Kezdőlap Hírek

Hírek

Nyomozást indított az ügyészség a Magyar Tenisz Szövetségnél

Nyomozást indított az ügyészség a Magyar Tenisz Szövetségnél - erősítette meg Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség sajtószóvivője hétfőn az MTI-nek.

Új vízi-sztráda. A Duna-Odera-Elba összekötését a csehek is támogatják

Vízgazdálkodási, közlekedési, energetikai és turisztikai szempontból Csehország számára hasznos lenne a Duna-Odera-Elba csatorna megépítése - erre az álláspontja jutott az a megvalósíthatósági tanulmány, amelyet a cseh közlekedési minisztérium készíttetett az évtizedek óta sokat vitatott elképzelésről.

Bűnszervezet. Biztossági őröket kölcsönző maffiát számolt fel a NAV

A vagyonvédelemben munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó bűnszervezetet számoltak fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dél-dunántúli nyomozói, a szervezet több mint egymilliárd forint kárt okozott a költségvetésnek - tudatta a NAV Dél-Dunántúli Bűnügyi Igazgatósága.

Özönvíz jön a jég után Olaszországban 

Itália északi térségében a következő napokban annyi csapadék eshet, mint amennyi három hónap alatt szokott ebben az évszakban. Mindez alig egy héttel azután, hogy hatalmas jégeső sújtotta Rómát: jégtáblák úsztak a város utcáin.  

Sztrájk Brüsszelben, száz szombati járatot töröltek a Zaventem repülőtéren

Több mint száz járatot töröltek a csomagkezelők folytatódó sztrájkja miatt szombaton a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren.

Már lehet háztartási gépekre pályázni: 45 ezer a támogatás

Háztartási gépcseréhez támogatást ad a költségvetés. A takarékossági mutatók függvényében 25-40-45 ezer forint pályázható hétfőtől beadhatók a pályázatok. A pályázatokat régiónként eltérő időpontokban, november 5. és 19. között lehet benyújtani. Táblázat a benyújtási határidőre.

Háromnapos autó show a Millenárison

Kilenc autómárka több mint 50 új modelljét ismerheti meg az, aki ellátogat a hét végén a  fővárosi Millenárisra. A Budapest Auto Show  október 26-28. között tartott rendezvényén a tesztvezetésre is lehetőséget kaphatnak. 

Hamarosan megtelhet a Duna medre

A Duna vízgyűjtő területének térségében jelentősebb mennyiségű eső várható - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebook-oldalán.

Életfogytiglanra ítéltek Romániában egy nőt, aki a metró elé lökött egy fiatalt

Tényleges életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek Romániában minősített emberölés vádjával egy nőt, aki tavaly decemberben a bukaresti metró elé lökött egy fiatal nőt. Az ítélet nem jogerős. 

Emmi: korábban érkeznek a novemberi családtámogatások

A gyerekes családok a szokottnál korábban, legkésőbb szerdáig megkapják a novemberi családtámogatásokat.

Hackerek adathalász támadása az MNB nevében

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) logójával és a honlapjának arculatával visszaélve, elektronikus levélben küldött biztonsági figyelmeztetésnek álcázva próbálnak szenzitív adatokat kinyerni adathalászok a gyanútlan felhasználóktól

Elakarták lopni a Magna Carta eredeti példányát

Megpróbálták ellopni a történelem egyik legjelentősebb és legismertebb dokumentuma, a 800 éves brit Magna Carta kevés fennmaradt eredeti példányának egyikét a salisbury-i katedrálisból.

Szakszervezeti vezetőket bocsájtottak el. Sztrájk a LOT lengyel légitársaságnál

Több pilóta és utaskísérő kilenc napja tartó sztrájkja miatt tizenhat nemzetközi járatot, köztük egy Budapestről indulót töröl pénteken a LOT - közölte a lengyel légitársaság szóvivője a PAP hírügynökséggel.

ÁSZ-vizsgálat: Szabálytalanságok a Nemzeti Kereskedőháznál és a HM EI Zrt.-nél

A pénzügyi-számviteli feladatellátásban és a vagyongazdálkodásban tárt fel szabálytalanságokat a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. (MNKH) és a Honvédelmi Minisztérium Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő (HM EI) Zrt. ellenőrzése során az Állami Számvevőszék (ÁSZ) - közölte az ÁSZ.

Ukrajna. Vietnamiak rabszolgamunkán

A rendőrség őrizetbe vett egy 38 éves ukrán férfit azzal gyanúsítva, hogy 28 vietnami illegális bevándorlót tartott fogságban egy Kijev környéki kistelepülésen lévő házban rabszolgamunkára kényszerítve őket.

Gyermekporno. Áldozatok és elkövetők százait azonosította az Europol

Gyermekpornográfiával összefüggésben huszonnyolc országban 94 ember ellen indult eljárás és 241 áldozatot azonosítottak az elmúlt öt évben, a nyomozók mintegy 32 millió képet és videót elemeztek

Csomagkezelők sztrájkja Brüsszelben. Járattörlések és késések a repülőtéren

A csomagkezelést végzők spontán sztrájkja miatt eddig 25 légijárat törlését és jelentős késéseket jelentett be pénteken a brüsszeli Zaventem nemzetközi reptér.

Pisztolyokat és puskákat találtak a nyomozók

Több éles lőfegyvert és muníciót, töltények százait tartotta engedély nélkül lakásában és hétvégi házában egy dánszentmiklósi férfi - közölte a rendőrség. Kérdés, milyen okból lehetett nála a sok fegyver.

Óraátállítás

A téli időszámítás kezdete 2018. október 28. Hajnali 3 órakor 2 órára kell igazítani az órák mutatóit. Lehet, hogy a téli-nyári átállásnak hamarosan véget vet Brüsszel?

Érdi érme-lelet. Hobbirégész vezette a profikat a kincshez

Nagy mennyiségű pénzérmét, fegyvereket, használati tárgyak maradványait tárták fel a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum (FMC) régészei az érdi Duna-parton; a leletegyüttes egy 18. század közepén elsüllyedt hajóról kerülhetett a folyóba.

Friss

Lefutott a trend, a lefolyóba kerül a műhúsok szupersztárja?

Illusztrációk: beyondmeat.com Néhány éve még a tőzsde egyik legnagyobb sztárja...

Ezért veszítik az értéküket gyorsabban az elektromos autók, de ez változhat a közeljövőben

Az elektromos autók (EV-k) amerikában is gyorsabban veszítik el...

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig
Hirdetés

Hírek

A mesterséges intelligencia-láz az új aranyláz a San Franciscoban

Fotó:Freepik San Francisco ismét a világ figyelmének középpontjába került –...

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európi tőzsdék

Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.

Országos ellenőrzési akciósorozat indul halloween és a mindenszentek idején

Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.

Megjelent az Otthon Start Program feltételeinek megfelelő lakások építését támogató rendelettervezet

Hétfő este jelent meg a kormány honlapján az a rendelettervezet, amelynek célja, hogy elősegítse az Otthon Start Program feltételeit teljesítő lakások építését. A rendelet mindezt úgy tenné meg, hogy kiemelt beruházássá minősít bizonyos építési beruházásokat, valamint a kiemelt beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja.

Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő