Az Otthon Start hitel igénylésének jogszabályi oldalról nincs felső életkori határa. Ettől függetlenül az egyes bankok meghatározzák azt a maximális életkort, amit az igénylő a futamidő végéig nem léphet át. Ez pedig pénzintézetenként eltérő. A BiztosDöntés.hu gyűjtése szerint van bank, ahol már 46 évesen nem lehet felvenni a maximális, 25 éves futamidőrea a támogatott kölcsönt, míg máshol 50 éves korig is belefér az igénylő az életkori korlátba.
Az idén sem maradhat el az immár több mint egy évszázados múltra visszatekintő Internationale Funkausstellung Berlin (IFA), amely ezúttal is a legkorszerűbb fejlesztésekbe, illetve a háztartási gépekhez kapcsolódó innováció jövőjébe nyújt bepillantást. A világ legnagyobb szórakoztatóelektronikai és háztartásigép-szakkiállításán néhány nap alatt több mint 200 ezer érdeklődő fordul meg, akik közel 180 előadást hallgathatnak meg és mintegy 1800 kiállítóval találkozhatnak, köztük a világ vezető gyártóival. A berlini IFA-n részt vesz a világ élvonalába tartozó Haier Europe is. A cég itt mutatja be először a Naturally Connected elnevezésű vízióját, amely az ember–technológia–környezet hármasságát minden ponton figyelembe véve nyújt új, innovatív megoldásokat a háztartásoknak.
Ma egy újabb hosszú távú földgázgázvásárlási szerződést írunk alá. Ez lesz a leghosszabb távú nyugati irányú földgázbeszerzési szerződésünk - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd reggel a Facebookon.
Ősszel két jelentős biztonságipari csúcstalálkozónak ad otthont a térség: október 8–9-én Skopjében rendezik meg a 10. Adria Security Summitot, november 5–6-án pedig Bukarest látja vendégül először a Romanian Security Summitot. A rendezvények célja, hogy bemutassák a legújabb biztonságtechnológiai és kiberbiztonsági megoldásokat, valamint előmozdítsák a fenntartható városfejlesztést.
A jelenlegi, kereskedelmi és geopolitikai feszültségekkel terhelt bizonytalan világgazdasági környezetben továbbra is stabilitásorientált monetáris politikára van szükség - jelentette ki Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke, aki részt vett a Nemzetközi Fizetések Bankjának (BIS) kétnapos ülésén Bázelben.
Az Otthon Start lakáshitelprogram szeptemberi indulásával nemcsak a kereslet nőtt meg ugrásszerűen, hanem megjelentek az eladók trükközései is. A fix 3 százalékos kamattal kínált hitel miatt sok eladó mesterségesen emeli az árakat, vagy külön számolja el a konyhabútort, garázst, hogy papíron megfeleljen a feltételeknek. Zámbori Bíró Tamás, a Banknavigator.hu kommunikációs-pénzügyi szakértője szerint ezek a gyakorlatok bár nem feltétlenül törvénysértők, a program szellemiségét sérthetik.
A Coop cégfilozófiájában az élelmiszerek magas minősége mellett mindig kiemelt helyet kap a társadalmi felelősségvállalás és a közösség iránti elkötelezettség. Ennek szellemében immár 19. alkalommal rendezik meg a magyar termékeket népszerűsítő Coop Rallyt, amelyhez idén 71 vállalkozás csatlakozott. „A program nemcsak a hazai termékek népszerűsítését szolgálja, hanem a magyar gazdák és családok megélhetéséhez is hozzájárul”.
Figyelembe véve az év első felében a költségvetésen kívül érkezett 535,1 milliárd forint közvetlen agrártámogatások visszatérítéseit is, 2025 első nyolc hónapjában összesen már 971,9 milliárd forint uniós forrás érkezett Magyarországra,
Az e-kereskedelem rohamos térhódításával a vásárlói élmény milyensége már nem csak a webshop felületén vagy a rendelési folyamat során dől el. A termékhez vezető...
A 4iG Csoport bekapcsolódása a Rába Csoport tulajdonosi körébe nemzetközi piaci integrációt jelent, amely stratégiai lépés megerősíti a Rába piaci stabilitását és lehetőséget teremt a hazai és nemzetközi piacokon való még intenzívebb jelenlétre.
Miközben mindenki az Otthon Start lakáshitelről beszélt júliusban, a személyi kölcsönök piacán történelmi csúcs született: a havi folyósítás átlépte a 100 milliárdos lélektani határt. A bankok között is óriási a verseny az ügyfelekért: már több pénzintézet kínál 10 százalék alatti kamatot átlagos jövedelemre is.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ), valamint a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ) kezdeményezésére módosult a termékpiaci törvény. Az új szabályozás szigorítja a terményfelvásárlás során előforduló minőségi kifogásokat, így nem fordulhat elő, hogy a felvásárlók utólag emelnek kifogást a már átvett termény minőségével kapcsolatban.
Az ÜPO-szolgáltatás Ügyfélkapu+- vagy DÁP-hozzáféréssel érhető el, bejelentkezés után a További ügyintézési lehetőségek/ Keresetkimutatás lekérdezése menüpontban.
A 600 cég részvételével készített felmérésben a leggyakoribb javaslatok közé tartozik a szociális hozzájárulási adó átmeneti kedvezménye új HR, pénzügyi vagy marketing munkakörök bevezetésekor, mentorprogram indítása a pénzügyi tudatosság, digitalizáció és külpiacra lépés támogatására és az áfafinanszírozási terhek mérséklése, például a pénzforgalmi áfalimit emelésével
A kockázatkezelés világa sokszor hasonlít egy sakkjátszmához: a sikerhez előrelátás, türelem és a megfelelő időben meghozott, számított döntések kellenek. Az elmúlt másfél évtizedben e terület a banki működés egyik alappillére lett, és ebben a Morgan Stanley budapesti irodája globális szinten is kulcsszerepet játszik. A Polgár Judit Világsakkfesztiválját hatodik éve támogató Morgan Stanley budapesti irodájának új vezetője, Mayer Dániel – aki a kockázatkezelési részleg éléről érkezik a posztra – öt példán keresztül mutatja be a két terület közötti párhuzamokat.
„A márkaépítés egyenlő az üzleti stratégiával” – ezzel az üzenettel rendezik meg Magyarországon első alkalommal a Change The Game konferenciát. Az eseményen a résztvevők arra a kérdésre kapnak majd választ, hogyan maradhat egy cég akkor is sikeres, amikor a piacot már nem a termékek, hanem az értékek és a gyors alkalmazkodás képessége uralja. Az esemény öt kulcsfontosságú területre fókuszál: a gazdasági, társadalmi, környezeti (ESG), technológiai és geopolitikai dimenziókra. Az előadók konkrét példákon keresztül mutatják be, hogy a globális trendek – az AI forradalmától a klímaváltozás hatásain át – miként írják át egy magyar KKV mindennapi működését és túlélési esélyeit is.
A kormány célja, hogy olyan fejlesztési lehetőségeket biztosítson a tanyán élők számára, amelyek hozzájárulnak az élhető környezet fenntartásához, a korszerű infrastruktúra kiépítéséhez, valamint a lakhatási körülmények javításához. Ezért az Agrárminisztérium uniós társfinanszírozással 15 milliárd forint keretösszegű pályázati lehetőséggel támogatja a tanyák fejlesztését. A támogatási kérelmek benyújtására 2025. szeptember 4-től van lehetőség.
A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.
A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.
A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.
A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.
A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.
a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek