Kezdőlap Cégvilág Váradi József: az elhúzódó válság kedvez a WizzAirnek
No menu items!

Váradi József: az elhúzódó válság kedvez a WizzAirnek

Váradi József. Fotó: MTI/Mónus Márton

A WizzAir elegendő tartalékokkal rendelkezik a járvány miatti krízis átvészeléséhez, és annál jobb komparatív előnnyel kerül ki belőle, minél tovább tartanak a korlátozások – nyilatkozta a Reutersnek Váradi József, a WizzAir vezérigazgatója.

Miközben a legtöbb légitársaság flottája csökkenésével és járathálózata leépítésével reagált a légiforgalmi ágazatban bekövetkezett forgalomcsökkenésre, a WizzAir új célállomásokkal bővítette járathálózatát és új gépekkel növelte flottáját annak érdekében, hogy minél jobb versenyhelyzetbe hozza magát a járvány utáni időkre – írta a hírügynökség.

A WizzAir sem immúnis az ágazat rövid távú nehézségeivel szemben, de az minél tovább tart, annál jobb helyzetben kerülünk ki belőle” – jelentette ki Váradi József a Reutersnek adott interjúban. “Ironikus módon a hosszú ideig elhúzódó válság egyenesen kedvez a WizzAir-nek” – tette hozzá.

A WizzAir bevétele 77 százalékkal 149,9 millió euróra csökkent pénzügyi éve decemberrel zárt harmadik negyedévében, utasforgalmának szintén 77 százalékos csökkenése mellett. A negyedévet 115 millió euró veszteséggel zárta a légitársaság.

A WizzAir 1,2 milliárd eurós forgóeszköz tartalékai azonban további két év forgalomkiesés átvészeléséhez elegendőek.

A légitársaság megítélése szerint a forgalom még legalább az idei első három hónapban alacsony marad, a nyári hónapokra azonban már érzékelhetőek a kereslet növekedésének első jelei. Az idei év pedig “a válság utáni kilábalás éve lesz”. A WizzAir negyedéves beszámolója alkalmából nem tett előrejelzést az elkövetkező pénzügyi évére vonatkozóan.

A WizzAir részvénye 0,3 százalékkal emelkedett Londonban a negyedéves beszámoló ismeretében, miközben az easyJet részvénye 2,5 százalékkal gyengült. Az easyJet negyedéves bevétele 88 százalékkal 165 millió font-sterlingre csökkent.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nagy Márton új pályára állítaná a növekedést és az otthonteremtést

Mérsékelt növekedési kilátásokkal és célzott jóléti intézkedésekkel reagál a kormány a kedvezőtlen gazdasági folyamatokra

A Turkish Airlines megállapodást kötött a Dubai Islamic Bankkal egy Airbus A350 finanszírozásáról 

A világ legtöbb országába repülő légitársaságaként ismert Turkish Airlines sikeresen hajtott végre egy innovatív finanszírozási tranzakciót egy Airbus A350 típusú repülőgép beszerzésére.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

A St. Andrea Szőlőbirtok lett Az év pincészete Magyarországon

A magyar borászatok hittel, kitartással, hűséggel dolgoznak, lépést tartanak a technológia és fogyasztói szokások változásával, ennek köszönhetően pedig a magyar bor tovább tudta erősíteni hírnevét a világban
Hirdetés

Hírek

Nagy Márton új pályára állítaná a növekedést és az otthonteremtést

Mérsékelt növekedési kilátásokkal és célzott jóléti intézkedésekkel reagál a kormány a kedvezőtlen gazdasági folyamatokra

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

A St. Andrea Szőlőbirtok lett Az év pincészete Magyarországon

A magyar borászatok hittel, kitartással, hűséggel dolgoznak, lépést tartanak a technológia és fogyasztói szokások változásával, ennek köszönhetően pedig a magyar bor tovább tudta erősíteni hírnevét a világban

NAV: csütörtöktől változik az áfa-bevallás

Változik az áfa-bevallás csütörtöktől: a vállalkozásokat segítő, új oszlopok kitöltése önkéntes, de megéri, mert így akár az ellenőrzés vagy az adategyeztetési eljárás is elkerülhető - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal

Nemek közti jövedelemkülönbség: egy félszobával kevesebb jut a nőknek lakásvásárlásnál

A magyar nők kevesebb hitelt képesek felvenni, mint férfi társaik, ami a lakásvásárlásnál is jelentős hátrány lehet, hiszen kevesebb hitelből csak kisebb vagy rosszabb állapotban lévő lakást tudnak venni

Európában szabad a koncert csók, de így sem mindentől véd meg a GDPR

A Coldplay bostoni koncertjén történt csókkamerás botrány az utóbbi napok egyik legtöbbet emlegetett témája nemcsak a különböző médiafelületeken, hanem az adatvédelmi szakmában is.

Az OTP Bank elsőként vezette be a DÁP azonosítást a magyar bankszektorban

Az OTP Bank a magyar bankok közül elsőként vezette be a DÁP (Digitális Állampolgárság Program) azonosítási szolgáltatását saját webalkalmazásaiban

Ez a Díjnet Zrt. nem az a Díjnet Zrt. ! Adathalász leveleket küldenek csalók

Az ügyfelektől semmilyen esetben sem kérnek bankkártyaadatokat, még a fizetés során sem, tekintettel arra, hogy a Díjnet bankkártyaadatokat nem tárol.
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...