Kezdőlap Kül-hon

Kül-hon

Több tízezer külhoni gazdálkodót segít a Kárpát-medencei Falugazdász-hálózat

Az egységesítés által még eredményesebben hívhatók le a nemzeti, vagy EU-s pályázati források, továbbá jobban kivitelezhető az egyes agrárágazatok szerinti felosztás és segítségnyújtás

Indul a jelentkezés a Zrínyi Ilona Kárpátaljai Támogatási Programra

Lehet jelentkezni a Nemzetpolitikai Államtitkárság kárpátaljai magyarságot segítő támogatási programjára.

Búzaszentelő Ünnepséggel indult a Magyarok Kenyere Program Kaplonyban

A Magyarok Kenyere összefogás a magyar gazdák önzetlen adományainak köszönhetően ma már több mint 100 000 gyermek és rászoruló éves ellátását biztosítja Kárpát-medencében.

Félmillió felett a Határtalanul programban részt vevő diákok száma

A mostani tanévben közel kétezer pályázat érkezett, és azért, hogy minden diákcsoport el tudjon jutni kirándulásra, a rendelkezésre álló keretet 1,8 milliárd forintra egészítették ki.

Bécsben lett sikeres üzletasszony a gyergyói Tamás Edit

A sikeres üzletasszony, aki a császárváros legfelkapottabb bevásárlóutcájában, a Mariahilferstrassén nyitott medical szépségszalont,

Megjelentek a Szülőföldön magyarul program pályázati felhívásai

A magyar oktatási támogatás különböző csatornákon keresztül zajlik, ezek közül a legfontosabb a Szülőföldön magyarul program, ami még 2002-ben indult el

Nyílt pályázati kiírások

Pályázati felhívásokat a külhoni magyar szervezetek számára.

A határon túli magyar borászok is számíthatnak a támogatásra

Az Agrárminisztérium kiemelt figyelmet fordít a történelmi magyar borvidékek fejlesztésére és a külhoni magyar borászok közösségének támogatására.

Édesanyja örökségét építi tovább az erdélyi kutató gyógyszerésznő

A sikeres családi vállalkozás fejlesztését célul tűző dr. Melles Melinda, a Farmacia Poli-Med-Anna tulajdonosaként nemcsak azon dolgozik, hogy az emberek megfizethető áron jussanak gyógyuláshoz, hanem azon is, hogy a tehetséges erdélyi fiataloknak legyen miért a szülőföldjükön maradniuk.    

Egy Orbán sikertörténet Székelyföldről Ausztriáig

Orban Optic - áll a cégér, az ausztriai Baden bei Wien bevásárlóutcájának üzlete felett. Tulajdonosa, Orbán Éva a Székelyföldről indulva, jónéhány kihívással és előítélettel is megküzdve mondhatja mára már sikeres üzletasszonynak magát.

Megjelentek a Kőrösi Csoma Sándor-program és a Petőfi Sándor-program pályázatai

Megjelentek a magyar diaszpórát segítő Kőrösi Csoma Sándor-program és a szórványmagyarságot támogató Petőfi Sándor-program 2023/2024-es időszakra szóló pályázati felhívásai - jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.

1,4 millió magyar él az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államok legutóbbi népszámlálási adatai szerint az ország lakosságából több mint 1,4 millióan vallják magukat magyarnak, vagy magyar származásúnak - mondta az Amerikai Magyar Koalíció elnöke a nemzeti összetartozás napja alkalmából a közmédiának adott interjúban.

Megjelent a nemzetpolitikai államtitkárság testvértelepülési pályázati felhívása

Megjelent a nemzetpolitikai államtitkárság közösségi és gazdasági testvértelepülési programok és együttműködések támogatására irányuló pályázati felhívása, amelyre május 16-tól lehet jelentkezni.

Megjelentek a Határtalanul! program idei felhívásai

Megjelentek a Határtalanul! tanulmányi kirándulási program idei felhívásai, a program több új elemmel bővül - mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára. A jelentkezéseket június 9-ig lehet benyújtani.

Már elérhetők a Gondoskodó nemzet program pályázati felhívásai

Csütörtöktől elérhetők a Gondoskodó nemzet program pályázati felhívásai - jelentette be Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.

Potápi: világszerte egyre többen tanulnak a hétvégi magyar iskolákban

Világszerte egyre erősödnek a hétvégi magyar iskolák, és az ott tanuló diákok létszámában is növekedés tapasztalható - mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a hétvégi magyar iskolák találkozóján.

Csaknem ötszörösére nő a külhoni magyar gyerekek oktatási-nevelési támogatása

Megjelentek a nemzetpolitikai államtitkárság Szülőföldön magyarul programjának idei felhívásai, amelyek értelmében az eddigi 22 400 forintról 100 ezer forintra emelkedik a külhoni magyar gyerekek oktatási-nevelési támogatása - jelentette be Potápi Árpád János.

Potápi: a székely szabadság ügye a magyarság közös ügye határon innen és túl

A székely szabadság ügye a magyarság közös ügye határon innen és túl - közölte a székely szabadság napja alkalmából Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.

Indul a Nemzetpolitikai Államtitkárság Miénk a város! című játéka

Idén tizedik alkalommal várják a Miénk a város! című játékra a 6-10 éves külhoni óvodásokat és kisiskolásokat - közölte a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága.

Idén is lehet jelentkezni a Rákóczi Szövetség diaszpóraprogramjára

Lehet idén is jelentkezni a Rákóczi Szövetség diaszpóraprogramjára, amely a magyar kormány támogatásával valósul meg - jelentette be Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.

Friss

Stratégiai partner lett a WING és az Accent Hotel Management

A partnerség révén közösen együttműködve is képesek a jövőben harmadik felek számára megbízható, professzionális üzemeltetési és projektmenedzsment szolgáltatásokat nyújtani.

Bécs, a város egyik ikonikus kávéháza távhűtésre vált

Évről évre egyre több épület csatlakozik a bécsi távhűtési hálózathoz. A teljes várost lefedő rendszer kulcszerepet játszik Bécs klímastratégiájában, amelynek célja, hogy az osztrák főváros 2040-re klímasemlegessé váljon.

Idén minden gazda térítésmentesen megkapta a szükséges vizet az állami főművekből

A versenyképes gazdálkodás, a termésbiztonság, és élelmiszer szuverenitás érdekében kiemelten fontos a területi vízgazdálkodás átalakítása.
Hirdetés

Hírek

Stratégiai partner lett a WING és az Accent Hotel Management

A partnerség révén közösen együttműködve is képesek a jövőben harmadik felek számára megbízható, professzionális üzemeltetési és projektmenedzsment szolgáltatásokat nyújtani.

Országszerte védekezünk a szőlőkabócával szemben

Már 21 borvidéken van jelen a szőlő aranyszínű sárgaság betegsége; országszerte védekeznek a szőlőkabócával szemben. A gazdák számíthatnak a kormányra.

Az államháztartásról jelennek meg adatok és kamatdöntő ülést tart a jegybank a jövő héten

A jövő héten jelenik meg az államháztartás szeptember végi helyzetéről szóló részletes tájékoztató, kamatdöntő ülést tart a monetáris tanács, valamint munkaerőpiaci adatokat közöl a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A globális PC-piac 6,8 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben

Az asztali számítógépek, notebookok és munkaállomások teljes kiszállítása éves összevetésben 6,8 százalékkal, 72,4 millióra nőtt az idei harmadik negyedévében - áll a Canalys szingapúri elemző cég honlapján.

Példátlan biztonsági művelet készül Budapesten Trump és Putyin csúcsa előtt

Vadászgépek és zavaróberendezések biztosíthatják a budapesti találkozót. Példátlan biztonsági művelet készül Budapesten Trump és Putyin csúcsa előtt

Szünidei kalandok Pécsett – különleges programok az őszi szünetre

Az őszi szünetben a pécsi Zsolnay Kulturális Negyed és a Cella Septichora Látogatóközpont változatos programokkal várja a 8–12 éves gyerekeket. A szülők fellélegezhetnek: a napközis jellegű foglalkozások egész napos élményt és felügyeletet biztosítanak, a rövidebb programok pedig családi kirándulások részeként is remek választások.

Mennyi személyi kölcsönt lehet felvenni az átlagbérből?

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ma reggel publikált adatai szerint idén augusztusban bruttó 683 300 forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagkeresete, míg a nettó átlagkereset 472 600 volt.
Hirdetés

Gazdaság

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő