakás-építésekre kell külön figyelmet fordítani, ahol már megjelentek a visszaesés jelei  - közölte a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség (MÉASZ).

Bővül az építőipari kkv-k támogatási kerete

Az év második felében 3 milliárd forinttal bővítik az építőipari kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) technológiai újítását támogató, idén megnyitott 6 milliárd forintos keretet. Újdonság lesz, hogy nemcsak eszközbeszerzésre lehet támogatást kérni, hanem szoftvervásárlásra is.

Ingatlanpiac – Lecsengőben a lakásépítési hullám

Jócskán elmarad a kívánatostól az újlakás-építések száma, ráadásul az ilyen típusú építkezések beruházói meglepően szűk területekre koncentrálnak.

KSH: tovább száguldott az építőipar márciusban

Az építőipari termelés márciusban 67,6 százalékkal szárnyalta túl az egy évvel korábbit a januári 24 és a februári 46,8 százalék után. Az első negyedévben 48,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Felfüggesztett pályázat

 Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ) felfüggesztette az építőipari ágazat technológia-korszerűsítésére, hatékonyságának növelésére irányuló támogatás igénylését, mivel a rendelkezésre álló 6 milliárd forintos keretet már kétszeresére nyújtottak be igényt.

ÉVOSZ: átfogó javaslatcsomag a lakásépítési lendület fenntartására

A lakásépítések és felújítások növekedési ütemének fenntartásához kormányzati lépéseket sürget az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ), amely tízpontos javaslatcsomagot dolgozott ki és juttatott el a kormányzatnak.

KSH: Budapesten épült az új lakások negyede

Az idei első negyedévében 3661 új lakás épült, 7,9 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 9639 volt, 2,1 százalékkal kevesebb, mint tavaly március végén.

Osztalék. Ötmilliárd forintot fizet ki Mészáros Lőrinc építőipari cége

Az Opus Global Nyrt. leányvállalata, a Mészáros Építőipari Holding Zrt. közgyűlése 5,12 milliárd forint összegű osztalék kifizetéséről döntött az anyavállalat részére.

Rekordot döntött az építőipar februárban

Februárban 48,0 százalékkal emelkedett az építőipari termelés az egy évvel korábbihoz képest. Az épületek építése 39,4, az egyéb építményeké 65,4 százalékkal emelkedett. Az előző havihoz mérten 6,7 százalékkal emelkedett a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított építőipari termelés.

Azonos munkáért azonos bér. De nem a kelet-közép-európaiaknak

A fekete foglakoztatás és a színlelt szerződések mindennaposok a német építőiparban. Az állami építkezéseken sem jobb a helyzet. A munkaadók fuvarozás és szálláskiadás címén levonják a bér jelentős részét. Az érintettek, a szakszervezetek és a vállalkozók egy része is véget akar vetni ennek. Bíznak a januártól szigorodó uniós jogszabályban. 

MNB: Lakás- és ingatlanpiaci tanácsadó testület alakult

A jegybank kezdeményezésére hétfőn megalakult a Lakás- és ingatlanpiaci tanácsadó testület (Litt), annak érdekében, hogy szakmai fórumot, az ingatlanpiac és a gazdaságpolitika legfontosabb szereplői között hatékony és rendszeres információcserét biztosítson. 

Nagyot nőtt az építőipar termelése januárban

Januárban az építőipari termelés 29,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, ami a rendkívüli hideg ellenére tavaly július óta a legnagyobb növekedés. Az épületek építése 28,2, az egyéb építményeké 32,2 százalékkal nőtt.

Gyógyír a munkaerőhiányra – Konszolidáció és digitális robbanás előtt az építőipar

Most, hogy a piac Magyarországon is legalább a következő három évben biztos, hogy növekedési pályán tartja az építőipart, itt az ideje annak, hogy a magyar építőipar a versenyképesség és a tékonyságnövelő lépéseket megtegye. Koji László az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége elnöke szerint a fejlesztési kényszer konszolidációt teremt az ágazatban, de a munkaerőhiányra a korszerű gépek beszerzése és a digitalizáció hozhat megoldást.

Évente 20 ezer lakás épülhet, de az sem elég

Az elmúlt öt évben kiadott építési engedélyek alapján épült lakások jelentős részét még 5 százalékos áfával értékesíthetik a beruházók 2023 végéig, ezért a következő pár évben évente legalább 20 ezer lakás épülhet. Ez a szám azonban még mindig nem elegendő ahhoz, hogy a lakásállomány minőségromlását ellensúlyozza.

Elemző a beruházásról: idén is kétszámjegyű lehet a növekedés

Idén folytatódhat a beruházások kétszámjegyű növekedése, 2019-ben várhatóan 11 százalék felett emelkedhetnek a beruházások - így értékelte Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője a Központi Statisztikai Hivatal beruházási adatait.

Elemzők: nyolcéves lakásépítési rekord dőlt meg

Nyolcéves rekord dőlt meg tavaly lakásépítésben, de még így sem érte el a lakásállomány megújításához szükséges mértéket. Az új lakások iránti kereslet továbbra is erős a szakértők szerint.
Hirdetés

Friss

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Vállalati kötvényei feltételrendszerének módosításáról állapodott meg a 4iG a befektetőivel

Módosul a Magyar Nemzeti Bank növekedési kötvényprogramja (NKP II.) keretében kibocsátott 4iG-kötvények feltételrendszere, miután a vállalatcsoport megállapodott erről a kötvények intézményi és banki befektetőivel.

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsónak tűnő ingatlanok mögött – figyelmeztet Kálmán Ildikó, a BrixIngatlan.hu szakértője.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Hirdetés

Hírek

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak – ígéri a NAV

Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...